ORIENT FALL - Fractals (2015)

2015. december 18. - Kovenant

orient_fall_fractals_artwork.jpg

Számtalan rockzenével foglalkozó blogban, újságcikkben, hozzászólásban olvastam lesajnálónak szánt (és valljuk be, sajnos sokszor elszomorítóan igaz) kijelentéseket arról, hogy a hazai metal színtér rajongóinak döntő többsége még mindig a nyolcvanas években kialakult és azóta kőkeményre csontosodott zenét hallgatja, csak azt tartja valódi rockzenének és a mai zenei trendeket nem hogy nem követi, de leggyakrabban nem is ismeri. Ilyenkor tucatjával sorjáznak azok a főleg amerikai és brit bandanevek, melyek a legkülönbözőbb, az elmúlt egy évtizedben kialakult stílus úttörői: progresszív post-metal, djent, progresszív metalcore, post-hardcore, grindcore, deathgrind, stb. Napestig lehetne sorolni ezeket a címkéket: Magyarországon is - főleg a huszonvalahány éves rajongói körig bezárólag - van egy szűk szelete a zenehallgatóknak, akik naprakészek ezen a fronton, mosolyognak a régisulis csapatokon és csak a legeslegújabb irányzatokért lelkesednek.

Nos, úgy érzem, hogy a fiatal budapesti csapat, az Orient Fall november 27-én a Garagelive Records gondozásában megjelent bemutatkozó albuma pontosan nekik szól. Tizenhárom szerzemény háromnegyed órában és most hirtelen nem is tudom számba venni, hogy hányféle modern metalstílus kavarog a korongon, de azért megpróbálom.

A számok alapja legtöbbször az iszonyatosan tördelt, szaknyelven poliritmikus matekmetal, azaz inkább djent (komolyan mondom, aki kitalálta ezeket a teljesen idétlen és erőltetett, felvágósnak szánt definíciókat, az megérdemelné, hogy 48 órán keresztül étlen-szomjan Meshuggah-t hallgasson csutkára tolt fejhallgatóval), melyre ha példát keresnénk, akkor a szintén fővárosi Omega Diatribe zenéjét hozhatnánk fel (lemezkritika itt). Az ének is legalább háromféle vonalon mozog: a standard metalcore üvöltözős, majd überdallamos refrénre váltó kettőssége, illetve a deathgrind hörgős, mélyre fazonírozott szóköpése mind megjelenik a nótákban, gyakran egymást másodpercenként váltva, úgyhogy csak kapkodjuk a fejünket.

Mindehhez járul még sok tételben a progresszív modern death metal technikás riffelése és néha szólózása, valamint a kifejezetten hangulatos, dallamos modern prog-metal bandák (Between The Buried And Me) hatása is, mely bizony egy olyan elegyet hoz létre, amit nagyon-nagyon nehéz befogadni.

Gyakorlatilag félpercenként jönnek elő új témák, új hangszerelési megoldások, ám érdekes, hogy néhány helyen és szempontból viszont kifejezetten formakövető az Orient Fall. A metalcore stílusból már ismert, tiszta énekkel előadott, szívfájdítóan érzelmes és dallamos refrénekről van szó, melyek menetrendszerűen érkeznek a megfelelő pillanatban. Ilyenkor találunk végre valamiféle kapaszkodót, ismerős szerkezeti elemet, mert egyébként rettenetesen könnyű elveszni a témahalmozások között.

Számtalan remek instrumentális rész található az albumon, főleg, amikor a nagyon brutális alapriffeléstől el tud rugaszkodni a dal és a gitár is elkalandozhat egy-egy szóló erejéig. Ezeket nagyon jól esett hallgatni, mert szó, ami szó, az ének bizony nem könnyítette meg a befogadást. Egész egyszerűen túlságosan, indokolatlanul agresszív volt a vokalizálás, gyakran éreztem úgy, hogy nem passzol már a zenéhez, illetve ezt negyvenöt percen keresztül hallgatni tényleg ..., nos, embert próbáló feladat.

Nem is lehet igazán dalokat kiemelni, egyrészt azért, mert sokadik hallgatásra sem sikerült tételesen emlékezetembe vésni, elkülöníteni a nótákat, másrészt pedig hallhatóan ez egy egybefüggő produkció, igazi leülős, odafigyelős anyag, egyben hallgatandó album.

A fővárosi brigád észrevehetően törekedett arra, hogy nagyon naprakész legyen. Fel lehetne most sorolni azokat a csapatokat, akiknek a munkásságából az Orient Fall merített és akiknek számos zenei megoldása, megközelítése szépen sorra visszaköszön a lemez hallgatása közben. És itt van a legfőbb problémám a "Fractals" koronggal: miközben láthatóan nagyon profi zenészekről van szó fiatal koruk ellenére, az egész album mintha egy stílusgyakorlat lenne. Vegyünk ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, mindenből a legfrissebbet, a legmodernebbet és rakjuk össze, de valahogy a saját mondanivaló, a saját nézőpont kialakítása elmaradt.

Természetesen - debütalbumról lévén szó - nem várhatjuk el, hogy azonnal egy zenei mérföldkövet rakjon le minden, első anyagával jelentkező csapat. Csak azt nem érzem ki a lemezből, hogy mi lesz az Orient Fall valódi, jövőbeni stílusa, mi lesz az, ami csak rájuk jellemző, ami csak az övék és nem másé.

7,5/10

orient_fall_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr710418922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.