Rozsdagyár

DESDEMONIA - Anguish (2018)

2018. május 29. - Dan696

cover_anguish_2017.jpg

Emlékszem, hogy örültem neki pár éve, amikor megint elkezdett felvirágozni a death metal színtér. Új csapatok alakultak, különböző régi csapatok tagjai álltak össze szupergroupokká, és régi brigádok tértek vissza. Ilyesmi járhatott a luxemburgi Desdemonia fejében is, amikor a 2001-es "Paralyzed" album és kilenc év kihagyás után 2010-ben kiadták az "Existence" című anyagot, majd megint csak nyolc évet várakoztatták a rajongókat, mire most 2018 márciusában megjelent az "Anguish". Ja igen, ez a csapat '94 óta létezik. Ez az infó később lesz fontos.

Bevallom őszintén, az "Anguish" album előtt nem igazán rémlik, hogy hallottam volna a csapat nevét, de pont emiatt a lemez tényleges véleményezése előtt azért belefüleltem az eddigi munkásságukba és azt kell mondanom, nem érzem, hogy bármiről lemaradtam volna. A srácok nem annyira a szokványos death metalt nyomják, de már néhány dal után elég egyhangúvá válik a zene, ráadásul nem is érezni, hogy extra mód fejlődtek volna az első albumuk óta, pedig azóta közel húsz év telt el. 

Az új korong elég kettősre sikerült. Időnként kimondottan hangulatos és színes, hogy úgy mondjam heavy metalosabb, de néha meg annyira kő egyszerű, sablon halálfém, amennyire csak az emberi mértékkel lehetséges. Ez a kicsit több mint negyvenöt perc az egyik legdurvább minőségi hullámvasút, amellyel életemben találkoztam. 

Az már az első hangok után nyilvánvaló, hogy a hangzás legjobb esetben is csak kötelezően elégséges. Pont annyira futja, amennyit egy 2018-as underground album megkövetel. Néha még annyira se. De, hogy ne fessek ennyire gyászos képet már így az elején, azt azért kiemelném, hogy a dob nagyon jól szól, tényleg minden kis elemét, minden kis figurát remekül kihallani, meg úgy általában van tere a doboknak. 

Dalok terén nem sok új van a nap alatt. Egy mondhatni szokványos szögbeveréssel nyit az album a Reaper Of Souls képében. Nem egy reform metal nóta, de kezdésnek oké, ráadásul pont a jobb dalok közé sorolható, az olyan tételekhez, mint a kicsit thrashesebb Cross The Line vagy az anyagot záró Weakness. A címadó egy hangulatosabb dal, és jól is áll neki a heavy metal utánérzés, viszont nem ragad meg annyira az emberben. Amikor azt mondtam, hogy vannak totál sablon, csont egyszerű death metal tételek, akkor meg az olyan elsőre nem rossz, de másodjára már iszonyat unalmas zúzdákra gondoltam, mint az Endless Fight vagy az Out Of Sight. Cserébe a Revenge akusztikus gitárokat sem mellőző kezdése tényleg az album egyik legjobb pillanata. Mellesleg maga a dal is nagyon fülbemászó. 

A Marc Dosser/David Wagner páros helyenként kifejezetten ütős dolgokat tud pengetni, ilyen például a már említett akusztikus bevezető vagy az Abysmal erősen black metalos alapriffje. Ami nagyon a zene erőssége, az a remek szólójáték. Hihetetlen hangulatosak tudnak lenni a szólók, olyan igazi lúdbőrözős érzést keltenek. Nagyon nehéz lenne pusztán egyet kiemelni, de ha nagyon kéne, akkor én a nyitódal szólójára szavaznék, az félelmetes.

A dobokat már méltattam, hogy milyen remekül szólnak. Az viszont más kérdés, hogy időnként annyira egyszerű kalapálást lehet hallani, mintha két külön bandát hallgatnál, főleg, mert máskor Tom Michels elég masszív dolgokat tud ütni. Az énekes/basszeros Tom Dosser mindkét téren egy pont ide szükséges szintet üt meg. Nem egy Alex Webster az ürge, de elég élénk dolgokat penget. Hangja elég alap death metal hörgés, kicsit talán Amon Amarth-jellegű, de nem zavaróan, ehhez pont megfelelő. 

Kimondom kerek kalap, hogy mi a bajom az albummal: iszonyat hullámzó. Néha nagyon magas fordulatszámon pörög, viszont időnként annyira leül a hangulat a zenével együtt, hogy komoly kitartás kell ahhoz, hogy az ember ne ugorjon a következő dalra. Nem mondom, hogy semmi spiritusz nincs a csapatban, bár azt azért erősen megkérdőjelezem, hogy ténylegesen zenekarként kezelik-e magukat, főleg, hogy több mint húsz év alatt összesen négy albumuk jelent meg illetve egy demo, ráadásul olyan időközökkel, mint manapság egy-egy nagyobb csapatnál. Jó lenne belőni egy alapszintet, melyet biztonsággal, fixen mindig tudnak hozni, mert ez így ebben a formában elég elvetéltnek tűnik, még úgy is, hogy szívesen emlegetik, hogy olyan csapatokkal léptek fel, mint a Mayhem, a Soilwork vagy a Krisiun, Legkésőbb nyolc év múlva úgyis megtudjuk, hogy sikerült-e a szintugrás. 

5/10

01_desdemonia_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5314011068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása