OSSIAN - Lélekerő (2015)

2015. április 14. - Kovenant

ossian_borito.jpg

Mit lehet írni egy rockintézményről? Csak jót és szépet, gondosan ügyelve a tiszteletadásra, továbbá messzemenően figyelembe véve a szépszámú rajongótábor elvárásait? Vagy éppen kényelmesen rátelepedni a divatos, gunyoros, mindenkit egyformán kiosztó kultúrsznob trónjára és magabiztosan olyan kinyilatkoztatásokat tenni, melyek csak a kritikaíró jellembeli hiányosságait tárják fel? Egyetlen lehetséges megközelítés létezik, mely egyben a legegyenesebb is: a lemezt, mint zenei produktumot önmagában nézni, negligálva a legendát, az életművet, vállalva azt, hogy így féllábas marad a recenzió. Szerencsére az Ossian április 13-án, a Hammer Records gondozásában megjelent huszadik stúdióalbumának meghallgatása után semmilyen kritikaírói nehézség nem merült fel: erős, fogós, de nem hibátlan album, fenntartva, sőt néha meghaladva "A tűz jegyében" korong színvonalát.

A 2013-as soralbum sok tekintetben vízválasztó volt a zenekar életében. A dobosposztot az 1998-as újjáalakulás óta betöltő Hornyák Péter helyére új tag érkezett Kálozi Gergely személyében, a lemez felvételei új hangmérnökkel (Varga Zoltán) készültek új stúdióban (Supersize Recording). A "Lélekerő" újabb változást hozott: ez az első korong, melyet a csapat a második korszakában ismét négyesben vett fel, mivel Wéber Attila gitáros még tavaly megvált a zenekartól. Természetesen a dalszerzői mag nem változott: Paksi Endre és Rubcsics Richárd felel a nótákért.

Meggyőződésem, hogy mióta az Ossian kétévente adja ki stúdióalbumait, a minőség folyamatosan emelkedik. Mintha jót tenne a hosszabb rákészülés, a kritikusabb dal- és témaválogatás. A 2013-as lemezzel valami érezhetően megváltozott: a színvonal megugrott, a szövegek kifejezetten borotvaélessé, a dallamok még fogósabbá váltak és mindez a korong fogadtatásában is érződött.

A "Lélekerő" elődjétől abban különbözik, hogy míg "A tűz jegyében" dalai között két-három igazán kiugró minőségű volt, itt egészen pontosan nyolc kiváló nóta sorakozik a tizenegyből: sőt, még ezekből is kettő kifejezetten slágergyanús, de nem csak az Ossian-rajongók számára. A Hiába szép olyan hihetetlenül fogós refrénnel és húzással bír, hogy egyértelműen koncert-kedvenccé válhat, de érdemes lenne megdolgozni vele a kereskedelmi rádiókat is. A Születésnap pedig komoly eséllyel válhat minden, a dalcímben jelzett ünnepi alkalom himnuszává rengeteg baráti társaságban. Természetesen jól tudom, hogy nem a '90-es évek első felében élünk, de itt lenne keresnivalója a kiadónak, a zenekarnak meg a promótereknek is, mert ennyire pozitív módon slágeres dalt az Ossian nagyon régen nem írt.

Többszöri hallgatás után tudatosult bennem, hogy talán ez az első olyan újabb kori Ossian album, amelyik dalszerzői minősége alapján a mára már legendássá nemesedett első korszak színvonalát is gond nélkül hozza. Sőt, a dalok mintha néha vissza is kacsintanának a '80-as évek időszakára: a Barát című szám kifejezetten Accept - AC/DC ízű riffekkel, felépítéssel támad, de igaz ez a Mind itt vagyunk nótára és a címadó Lélekerőre is.

A tizenegy dal végig középtempós, húzós, most lassabb, líraibb zenei hangvételű nóták nemigen találhatóak a lemezen. Az Odüsszeusz - Pénelopé legenda reinkarnációjaként is értelmezhető Visszajövök vagy az Ahányszor látlak bár balladaként indulnak, már a középrésztől fokozatosan bekeményednek, igazodva a mondanivaló komorságához. A fentebb említett Születésnap kivételével az egész album hangulata komor, de nem reménytelen: éppen ellenkezőleg, a köz- és magánéletbeli nehézségek számbavétele után a mindig újrakezdés, az újra- és újra felállás szükségességét és örömét is hangsúlyozzák a dalszövegek.

Érdekes módon én pont a lemezindító Hajt a szív, illetve a A búcsú dalokat érzem kevésbé kiforrottnak, valamint az instrumentális tétel valahogy nem passzol bele a korong általános hangulatába. Egy ennyire ének-, illetve szövegcentrikus lemez esetében talán jobb lett volna ezt az egyébként kellemes hallgatnivalót egy speciális kiadványra tartogatni. Természetesen ezek a nóták is beleolvadnak az album felépítményébe, nem rontják le az általánosan magas színvonalat.

Mostanában jó idők járnak a magyar nyelvű rock/metal lemezek kedvelőire: az Ørdøg, a Magor, az Edda, most pedig az Ossian sorra olyan albumokat hoznak ki, melyekben magunkra és a mai Magyarországra ismerünk. Érzékeny témaválasztás, kiváló szövegek, zene és mondanivaló egysége: nagyon régen jelentek meg ilyen korongok. Nehezebb időkben mindig könnyebben születnek a korra sikeresebben reflektáló alkotások: nincs ez másként az Ossian új albumával sem. Nagyon erős produkció, a fülben gyorsan és kivakarhatatlanul megtelepedő refrénekkel: én pedig most megyek és megvásárolom az albumot, amely egyébként már az előrendelési időszakban aranylemezzé vált. Nem véletlenül.

ossian_band.jpg

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6510420218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luji1 2015.04.15. 06:36:07

Szerintem egy jól kimunkált lemezről van szó.Szövegek erősek és ami tetszik,hogy minden szám erős,a lemez egységes. Nagyon tetszik még,hogy nem egyslágeres lemez.Lényeges,hogy nem egy 'elfáradt'sorlemez úgy 30 év után.Gratulálok.

kastor 2015.04.16. 22:11:46

Szerintem ez egy tökéletes lemez!
10/10 nem találok rá szavakat, csak azt hogy tökéletes.
Egyébként szerintem több volt a kiemelkedő zene a tűz jegyében albumról az szerintem 10/9, de mindenkinek más az ízlése.

kastor 2015.04.16. 22:15:07

@kastor: És még hozzá tenném hogy a lélekerő c. számnak bitang jó refrénje van, és igen sokatmondó, és úgy tűnik hogy az Ossiannak igen jó hogy 2 évente dobnak ki egy albumot, megkockáztatom hogy ez az életem legjobb albuma, pedig már kismillió albumot végighallgattam már, és remek kritika lett.

Bagira79 2015.05.07. 15:14:13

Sajnálom, hogy ünneprontó leszek...
Legalább 25 éve követem és szeretem az Ossiant és munkásságát, de ez szerintem az egyik leggyengébb albumuk.
Ahogy a kritikaíró is fogalmazott, egysíkú, "egyhangú" a lemez. Lassú dal még csak-csak, de gyors újfent hiánycikk, pedig az új dobostól vártunk(tam?) némi villanást.
Attus hiánya is kivehető a szólók alá játszott ritmusokban.
Végül a szövegek: jók, de nem igazán kapta el Endre a zenék hangulatát.
Köszönöm a lehetőséget, a cikket és még egyszer sajnálom! :-(
_Gábor