PRIMORDIAL - Exile Amongst The Ruins (2018)

2018. május 19. - Kovenant

primordial_cover.jpg

Március 30-án érkezett meg a Metal Blade gondozásában az ír epikus pagan metal csapat, a Primordial kilencedik stúdióalbuma "Exile Amongst The Ruins" címmel és szokásához híven a zenekar most sem könnyítette meg az egyszeri zenehallgató dolgát: egy tömény, súlyos mondanivalójú és elsőre talán kicsit áthatolhatatlannak is tűnő anyaggal álltak ismét elő. Aki azonban régóta követi a banda pályafutását, az talán pontosan ellenkező véleményt fog megfogalmazni: a korábbi lemezek hangulatától és karcosságától eltérő produkciót kapunk most. Ez ellentmondás a javából, de a Primordial pontosan ettől a legizgalmasabb brigádok egyike.

A pagan metal gyűjtőfogalom, nem a metal egyik alstílusa: az idetartozó bandák közös jellemzője egy adott nép vagy kultúra kereszténységet megelőző hagyományainak ápolása, gyakran az adott népzene elemein keresztül, továbbá a black metallal történő elegyítése. Általában tematikus, koncepcionális albumok és szövegek révén kerül mindez bemutatásra. Zeneileg tehát rendkívül változatos és szerteágazó ez a színtér, de ezen belül a Primordial szinte külön minőséget képvisel, nem utolsósorban az énekes Alan Averill (Nemtheanga) dalszövegeinek köszönhetően.

A szcéna másik ikonikus zenekara, a finn Moonsorrow (utolsó albumuk kritikája ITT) egyértelmű ideológiai alapokon áll: az ősi északi, viking örökség ereje, illetve a (vallási értelemben vett és mágikus) tradíció elvesztése miatt morális értelemben pusztulásra ítélt jelenkori világ megtagadása áll a munkásságuk középpontjában. Ilyen értelemben közeli rokonságban állnak a huszadik századi tradicionalistákkal (Julius Evola) és a konzervatív nacionalistákkal (Oswald Spengler). 

A Nemtheanga vezette Primordial eszmeisége azonban sokkal kuszább: náluk is megvan a mai kor amoralitása, materializmusa elleni lázadás, az európai civilizáció, a nemzeti kultúrák, a nyelv elvesztésének féltése, a régi hagyományokhoz, tradíciókhoz való visszatérés igénye, de mindehhez hozzáteszik, hogy a jelenkor egy sötét, tudatlan teokrácia felé halad, ahol nincs helye a rációnak, a vitának, mely pedig a felvilágosodás óta az európai kultúrkör alapvető jellemzője. Új felvilágosodásra van tehát szükség. Itt pedig alapvető filozófiai ellentmondás áll fenn: a tradicionalisták, a régi hagyományok ápolói szerint pontosan a felvilágosodás az, amely megteremtette az ateizmust, a materializmust és rombolt le mindent, amit addig az európai szellemiség létrehozott. A világ istentelenítése, a hagyományos, ezeréves értékek ledöntése, az ember fogyasztói idiótává degradálása egyértelműen vezethető vissza a felvilágosodáshoz, a ráció térnyeréséhez. 

Az "Exile Amongst The Ruins" zenéje kapcsán is ellentmondásra utaltam a bevezetőben: a Primordial eddig albumain alapvetően black metal gyökerű, kelta/ír népzenét is értően magába olvasztó extrém metalt játszott. Ez jelentősen megváltozott a friss anyagon (az ősrajongók emiatt méltatlankodni is fognak), az átlagos rockzenehallgató számára azonban a kilencedik korong továbbra sem fogja könnyen megadni magát. Nyolc-kilenc-tízperces tételek sorakoznak itt hatvanöt percben, azaz aki nem hajlandó figyelmesen beleásni magát a korongba (a legjobb a zenével párhuzamosan olvasni a dalszövegeket is), az tulajdonképpen bele se kezdjen az ír csapattal való ismerkedésbe.

Aki viszont már régóta figyeli a Primordialt, az változásokra számíthat. A black metal szinte teljesen eltűnt a zenéjükből: talán a nyitó Nail Their Tongues sorolható igen áttételesen ide az időnként rikácsolósabb ének és a végén felbukkanó besúlyosodás (tremolós riffek, blastbeatek) miatt. De ennyi: Nemtheanga végig tisztán, érzelemmel telve énekel és milyen jól is tesz! Elképesztő módon képes átadni mindazt, ami hallhatóan nagyon komolyan foglalkoztatja és amit tűpontosan, ráadásul költői színvonalon fogalmaz meg dalszövegeiben.

A feketefém helyét átvette az atmoszferikusabb doom és - ami számomra nagy meglepetés volt - a nyolcvanas évek gótikusabb, depresszív dark rockja. A legfurcsább az, hogy mindez hézagmentesen illeszkedik az írek muzsikájába: a legtökéletesebben a szinte újhullámos, post-punk To Hell Or The Hangman formájában, mely a korong egyik legizgalmasabb tétele is egyben. 

Ugyanolyan sötét tehát  az "Exile Amongst The Ruins" atmoszférája, mint a korábbi, epikusabb Primordial-korongoké, csak most másfajta zenei eszközökkel (dark/gothic rock, súlyos doom) érik ezt el. Ráadásul a tiszta énekhez illeszkedően kiemelt szerepe van az azonnal memorizálható, a fülünkbe magukat befészkelő dallamoknak és eltérő hangulati elemeknek, melyek révén az album mind a nyolc tétele különválik, önálló életre kel. 

Bár nem konceptalbum, de a lemez tematikája már a borítóról leolvasható: egy, az európai antikvitásból (görög-római civilizációból) származó szobor megcsonkított, tönkretett torzója mered ránk, a korong címe pedig még egyértelműbben szól hozzánk. Számkivetett a romok között: a legyőzöttek szólnak az európai civilizáció romjai közül a legyőzőkhöz, nemzet, történelem és jövő nélkül. A címadó szám az album kulcstétele: utólagos tetemrehívás, mindenféle remény nélkül és pontosan ezért megrendítő a dalszöveg. Már csak szellemek kóborolnak a romok között: egy valaha izgalmasan lüktető, produktív civilizáció kísértetei, akik nem túlélői, hanem árnyékai már csak a mindent tönkretevő (szellemi, spirituális) kataklizmának.

A többi tétel is az alkony, az elmúlás, a reményvesztettség különböző aspektusaival foglalkozik (lásd például a gyönyörűen lírai és atmoszferikus Stolen Years című számot): ahogy már megszokhattuk, az írek egy olyan témából tudnak megrendítően szép élményt varázsolni, melyről az európai ember legszívesebben tudomást sem venne. Talán ez az igazi művészet lényege és jellemzője: az élet teljességéből, de annak akár legpartikulárisabb vagy legszélsőségesebb eleméből is képes szépséget elővarázsolni. A Primordialnak ez is ismét sikerült. 

10/10

primordial_band_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3713978784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tipeti 2018.05.19. 19:32:32

Magával ragadó szép kritika, gratulálok!!! Ezt a lemezt a megjelenéssel egyidöben megvettem, belehallgatás nélkül....nyilvánvaló a Primordial lemezeibe nem lehet belehallgatni....mint ahogy írtad le kell ülni és meg kell hallgatni. Ismerem a bandát, de mégis nekem áthatolhatatlan volt...lehet az én hibám, de most kezd beágyazódni a hallójárataimba.....Barren Earth kritikával készül valaki???? Na meg egy ajánlat Mol : Jord zseniális album....szerintem...

Mr. Neutron 2018.05.20. 11:52:55

Igényes, okos zene, de ezzel az állandóan heroikus/patetikus, maníros énekstílussal nem tudok megbarátkozni, mert Pataki Attila előadóművészetét és a 80-as évek egy kaptafára menő rockbandáit idézi fel számomra.