Rozsdagyár


BLISSFUL LUNACY - Megjelent a thrash/death csapat második szerzeménye

2017. január 04. - Felicium

2016-ban már bemutatkozott a Blissful Lunacy a színpadon és az interneten is. A Shiver című első dalukról ITT írtunk. Akkor azt az ígéretet tették, hogy a 2017-es év elején újabb szerzemény lát napvilágot. Nos az ígéret mára már beigazolódott, mert itt a második szám, mely a Memories címet kapta. Az…

Tovább

BLISSFUL LUNACY - Megjelent a budapesti thrash/death csapat első dala

2016. november 02. - Felicium

Az élesben idén debütáló fővárosi Blissful Lunacy november 1-én, halottak napján jelentette meg első dalát, mely a Shiver címet kapta. Saját elmondásuk szerint stílusuk elég kevert, ugyanis megtalálhatóak zenéjükben thrash, death, hardcore és stoner elemek is. Bár eddig rövid pályafutás áll hátuk…

Tovább

MELODIC METAL FESTIVAL - Tucat zenekar, 2 színpad, 7 óra metal

2016. szeptember 27. - Felicium

A III. Melodic Metal Festival mottója nem más, minthogy EGY tucat zenekar, KÉT színpadon HÉT órán át zenél majd megállás nélkül! Ez bizony metal paradicsom a javából és egy óriási lehetőség, hogy szórakozzunk egy jót és megmutassuk a világnak, hogy nekünk igenis kell a torzított gitár és kell a…

Tovább
süti beállítások módosítása