Rozsdagyár

SZEKERES ANDRÁS - Közös dal Ganxstával: Kivándorlók

Összeállt Ganxstával a Junkies énekese – érkezik Szekeres András új albuma

2018. június 06. - Felicium

fotocredit_zana_zoe.jpg

Június 9-én jelenik meg a Junkies frontemberének második szólólemeze. ’A túlon innen’ című korongon Szekeres András mellett Ganxsta Zolee is szerepel.

Szekeres Andrást a közönség elsősorban a Junkies együttesből ismeri. Az énekes-dalszerző 24 évvel ezelőtt csatlakozott a zenekarhoz, mely mára a hazai klubok és fesztiválok egyik legkedveltebb bandája lett. A csapat tagjai eddig összesen 12 albumot jelentettek meg, külföldön is többször koncerteztek, ’Mi van veled, semmi?’ című lemezükért pedig 2013-ban egy Fonogram-díjat is bezsebeltek. Az énekes a Junkies mellett időközben elindított egy új formációt, hogy a punkrock közegből kilépve más zenei ötleteit is megvalósítsa. Az alternatív pop-rock Stereomilk sikersztorija nagyjából 5 évvel ezelőtt ért véget, Szekeres András ekkor döntött úgy, hogy szólókarrierbe kezd.

2000-ben Bérczesi Robi barátom felkért, hogy írjak egy dalt a Hiperkarma lemezére. Akkor értettem meg, hogy nekem nem elég az, amit a zenekarommal csinálok, úgy lesz teljes az életem, ha teret engedek más jellegű zenei vágyaimnak is” – magyarázza az énekes. „Olyan dolgok felé fordultam, amiket magánemberként leginkább hallgatok. Nálam minden a Beatles-től ered, ami egyébként a Junkies dalaiban is felfedezhető.

borito_a_tulon_innen.jpgSzekeres András első, személyes hangvételű szólóalbuma 2014-ben "Holnapután" címmel jelent meg. Az énekes azt mondja, olyannyira élvezte a munkát, hogy biztos volt benne, nem ez lesz az utolsó önálló lemeze. Néhány évvel később neki is látott egy újabb korong elkészítéséhez – a június 9-én érkező, "A túlon innen" című kiadvány az előzőnél is kitárulkozóbb lett.

„Most zeneileg picit elektronikusabb irányba indultam, az új lemezen alapvetően Beatles alapú popdalok szerepelnek, melyeknek a szövege a korábbiakhoz képest is jóval őszintébb” – mondja András.

’A túlon innen’ című album csaknem másfél évig készült, ennyi idő kellett hozzá, hogy a dalokat tökéletesre csiszolja az énekes. A korong összesen nyolc szerzeményt tartalmaz, melyek közül az egyik ezúttal két vendégművész, Ganxsta Zolee és Czipó László közreműködésével született.

Ganxsta Zolee és Czipó Laci jó barátaim, velük írtam, illetve rögzítettem a Kivándorlók című dalt, mely egy hazáját elhagyó fiatal megrendítő érzéseiről szól. Épp ezért főleg Laci számára, aki sok évvel ezelőtt Dublinba költözött, ez egy nagyon fontos szerzemény. Zolival egyébként gyakori vendégek vagyunk egymás koncertjein is, mint fellépők, meg mint haverok is. Egyszer három hétig lila volt a nyakam, annyira megharapott egy sörözés alkalmával, de nem haragudtam rá, mert ez nála köztudottan a szeretet jele.

A Kivándorlók című nótához klipet is forgatnak a zenészek, erre a tervek szerint nyár végén, Dublinban kerül sor. Az új kiadványt először június 9-én, a Barba Negra Trackben veheti kézbe a közönség, ahol Szekeres András dedikálást is tart, illetve aznap este a Junkies csapatával lép fel. A lemezt természetesen élőben is bemutatja majd az énekes június 21-én az EllátóHázban.

Junkies-koncert - Facebook-esemény

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6914027190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása