Rozsdagyár

MEMORIAM - The Silent Vigil (2018)

2018. május 23. - Dan696

ob_fcb617_memoriam-the-silent-vigil-4000px.jpg

Van valami furán szívmelengető abban, amikor egy csapat rááll az évenkénti albumkiadásra. Kicsit mintha a 80'-as évekig repültünk volna vissza, amikor még simán kijött egy zenekartól hat év alatt hat korong. Mondjuk hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem lepett meg, hogy a volt Benediction és Bolt Thrower tagokból verbuválódott Memoriam ennyire hamar folytatni szeretné a tavalyi "For The Fallen" lemezükkel elkezdett munkásságát. Mondjuk elhallgatva a végeredményt, lehet, jobb is lett volna legalább még egy évig érlelni ezt az anyagot. 

Az album felütése a Soulless Parasite című dallal még egészen ígéretesnek is mondható. Van egy sajátos húzása, ez nagyban köszönhető az alapriffnek, mely ugyan nem a legeredetibb, de nagyon fülbe ülős. Ezzel szemben a megklipesített Nothing Remains egy hagyományosabb, hogy úgy mondjam, pőrébb tétel. És a probléma itt kezdődik. A hangzás igazán old-school, elsőre elég szokatlan, de aki erre fogékony, annak igazi kincs lesz a "The Silent Vigil". A valódi probléma nem is itt van, hanem inkább magukban a dalokban, még inkább az összképben keresendő. Egy-egy erősebb pillanatot leszámítva, mint például a címadó, mely bár rövid és tömör (kicsit több, mint két perc), de egy elég hangulatos tétel. Hasonló cipőben jár az As Bridges Burn, mely egy igazi death metal tétel lett. 

Sajnos az ilyen momentumokból nagyon kevés van, igazából nincs, ami kitölti a majdnem egyórás (!!!!!!!!!) játékidőt. Tény, ez a hossz a bónusztételes verzió játékideje, de azok nélkül is közel ötven perc az album, ami csak úgy tud érdekes maradni, ha minden pillanatában mutat valami újat. Ami még talán az érdekesebb tételek közé sorolható, az a Bleed The Same című dal, de sokadjára az is csak egy kis piros pötty lesz a nagyon vörös masszában. 

Érdekes módon azt mégsem tudnám mondani, hogy a zenészek ellinkeskedték volna a dolgukat. Scott Fairfax riffjei helyenként nagyon tudnak villogni, és most mintha egy kicsit jobban ki lennének matekozva a szólók. A csúcspont egyértelműen a már említett As Bridges Burn riffje, élőben biztos, hogy őrült nagyot robban. 

Andrew Whale most klasszikusabb death ütemeket játszik,  játéka inkább lett tempós, de old-school jellegéből azért ennek ellenére sem vesztett. Frank Healy meg a legjobb partner ehhez a játékhoz. Ezúttal jobban kidomborították a basszustémákat, ami viszont nagyon jól áll a zenének, lényegében nem egy dalt visz el a hátán csak a basszer. 

Karl Willetts hangja és teljesítménye az előző album óta semmit sem változott. Határozott, ellentmondást nem tűrő régisulis death orgánum, mely remekül működik, bár teljesen meg tudom érteni, ha ez valakinek nem a kenyere, cserébe kristálytisztán érthető minden sor. Még helyenként dallamokat is sikerült belecsempésznie a szerzeményekbe, amitől ugyan nem lesz tele tiszta énekmelódiákkal, de érdekes színezetet ad az anyagnak. 

Azt nem mondanám, hogy a "The Silent Vigil" egy kimondottan rossz album lett, mert megvannak a maga pillanatai. Sokkal inkább egy félkész lemez képe sejlik fel előttem. Az anyag legnagyobb baja a hossza, mely alapesetben körülbelül ötven perc, extrákkal majdnem egy óra. Egyszerűen nincs elég tartalom és erő ebben a produkcióban ahhoz, hogy a huszadik perc után is érdekes legyen. Ha maximum negyven perc lenne az egész, akkor már egy csomó dolgot meg tudnék bocsátani, mert oké, egyhangú meg itt-ott unalmas, de legalább nem tart sokáig. Vannak rajta jobb pillanatok, de kifejezetten rossz szájízzel vésem be a cikkvégi pontszámot, pláne annak fényében, hogy anno a debütalbumot kilenc pontra értékeltem (lemezkritika ITT). 

5/10

memoriam-band-2017-ghostcultmag.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2213966170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása