A budapesti progresszív metal csapat, a Dreyelands bizony nem sieti el a lemezkiadást, de tulajdonképpen amolyan félig tetszhalott állapotban lebegte át az elmúlt tizenhat évet is. A 2002-ben Horváth András Ádám gitáros és Springer Gergely basszusgitáros által megálmodott és létrehozott zenekar 2007-ben egy EP-t, majd 2010-ben bemutatkozó lemezét is kiadta "Rooms Of Revelation" címmel, melyet a HangSúly zenei díj a legjobb debütalbum kategóriájának első helyével honorált. Nyolc év elteltével tért vissza most csapat a "Stages" című korongjával, mely szerzői kiadásban jelent meg május 24-én.
Nem tudom, hogy mi okozhatta az első lemezig tartó, majd azt követő nyolc-nyolc év kihagyást: ebben minden bizonnyal benne van a hagyományos progresszív metal népszerűségének meredek zuhanása, mely különösen az ezredfordulót követően volt megfigyelhető. Magyarországon a stílusnak a kilencvenes évek második felében volt egy érezhető felfutása, majd sorra fulladtak ki az ide sorolható bandák először a nu metal, majd a metalcore új évezredben történő berobbanásának eredményeképpen.
Természetesen a holtidő alatt a zenekari tagoknak egzisztenciát kell teremteni és fenntartani, családot alapítani, azaz élni a mindennapokat: érthetően a zenélés háttérbe szorul, amolyan hobbitevékenységgé válik, melyre bizony csak akkor van lehetőség, ha azt az előzőek engedik. A Dreyelands zenei agya és vezetője, Horváth András Ádám azért játszott az After Crying soraiban, majd a Bátky Zoltánnal közösen 2012-ben létrehozott At Night I Fly projektben.
A bemutatkozó nagylemezt a finn Lion Music adta ki: egy, a kiadó által megvalósított és a 2011-es japán cunami áldozatainak megsegítésére készült jótékonysági albumon szerepelt még egy daluk (Life Is Worth The Pain), de úgy tűnik, hogy az együttműködés a Dreyelands részéről nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a friss "Stages" már szerzői kiadásban, elsősorban digitális, de a fizikai formátumot kedvelők számára limitált vinyl verzióban jelenik meg.
A budapesti csapat zenéjét valahová a svéd Evergrey és az amerikai Fates Warning közé lehetne belőni: a végletekig kimunkált, finom, de igencsak depresszív és melankolikus, ám egyben dallamos, néhol a power metallal kacérkodó muzsika ez, mely természetesen épít a tagok kimagasló hangszeres tudására és ennek szívesen és gyakran is ad teret. Nem jelenti azonban ez azt, hogy öncélú, felesleges virgázásokkal lenne tele az album: az instrumentális részeknek helye és célja van, tulajdonképpen a dalok atmoszféráját a szövegeken és az éneken túl továbbszövő szerepet töltenek be.
A "Stages" (magyarul talán fázisokként lehetne fordítani) rettenetes nehéz témát boncolgat, a progresszív metal bevett hagyományaival összhangban egy konceptalbum keretei között: Elisabeth Kübler-Ross svájci pszichiáter 1969-ben jelentette meg A halál és a hozzá vezető út című úttörő jellegű könyvét, mely a haldoklás öt pszichológiai fázisát (elutasítás, düh, alku, depresszió, elfogadás) fejtette ki és vezette be a tudományos gondolkodásba.
Bár a pszichiáternő kifejezetten a halálos betegségükkel szembesülő páciensek reakcióit elemezte, azóta ez általános érvényt nyert és bármilyen fájdalommal, veszteséggel vagy csalódással történő találkozás leírására is alkalmazzák (legutóbbi, szélesebb körben, blogokban és online portálokon történő említése a magyar ellenzék 2018-as megrendítő erejű választási veresége kapcsán történt meg).
A digitális kiadás hat tételből áll, melynek záró bónuszdala a fentiekben már említett Life Is Worth The Pain újra felvett verziója. Maga a konceptalbum két rövid instrumentális darabból és három tíz perc körüli szerzeményből áll, összesen harminchat percben. Nincs tehát túlhúzva semmi: ebből a sűrű, komor zenéből, mely teljes körűen igénybe veszi a figyelmünket, pontosan elég ennyi. Érdekes, hogy milyen kiválóan kiegészíti az egyébként nem odaszánt zárótétel a korong koncepcióját: a veszteség és a fájdalom feldolgozási folyamatának végén az elfogadás, a belenyugvás áll, de a 2011-es szerzemény egyben egy új kezdet lehetőségét villantja fel pozitívabb, vidámabb kicsengésével.
A Dreyelands egyik legnagyobb kincse a nemzetközi színtéren is bizonyított Nikola Mijić szerb énekes, aki 2013 óta az Egyesült Királyságban működő, nemzetközi felállású Eden's Curse frontembere. Jó dallamokat hoz, nem fazonírozza túl a dolgokat: néha kicsit pátoszossá válik, de ez sem válik zavaróvá. Végig ízlésesen, az album atmoszférájával tökéletes összhangban énekel és hát a hangi adottságai megkérdőjelezhetetlenek.
Az elmúlt jó pár évben a hagyományos progresszív metal (Dream Theater, Queensryche, a már említett Fates Warning és Evergrey) bizony háttérbe szorult: helyét és szerepét átvette a modern vonulat (Periphery, Textures, Monuments, stb.), mely a djent, a metalcore és popzene eszközeit emelte be a prog-metal igencsak konzervatív közegébe, meglepően izgalmas eredményekkel. A Dreyelands ezzel szemben veretes, hagyományhű zenéjével kitart a stílus nyolcvanas-kilencvenes években kijelölt és népszerűvé vált megoldásainál, ezzel célozva meg a tradicionális prog-metal egyre szűkülő, ám annál kitartóbb és elkötelezettebb rajongóit. A cél csak a nemzetközi terjesztés és érvényesülés lehet, mert itthon bizony ennek a zenének rendkívül szűk, szemmel alig látható tábora van csak sajnos. A Dreyelands teljesítményén nem fog múlni a siker, annál inkább a promóción, a kapcsolatokon és a megragadott lehetőségeken.
A zenekar által írtak szerint az album dalszövegeiből kiolvasható történet kitalált, de hűen tükrözi a csapat elmúlt éveit és egyben egy korszak végét is jelenti. Nagyon remélem, hogy most már átállnak egy produktívabb és aktívabb pályára és nem kell ismét majd' tíz évet várni a következő albumukra.
9/10
