TEARS OF KALI - Dive Into Ascension (2018)

2018. június 02. - Kovenant

tok_cover.jpg

Manapság, amikor józan ésszel egyetlen fiatal magyar metalzenész sem remélheti, hogy sikerül az áttörés és valaha is meg fog élni a zenélésből (azok az idők végképp elmúltak, kivéve, ha nem a múlt évezred nyolcvanas éveiben kezdted /Ossian, Tankcsapda/ vagy még épp kifogtad a kétezres évek első felét/közepét és sikerült megkapaszkodnod az indulást követően /Road, Depresszió/), iszonyatosan jó érzés egy olyan albummal találkozni, melyet egy pályakezdő csapat készített el szerelemből, mégpedig átgondolt, kiérlelt, vérprofi módon. A 2017-ben alakult budapesti Tears Of Kali pedig pontosan ezt tette.

Tavaly október legvégén érkezett meg digitális formátumban a "Dive Into Acension" címre keresztelt bemutatkozó anyag, a szerzői kiadásban megjelenő CD pedig hamarosan várható: magazinunk minden esetben a fizikai megjelenés évét veszi alapul, ezért is soroltuk ezt a lemezt már 2018-ra (tudjuk, menthetetlenül régi vágásúak vagyunk).

Nos, a Tears Of Kali saját megfogalmazása szerint modern metalt játszik: ebbe a kategóriába rengeteg minden belefér, de alapvetően nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a zenekar a Nyugat-Európában és az USA-ban rendkívül népszerű, aktuális stílusirányzatban fejezi ki magát. A dalok alapjai minden esetben a tört, djentes gitárrriffek, ehhez illeszkednek az elektronikai betétek/minták.

A súlyos, mélyre hangolt gitárok mellé érkezik Rozsár István agresszív vokálja: vagy középfekvésben üvölt hardcore módra vagy (és ez a gyakrabb) mélyebb tartományba ereszkedik és teljes mértékben a deathcore brutalitását szállítja előadásmódjában. A durvulatot szerencsére kellemesen oldja Ladányi Patrícia énekesnő hangja, mely elsősorban a refrénekben, de nem ritkán a verzékben is hozza a poposabb dallamokat: szerencsére ezek leginkább atmoszferikus, álmodozós részek, mentesen mindenféle slágeres manírtól és nyafogástól, mely bizony a legnagyobb rákfenéje a mai popénekesnők teljesítményének.

Az album nincs túlhúzva: a nyugis, keleties hangulatú zárótétellel együtt a tíz dalt tartalmazó lemez mindösszesen harminckilenc perc. A megszólalás a stílushoz illeszkedően profi és modern, tipikusnak is mondható a hasonszőrű külföldi bandák ismeretében (Periphery, Monuments, Tesseract, stb.). Nagyon szimpatikus, hogy egy hibátlan zenei kivitelezésű, tényleg hibátlan produkcióval állt elő a zenekar, mely túlzás nélkül megállja a helyét bármely világszinten is ismert modern metalcsapattal összehasonlítva. 

A korong rendkívül erősen indul: az Ink és a címadó Dive Into Ascension tulajdonképpen zanzásítva mutatja meg, hogy mi vár ránk az elkövetkező szűk háromnegyed órában. Mindkét tétel kifejezetten olyan refrénnel rendelkezik, mely azonnal tapad, azaz beleül a fülünkbe. Külön kiemelném a Patrícia által hozott és fentebb már említett álmodozós, lebegős dallamokat: ezek rendkívül jól ellenpontozzák mind a durva hörgést, mind pedig a gyakran poliritmikus, súlyos riffeket. 

Az At The End Of All Your Nights a hagyományos progresszív metal atmoszféráját hozza vissza a szintetizátorfutamaival, de itt is érkezik egy kiváló refrén. A Besnyő Gabriella (Nova Prospect) közreműködésével készült, tempósabb Moon Ritual, illetve a groove-os, érdekes ritmusképletével érkező The Veil zárja az album első felét, melybe nagyítóval sem tudnék belekötni.

Sajnos azonban ez már nem áll a lemez második felére. A hatodik tételre ugyanis alkalmunk nyílik a Tears Of Kali (fentiekben ismertetett) kompozíciós sémáját teljes mértékben kiismerni: a probléma pedig az, hogy a csapat egy milliméterre sem óhajt vagy akar eltérni attól. Jönnek szépen sorban ezek az önmagukban jól szóló, azonban a korongot egyvégtében hallgatva már teljes mértékben egybefolyó és egymástól megkülönböztethetetlen dalok és bólogatunk-bólogatunk, de innentől már kezdünk elveszni a darálásban.

Ha töltött revolvert fognának a fejemhez, akkor sem tudnék különbséget tenni mondjuk a Slave Of Anger, a Which You Are (Not) vagy éppen a Two dallamvilága között. Itt húzódik meg az eltérés a nyitó három-négy dal és a lemez második felének színvonalában. Nagyon kellett volna két-három olyan szerzemény (lehetőleg egyenletesen elosztva a többi között), mely atmoszférájában, tempójában vagy akár stílusában, megközelítésében jelentősen eltér a többi dalétól.

A Tears Of Kali tulajdonképpen egy tökéletes zsánerlemezt készített el, mely centire illik az éppen aktuális nemzetközi trendekbe és simán, lazán hozza azok színvonalát. A probléma ott van, hogy ennél egy centivel sem több és pontosan az hiányzik belőle, amivel kiemelkedhetne a mezőnyből. Az első három-négy tétel többet sejtetett: merni kell a sémáktól eltérni, egyedi ízt bevinni a szerzeményekbe, melyek révén azonnal felismerhető lesz a banda stílusa és megszólalása. Egyelőre nem ez a helyzet: azonban nem lenne méltányos mindezt nekiszegezni a megalakulása évében egyből nagylemeznyi anyaggal jelentkező csapatnak. 

Bemutatkozásnak ez több, mint reménykeltő: van még idő és lehetőség a fentiekre, a produkció egyedibbé tételére. A bennük rejlő potenciál és lehetőség (no meg az Ink és a címadó szám) miatt nyolc pontnál kevesebbet természetesen nem adok a "Dive Into Ascencion" albumra: remélem, hogy a bevezetőben említett csaknem reménytelen körülmények ellenére kitartanak és tovább erősítik a többek között az AWS, a Nova Prospect és az Orient Fall fémjelezte magyar modern metal színteret.

8/10

tok_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3714017614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.