Rozsdagyár

PERIHELION - Zeng (2015)

2015. október 29. - Kovenant

perihelion_cover.jpg

Pár héten belül már a harmadik olyan minőségi magyar rockalbumról írunk, melyet külföldi kiadó jelentetett meg. Ismerve a mai magyar rockzenei színtér állapotát, ez egyrészt teljesen érthető, örömteli és üdvözlendő, másrészt egy kicsit elkeserítő is. A debreceni Neokhrome zenekarból alakult, Vasvári Gyula énekes-gitáros által vezetett Perihelion egy francia underground istálló, az Apathia Records gondozásában adta ki "Zeng" című bemutatkozó lemezét október 18-án. Jogos a debütalbum kifejezés, mert bár a csapatnak ez a negyedik közösen készített korongja, a "Zeng" szinte mindenben a teljes megújulást jelképezi: zenekarnévben, zenei stílusban, a dalszerzés színvonalában, a tiszta ének, valamint a magyar dalszövegek tekintetében is. Mind-mind csupa pozitív változás: mindez pedig az év egyik legjobb hazai korongját eredményezte.

Emlékszem, hogy a rendszerváltást követően, a kilencvenes években végig, de még az új évezred elején is rettenetesen nagy divat volt a hazai zsánerírók (sci-fi, krimi, fantasy, thriller) körében külföldi, elsősorban angolul csengő álnevek alatt megjelentetni a Booker- vagy a Goncourt-díjat elnyerni nem nagy eséllyel induló műveiket. Olyan, elsőre is kamunak tetsző, de annál hangzatosabb nevek alatt futottak ezek a könyvek, mint a Conan Waintwright, Jonathan Brainfart, Brendon Pritchett és hasonlók. Még a könyvpiacon öreg rókának számító írók is ilyen agyament anglomániában szenvedtek, aminek természetesen az oka az volt, hogy a kommunizmusban jórészt hozzáférhetetlen amerikai és brit írók ismeretlenül és látatlanban is izgalmasabbnak, jobbnak minősültek a magyar könyveknél. Másrészt ott volt az örök magyar, öngyűlölő kishitűség évszázados átka is: ami magyar, csak rossz lehet.

Aztán szép lassan fordult egyet a világ, ugyanezen írók a kétezres évek második felétől kezdve már saját nevükön, kortárs magyar környezetben játszódó és témákkal foglalkozó történetekkel jelentkeztek és csodák csodája, könyveik megtalálták az utat a fiatal magyar olvasóközönséghez. Valami hasonló történik most a rock/metal színtéren is. Bár a hazai mezőny jó része még mindig angolul énekel olyasféle zenekarnevek alatt, mint a Distant Bleating és társaik, egyre több magyar banda kezd rájönni arra, hogy igazából csak az anyanyelvünkön lehet önmagunkat úgy kifejezni, hogy abból valami olyasmi kerekedjen ki, ami elgondolkodtat, libabőröztet, és amitől felkúszik a szívünk a torkunkba. És kifejezetten üdítő, ha az eleve döntően a külföldi piacot megcélzó zenekarok tesznek így: a magyar nyelv egészen idegen, szinte földöntúli csengése önmagában érdekessé teheti a produkciót, már pusztán ezzel is felkeltve az érdeklődést.

A Neokhrome (kezdetben Neochrome) az évezred elején indult, szigorúan a black/death metal ösvényén alkotva, angol nyelvű szövegekkel. Aztán a harmadik, 2012-es "Perihelion" című albumukkal valami megváltozott: a csapat kreatív magját alkotó Vasvári Gyula zenei megközelítése gyakorlatilag száznyolcvan fokos fordulatot vett. 2014-ben a brigád megjelentette a "Nap fele néz" című háromszámos EP-jét, ami már megmutatta azt az irányt, melyet már magáénak érez a Perihelion. Az EP-n helyet kapott egy VHK-feldolgozás is: tiszteletadásként vagy inkább a zenei indíttatás megmutatása céljából.

A black metal hangulatát, gyökereit megőrizve, de a magyar népzene mélyrétegeibe lefúrva valami olyasmit hozott létre most a Perihelion, aminek a hiányát már ezerszer leírtuk a Felvidéki Rock Magazin lemezkritikáiban. A népzenét nem a Tavaszi szél vizet áraszt elhörgésével kell beemelni a rock/metal színtérre torzított gitárkísérettel (max. három akkord megzengetésével), mert ez a mulatós lagzizene színvonala. A népzenei hozzáállást, az atmoszféráját, a mondanivalóját, legalapvetőbb, zsigeri ösztönszintjét kell belegyúrni a muzsikába, ami persze nagyon komoly és nehéz feladat. Nos, a Perihelion megpróbálta és nagyon bizalomkeltő lett az eredmény.

A francia kiadó avantgárd, post-black metalként aposztrofálja a Perihelion muzsikáját, mely jelzőkből az első nem igaz, a második azonban megállja a helyét. Nagyon egységes a hangzásvilág: nincsenek benne olyan kalandozások, teljes, akár stílusidegen elszállások, mint amelyek a Thy Catafalque vagy az Arcturus világában gyakran előfordulnak. A dalokban hangsúlyos az ének és a szöveg: gitárszólónak alig van nyoma, a dalokban pedig ritkán gyorsulnak fel a dolgok, végig amolyan hömpölygős, akkordbontogatós szerzemények sorjáznak egymás után.

De néha azért előtörnek a black metalos hatások: a Vég se hozza el vagy a Végtelen kék című dalokban berobban a blastbeat és bár valóban hatásos ez a megoldás, de valahogy úgy érzem, hogy talán már ez sem kéne: jobban áll a Perihelion mostani megközelítésének ez a komótosabb, szomorkásabb, mélázósabb tempó. A klippel megtámogatott Égrengető azonban telitalálat: tökéletes dal, nincs mit hozzátenni. Érdekes, hogy ezt a post-metal vonalat a Hajad szél című számban viszik tökélyre: a dal nagyon erősen emlékeztet a "How To Measure A Planet/Nightime Birds" korszakbeli The Gathering dalaira, hangulatában, dalszerkezetében mindenképp.

Két dologgal volt gondom mindösszesen: kifejezetten zavaró volt, hogy mivel Vasvári Gyula szövegei állnak a dalok középpontjában, pont az ének volt valahogy hátrakeverve, a szövegértés gyakorlatilag esélytelen volt, szerencsére az Interneten megtaláltam a dalszövegeket. A másik problémám a lemezhossz: nyolc nóta harmincnégy percben nagyon kevés. Alig volt időm megismerni ezt a zenei világot, az album máris véget ért. Még két-három dal bőven ráfért volna a korongra, mert valahogy befejezetlennek, elvarratlannak érzem így a dolgot.

De mindezekkel együtt a "Zeng" valóban nagyot üt: végre egy olyan magyar produkció, mely szinkronban van a nemzetközi metal színtérrel, de mégis megkérdőjelezhetetlenül magyar, ez azonnal egyértelművé válik, ha meghallgatjuk a Felemészt a tér című dal kezdetét, mely nóta a lemez legfogósabb tétele az Égrengető mellett. Meggyőződésem, hogy a Perihelion valami olyat hozott most létre, mely akár komoly nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat: ilyen dallamvilágú muzsikát nem hiszem, hogy bárhol máshol hallhatna egy nyugat-európai rockrajongó, márpedig felesleges huszonkilencedik Nightwish- vagy Slayer-kópiaként erőlködni. Egyedit kell létrehozni: valami olyasmit, mint amivel a debreceniek rukkoltak most elő.

perihelion_band.jpg

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6610419228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása