MONSTER MAGNET - Mindfucker (2018)

2018. május 20. - Kovenant

mm_cover.JPG

Meggyőződésem, hogy Dave Wyndorf és bandája, a Monster Magnet az elmúlt harminc évben a színtér legkoszosabb, de egyben leghangulatosabb és legfifikásabb stoner rockjával állt elő: a kilencvenes évek végén számukra is megadatott a kereskedelmi áttörés és siker (természetesen az adott szubkultúrához mérten értve) és bár az azóta kiadott anyagaik nem érték el annak a korszaknak a zsenialitását, egyenletesen magas színvonalon alkottak mindig is.

Eddigi utolsó albumuk, a 2013-as "The Last Patrol" pedig bombaerősre sikeredett csúcsra tekert pszichedelikus atmoszférájával és súlyos, komor elszállásaival, de a 2010-es "Mastermind" is korrekt lemez volt. A kétezres évek kicsit visszafogottabb teljesítménye és az elmúlt öt évben készített, számomra pótcselekvésnek tűnő remix-korongok után végre március 23-án megérkezett a kissé prosztósan egyszerű címmel ellátott "Mindfucker" stúdióanyaguk is a Napalm Records gondozásában.

Dave Wyndorf előzetesen azt nyilatkozta, hogy a mai világ őrültsége és totális értelmetlensége benne azt a reakciót hozta ki, hogy semmit sem szabad komolyan venni, így célja egy igazi, vidám, a hetvenes évek KISS vagy UFO albumainak gondtalan hangulatát megragadó rockalbum elkészítése volt. Tíz tökös rocknóta és semmi más: érezd jól magad, miközben hallgatod!

Elsőre kicsit meg is lepődtem, mert a Monster Magnet mindig is akkor volt igazán izgalmas, amikor olyan elszállt, komorabb és egyben veszélyes dalokat írt, hogy azoktól egyszerre tudtunk libabőrösen elgondolkozni a főnök dalszövegein (lásd a "Last Patrol" nyitónótáját, az I Live Behind The Clouds című eszement nagy királyságot) és instant léggitározni. A csapat sosem írt még ilyen anyagot és előzetesen tartottam is ettől a megközelítéstől.

Aztán persze ahogy elkezdtem a "Mindfucker" hallgatását és beúszott szépen Wyndorf jellegzetes, semmi mással össze nem keverhető, koszos, de valahogy mégis élettapasztalatokkal és bölcsességgel teli hangja, no meg a számtalan, a hetvenes években gyökerező, kő egyszerűnek tűnő, de rafkós gitártéma, megnyugodtam. Ez, kérem szépen, egy hangulatos hard rock album a Monster Magnet tálalásában, de megbújik benne a zenekarra mindig is jellemző paranoia, őrültség, azaz aki ötven perc felhőtlen vidámságra vágyik, az hatalmasat fog csalódni.

Az eredetileg meghirdetett jó hangulatú, napsugaras rockkoncepcióhoz tulajdonképpen csak a nyitó Rocket Freak, a címadó Mindfucker, illetve a hetvenes évekbeli pszichedelikus brit rockbanda, a Hawkwind énekese, Robert Calvert által 1974-ben kiadott szólóalbumról ("Captain Lockheed And The Starfighters") származó feldolgozásnóta, az Ejection sorolható ide. A többi tétel bizony a szokásos borult, folyamatosan besúlyosodó szerzemény (lásd a Soul című, kakofóniába torkolló darabot) vagy éppen belazultabb, autóutak kísérőzenéjének kiválóan alkalmas tétel (Brainwashed, All Day Mindnight, Drowning).

A lemez három kulcsszerzeménye azonban az I'm God, a Want Some és a záró When The Hammer Comes Down: ezek a nóták simán ráférhettek volna a "Powertrip" vagy a "Dopes To Infinity" című korongokra is, mind mondanivalójukban és dallamvilágukban, mind pedig színvonalukban. Wyndorf popkulturális utalásokkal, sci-fi témákkal és velős odamondogatásokkal teleszőtt dalszövegei mindig is félúton voltak a képregények és a posztmodern tévésorozatok világa között: most sincs ez másként, de azért az I'm God apokaliptikus, eszkatologikus sorai kegyetlenek. A teremtés eredményébe belefáradt Isten, mint a dühös és csalódott apa támad rá gyerekeire és szépen emlékeztet mindenkit, hogy kinek hol is a helye: szöveg és zene egysége ismét úgy áll össze, ahogy arra csak ez a banda képes. 

Az előbbiekben említett két klasszikus és legnagyobb sikerű Monster Magnet album színvonalát ha nem is éri el a "Mindfucker", de nagyon közel került hozzá. A "Last Patrol" anyagánál direktebb, rockosabb, kihegyezettebb lett végül az új korong: nem jobb, csak más, de átkozottul élvezetes hallgatni.

Wyndorf pedig lazaságával, odamondogatós tökösségével hatvanegy évesen is köröket ver napjaink nosztalgiagyárában készült retro-sztárocskáira. Egy banda pedig, ha közel harmincéves pályájának ebben a szakaszában egy ilyen méregerős lemezzel tud előállni, akkor ott nem kell félni az inspiráció és a kreativitás elapadásától.  

9/10

mm_band_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2313984538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.