SOILWORK - The Ride Majestic (2015)

2015. augusztus 27. - Kovenant

soilwork_cover.JPG

A svéd Soilwork augusztus 28-án jelenteti meg tizedik soralbumát a Nuclear Blast kiadó gondozásában. Nagyon érdekes visszatekinteni a kezdetben a dallamos death metal szekértáborába tartozó skandináv csapatok pályafutásán. Természetesen azonnal adódik, hogy párhuzamot vonjunk a kollégák teljesítményével: elsősorban pedig az In Flames legutolsó korongjával (lemezkritika itt). De akár felhozhatjuk a Dark Tranquillity, az Arch Enemy vagy éppen a hamarosan szintén új koronggal jelentkező Children Of Bodom karrierjét is: valahogy a Soilwork jönne ki legjobban az ilyenfajta összehasonlításból és bár a "The Ride Majestic" az eddigi legbefogadhatóbb, legdallamosabb és legrádióbarátabb a svédek lemezei közül, mégis jobban hűek tudtak maradni önmagukhoz, mint kortársaik.

A klasszikus göteborgi melo-death alapvető hatással volt az Európában sosem igazán teret nyerő és lassan kifulladó, de Amerikában ma is a metal zenével egyet jelentő metalcore hullámra és itt nem pusztán az énekstílus kialakulására gondolhatunk, hanem az ikergitáros dallamvezetésre és a dalszerkezetek átvételére-beemelésére is. Aztán érdekes módon a dallamos death metal alapító atyái valamikor a kétezres évek felénél vagy utolsó harmadában szépen lassan kezdték maguk is átvenni a metalcore stílusjegyeit, észlelve annak népszerűségét főleg a fiatalabb korosztályok körében, így próbálván átmenteni magukat és zenéjüket egy újabb generáció számára. Ezzel ősrajongóik egy (talán nagyobbik) részét elveszítették, de sokat nyertek így is: úgy tudtak relevánsak maradni, hogy közben még a zenei fejlődést követelő szakmai elvárásoknak is megfelelhettek.

A Soilwork volt talán az a csapat, mely a legkorábban és a legegyértelműbb módon kezdett stílusbeli kalandozásokba és ezeket meglepően sikeresen művelte. A banda egészen hihetetlen dallamérzékkel bír és ez bőven ellensúlyozta Björn Strid brutálisabb metalcore sikítozását, nem is beszélve az énekes elképesztően kellemes tiszta hangjáról, melyet egyre gyakrabban alkalmaz. Legutóbbi lemezük, a 2013-as "The Living Infinite" dupla album volt és bár tele volt pakolva erős nótákkal, egyszerűen túl sok volt egyvégtében.

Az azóta eltelt időben sok minden történt a bandában: megjelentették a "Beyond The Infinite" című ötszámos EP-jüket, kihoztak egy "Live In The Heart Of Helsinki" című koncert DVD-t, majd távozott Ola Fink basszusgitáros, akinek a posztját immár Markus Wibom tölti be, így tulajdonképpen egyedül Björn Strid maradt meg a kilencvenes évek tagságából. De a Soilwork mindig is a frontember önmegvalósítási terepe volt, különösen így van ez a korábbi fő dalszerző és gitáros, Peter Wichers második alkalommal történő távozása óta.

A "The Ride Majestic" tizenegy tételes tartalmát elég egyszerű összefoglalni: fantasztikus dallamokkal, nagyon változatos és kellemes gitármunkával, általában metalcore verzékkel és a mai popzene eszköztárát felvonultató refrénekkel teli dalok ezek. A fantasztikus dallamokat szó szerint kell érteni: szilárd meggyőződésem, hogy ennyi ötletet ilyen színvonalon és kereskedelmileg releváns módon megvalósítva egyedül tényleg a Soilwork képes kihozni ma magából.

A skandináv könnyűzene az elmúlt negyven-ötven évben rengeteg sztárt sorakoztatott fel a nemzetközi mezőnybe és a Soilwork refrénjeit hallgatva egyértelmű ennek a hagyománynak a folytatása: konkrétan ABBA-dallammeneteket lehet kihámozni még az egyik legdurvább tétel, a The Phantom mélyrétegeiben is, mindezt pedig Björn Strid bársonyosan tiszta hangja még ki is hangsúlyozza. Egyszerűen nem lehet belekötni a dalokba, a maga módján mindegyik tökéletes: hihetetlen zenei felkészültség és munkamorál süt át a szerzeményeken és a Soilwork egész pályafutásán. Nem is lehet kiemelni egyetlen nótát sem, mert a "The Ride Majestic" is igazi album, egyvégtében érdemes hallgatni.

Két megjegyzésem azért idekívánkozik és ez korántsem von le semmit az album értékéből:

1. Néha megkívánom az édességet és jól is tud esni. De ha mindig csokoládét vagy vajas süteményt kellene ennem, akkor bizony fél perc után rohannék, hogy egy jó adag disznósajt vagy vörösboros marhapörkölt révén felejtsem el a túlságosan édes (édeskés) desszerteket.

2. A metal valaha (a hatvanas évek végén, a hetvenes évek legelején) a tömegfogyasztásra szakmányban gyártott csöpögős/cukormázas slágerzene antitéziseként jött létre: olyan zenészek alakították ki, akik gyökeresen mást akartak minden tekintetben. Egész alkotói, zeneszerzői esztétikájuk állt szemben a tucat poptermékekével. Természetesen maga a rockzene is (vagy legalább is a döntő hányada) igen hamar a popzene részévé vált, de újabb és újabb hullámokban tört föl a rock ellenreakciója a punk, hardcore, thrash, illetve egyéb extrém műfajok formájában. Remélem, hogy a popzene fokozatos esztétikai betüremkedése a metal szállásterületére ideiglenes jellegű lesz, mert különben maga az indíttatás értelme veszne el.

A Soilwork pedig ismét egy szinte hibátlan albumot tett le elénk az asztalra. A csapat már egy jó ideje megtalálta azt a formulát, melynek alkalmazásával ennél magasabb szinten gyakorlatilag képtelenség játszani ma a dallamos metalt. Éppen ezért a következő sorlemeznél talán érdemes lenne új irányok után kutatni.

soilwork-2015-_band.jpg

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3610419622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.