Rozsdagyár

MOONSPELL - Extinct (2015)

2015. március 05. - Kovenant

mooncover.jpg

Huszonöt évvel ezelőtt iszonyatosan nagy divatja volt a goth rock/metal vonalnak, elég csak emlékeznünk a The Mission/Sisters Of Mercy/Fields Of The Nephilim szentháromságra, ezt populáris irányból alulról súrolta a The Cure, belekóstolt a stílusba a The Cult, egész szubkultúrája volt ennek a zenei közegnek. Mára ez a vonulat szinte teljesen kiürült, illetve más műfajokban oldódott fel, vegytisztán tulajdonképpen eltűnt a térképről. Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, mégpedig a portugál Moonspell, amelynek új albumát a Napalm Records adja ki március 6-án.

A Moonspell a nyolcvanas évek legvégén, még Morbid God-ként indult a black metal irányából, 1992-ben vették fel mai nevüket és azóta folyamatosan, konzisztens módon alkot. 1996 környékén érték el legnagyobb sikereiket, köszönhetően a "Wolfheart" és az "Irreligious" albumoknak, majd a "Sin/Pecado" és a "The Butterfly Effect" korongokkal ráléptek az elektronikával történő kísérletezés útjára. Az ezredforduló táján voltak pályájuk zenitjén és bár azóta is magas nívójú lemezeket adtak ki, korábbi elfogadottságukat és befolyásukat már nem sikerült visszaszerezniük. Természetes ez a csapat törzsrajongóit egy cseppet sem izgatja, a Moonspell megmaradt Európa-szerte átütő koncertlátványosságnak, hazájukban pedig megkérdőjelezhetetlen sztárok.

A banda arca és fő hajtóereje a kiváló bariton hanggal rendelkező Fernando Ribeiro. Hangszínében megcsillan a műfaj minden védjegye, Andrew Eldritch, de helyenként Robert Smith, sőt Dave Gahan hatása is érződik, azonban az új albumon Ribeiro többször elereszti a karcosabb, black metalos torokhangját is. Általánosan elmondható, hogy az "Extinct" most a komorabb, keményebb arcát mutatja a portugál bandának. Sokszor indusztriális menetelésszerű ütemek és riffek is felbukkannak, így az egész album tempósabb, de egyben dallamosabb is lett. Mindezeket tökéletesen mutatja be a nyitó Breathe, melyben meglepő lehet az újkori In Flames-re hajazó kórus és refrén. Érdemes megfigyelni a szám vége felé beúszó, de annak hangulatába tökéletesen illeszkedő, az Ibériai-félsziget múltjának szerves részét képező arabos dallamokat is.

 

A számokban sorra jön elő a rengeteg változatos téma, egy percre sem fogunk unatkozni. A szinte slágeresen könnyed melódiák mellett szépen sorjáznak az érdes riffek, és a sok apró zenei finomság. A dalszerzői teljesítmény egyértelmű profizmusát jelenti, hogy a különböző zenei megközelítések nem egymás hegyén-hátán, elkülönülve jelennek meg, hanem szervesen illeszkednek minden adott dal saját karakterébe. A dalok főleg középtempós szerzemények, de a lemez kifejezetten változatos, találunk ízes gitárszólókat éppúgy, mint például a záró La Baphomette képében szinte sanzonosan szomorkás tételt is. Az "Extinct" hangzása - kell-e mondani - tökéletes, arányosan van keverve és tovább erősíti a zenei egységességet.

A Moonspell természetesen nem hazudtolja meg magát, az egész korong hangulata komor és nyomasztó, de szinte azonnali újrajátszásra ösztökél. Az "Extinct" kifejezetten szórakoztató album, a szó pozitív, és nem olcsó értelmezésében. Egy jobb és értelmesebb világban a The Last Of Us vagy a Medusalem bármikor rádiósláger lehetne, de az álmodozásnak itt gyorsan véget is vetek.

Hogy tudja-e új irányba bővíteni bázisát a portugál csapat, az még kérdéses, de hogy a régi rajongók és a csapattal most ismerkedő rockszerető közönség számára az "Extinct" tökéletes választás, abban biztos vagyok. Ez bizony az elmúlt tizenöt év legjobb Moonspell albuma.

moonspell_1.jpg

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1710420408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása