Rozsdagyár

CHELSEA GRIN - Lemezbemutató koncert a Dürer Kertben

Fültől fülig kaszabolás

2018. június 11. - Felicium

chelsea_grin_2018_web.jpgA Salt Lake City-ből származó deathcore csapat legújabb albuma Eternal Nightmare címmel július 13-án jelenik majd meg, mellyel idén ősszel turnéra indulnak. Hozzánk október 4-én látogatnak el, a koncertnek a Dürer Kert ad majd otthont.

A zenekar 2007-ben alakult Utah államban. Először az Ahaziah néven próbáltak befutni, majd néhány tagcsere és egy névcsere után teljes gőzre kapcsoltak, és 2008-ban az iTunes-on keresztül meg is jelentették első, Chelsea Grin című Ep-jüket, melyet a Myspace közönsége remekül fogadott.
Ezután csapódott hozzájuk a harmadik gitáros Dan Jones személyében, akinek segítségével elkészítették a Desolation of Eden című első albumukat, melyet a 2011-es My Damnation követett.

2012-ben megjelent az Evolve című EP, mely után ismét tagcserék következtek. Pablo Viveros vette át Andrew Carlston-tól a dobverőket, majd a vele elkészült 2014-es Ashes to Ashes és 2016-os Self Inflicted albumok után a zenekar úgy döntött, megelégszenek egy gitárossal is, az eddigi három helyett.
2018-ban egy új énekes is csatlakozott hozzájuk, új albumukon már Tom Barbert hallhatjuk az alapítótag, Alex Koelher helyett.

A zenekart sokszor érte támadás a zenei stílusuk miatt, erről gitárosuk, Jake Harmond a következőt nyilatkozta egy interjúban: 'Mindenki szereti az állkapcsát csattogtatni azzal kapcsolatban, hogy mennyire ciki egy deathcore bandában játszani, de őszintén ezeket soha még csak le sem szartuk.'

Talán a zenekar neve sem véletlen, a Chelsea grin (vagy Chelsea smile) egy pengével meghosszabbított mosoly. A csapat tagjai a saját elmondásuk szerint minden koncertjükön szeretnének legalább akkora károkat okozni, mint egy sikátorban elkövetett fültől fülig kaszabolás. Hogy ez miként hangzik élőben az október 4-én a Dürer kertben kiderül.

A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja:
Chelsea Grin (US)
Oceano (US)
Kublai Khan (US)
Enterprise Earth (US)

Időpont: 2018. október 4. 18:00
Helyszín: Dürer Kert
Jegyárak: 5.000 / 6.000 Ft
Elővétel: https://tixa.hu/chelseagrin2018_durerkert
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/172947230053796/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7414040682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása