Rozsdagyár

OPERATION: MINDCRIME - The Key (2015)

2015. szeptember 20. - Kovenant

operationmindcrimecdcover.jpg

Aki olvasója a Felvidéki Rock Magazinnak, minden valószínűség szerint szereti és nyomon követi a rock/metal színtér történéseit, nem ismeretlen számára a Queensryche nevű amerikai progresszív metal csapat, illetve legendás énekese, Geoff Tate. De talán mégsem felesleges sorra venni azokat a venezuelai szappanoperába illő történéseket (a brazil azért már a felső liga ebben a műfajban), melyek annyira tipikusak a rockbizniszben és melyeket mégis megdöbbentő volt megtapasztalni az egyik legszimpatikusabb és legintelligensebb banda esetében. Ezt meg is tesszük, de bevezetésnek azért mondjuk el, hogy Geoff Tate projektje, az Operation: Mindcrime kiadta első albumát szeptember 18-án az olasz Frontiers Records gondozásában.

Amikor 1997-ben az alapító gitáros és fő dalszerző Chris DeGarmo kiszállt a Queensryche nevű intézményből, megtört a varázs. Az utolsó vele készült album, a "Hear In The Now Frontier", meg a már nélküle kijött "Q2K" volt az utolsó, nyomokban még érdekes Queensryche-muzsikát tartalmazó korong, aztán annyi, meg egy bambi. Egyszerűen fájdalmas volt végigszenvedni ezt a majd tizenöt évet és az érdektelenebbnél érdektelenebb, exponenciálisan süllyedő színvonalat produkáló lemezekkel kikövezett utat. 2012-ben minden egész végleg eltörött, a Parker Lundgren gitárossal kiegészült banda kirúgta az akkorra már a színpadon is tolerálhatatlan gesztusokat produkáló énekesét.

Érkezett Todd La Torre, kezdődtek a jogi csatározások. Két Queensryche verzió járta a koncerttermeket, majd párhuzamosan kihoztak két albumot is. A Torre-féle banda egy rövid, metalos és korrekt, de a régi varázst nélkülöző koronggal állt elő, ahol az új frontember Tate-klónként hozta a dallamokat, míg Geoff Tate egy zeneileg a korábbi langymeleg nótacsokroknál keményebb, de néhol hamiskás, olcsó produkciós színvonalú és egy újrakeverést is később kikövetelő, hatalmasat bukó lemezt ("Frequency Unknown") jelentetett meg. Aztán persze jött a pereskedés, melynek vége az lett, hogy a Torre-vezette Queensryche kapta a névhasználat jogát, míg Tate felvette a csapat ikonikus lemezének a címét és ő is turnézhatott az azon szereplő dalokkal.

Geoff Tate most jórészt az elmúlt három évben vele szereplő zenésztársaival hozta ki új albumát Operation: Mindcrime név alatt. A "The Key" egy trilógia első darabja, állítólag már a második korong keverése folyik, a harmadik meg íródik. A társak között megtalálhatjuk John Moyer basszusgitárost (Disturbed), Simon Wright dobost (AC/DC, Dio), Kelly Gray gitáros-producert (Queensryche, Myth) és Randy Gane billentyűst (Myth).

Nos, a jó hír az, hogy az új lemez normális stúdiós költségvetést kapott, az azonnali rossz hír viszont, hogy Kelly Gray és maga Tate ült a produceri székbe. Én nem tudom, hogy a fenébe lett producer Gray úrból (bár gitárosnak kifejezetten jó), de olyan albumok fatális hangzása jelzi munkásságát, mint a Nevermore "Enemies Of Reality" korongja. Kásás, koszos, tompa megszólalások mestere ő és itt is ragaszkodott a már eddig bevált módszereihez. Jobb azért most az eredmény, mint korábban, de a megszólalás még mindig hagy kívánnivalót maga után.

Ha általánosságban szeretnénk jellemezni az új lemezt, akkor elmondhatjuk, hogy ez egy történetmesélős, a sztorit teljesen előtérbe helyező konceptalbum. Zeneileg keveréke a Queensryche klasszikus érájának (1988-1994), illetve a lejtmenet korszakának és Tate szólóprodukcióinak. Bár érezhető, hogy az énekes nagyon is tudatosan visszakanyarodott a banda nevével is fémjelezte időszakhoz a rajongók visszaédesgetése céljából, de egyrészt fényévekre vannak még a kifejezetten jól sikerült nóták is a csúcséra varázsától és DeGarmo zsenijétől, másrészt ismét itt terpeszkednek ezek a sehová sem tartó, céltalan prüntyögések, melyek egyszerűen fogyaszthatatlanná tették a 2000 utáni Queensryche-korongokat.

Mindezt fenntartva, a korrektség kedvéért hangsúlyozni kell, hogy Geoff Tate jelenleg is érdekesebben, szenvedélyesebben énekel, mint a mezőny kilencven százaléka, még mindig megvan a hangjában a mágia, bár a korral a felső tartomány fénye megkopott. Na és? Senki sem hangakrobatikát vár el egy harmincöt éves karrierrel rendelkező, karizmatikus énekestől, hanem művészi teljesítményt. És az a kifejezőerőben rejlik, nem a kierőltetett magas C-ben. 

Tizenkét nóta negyvenhét percben: ebből három tétel hét perc hosszban instrumentális intro vagy átvezetés, így kilenc teljes dalt kapunk. A Burn, a Re-Inventing The Future, a Hearing Voices és a Ready To Fly kiváló szerzemények (bár a Ready To Fly-t egyedül a hangszeres teljesítmény és témák mentik meg, mert az énekdallamok fájdalmasan érdektelenek) és még az ének nélküli átvezetések is hangulatosak. A korong mélypontja a The Stranger című ... nem is tudom, hogy mi. Itt Tate rappelni próbál (?), trendinek szándékolt effektek szakadoznak a nótában: egyszerűen kényelmetlen hallgatni is.

A legmeglepőbb talán a Life Or Death? című nóta, melyen Tate csak háttérvokálozik és egy bizonyos Mark Daly énekel a The Voodoos nevű csapatból. Kellemes hangja van, a dal is jó, de én bizony Geoff Tate hangjára vagyok kíváncsi, ha egy Geoff Tate-projektet hallgatok. Lehet, hogy dramaturgiailag beleillett a koncepcióba, de nekem ez így elég homályos.

Sajnos, az album utolsó harmada unalomba fullad. Három hasonló hangulatú, Tate szaxofonjátékával dúsított darab sorakozik egymás után: na, ez a tipikus "Dedicated To Chaos" világ, ahová én nem szeretnék visszatérni. Bár meg kell hagyni, hogy ezek a tételek is belesimulnak a "The Key" általános, rettenetesen letargikus világába. Nem egy optimista, vidám és nem is hibátlan hallgatnivaló a bemutatkozó Operation: Mindcrime album, de sokkal biztatóbb teljesítmény, mint a "Frequency Unknown" volt anno. Tate hangában ott van az, amiért évtizedeken át rajonghattunk érte, a közreműködő zenészek kifejezetten magas színvonalon játszanak és az egész lemez összefogottabb, feszesebb minden negatívumával együtt is, mint amit Geoff Tate az elmúlt tizenöt évben kiadott. Nem mondom azt, hogy visszatért minden szimpátiám a legendás frontember irányába, mert a 2012 utáni történések sajnos nagyon taszító hatásúvá sikeredtek, de ez jó kezdet.

om_band.jpg

7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9910419456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása