ALMANAC - Tsar (2016)

2016. március 18. - Kovenant

almanac_cover.JPG

Stílszerűen egy klisével kell kezdenem: az Almanac bemutatkozó albuma hallatán, mely a Nuclear Blast gondozásában "Tsar" címmel jelenik meg március 18-án, az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Illetve ez inkább a füleimre vonatkozhatna, de ilyet nevezett testrészek nem szoktak csinálni. Nagyon vegyes érzéseim vannak a produkcióval kapcsolatban: szenzációs gitárjáték és nagyon jó riffek egy általam igen kevéssé kedvelt stílusban (szimfonikus power metal), a stílus által kötelező kellékké tett sablonok mérsékelt, ám elcsépelt módon történő alkalmazása. Tulajdonképpen pár szóval el lehetne intézni itt mindent, de az egyszerű faragatlanság lenne: Victor Smolski zseniális gitáros, igazán rossz zenét, ha akarna, se tudna játszani, most se tette. De mégis, valahogy kisebbfajta csalódás kerekedett ki ebből a dologból.

Aki különböző okok folytán átaludta volna az elmúlt tizenhét évet és szemét dörzsölgetve ébredne egy hideg, nyirkos barlangban, mit sem tudva a metal színtér történéseiről, annak érdemes felidézni az Almanac megszületésének körülményeit. Victor Smolski belarusz gitáros-zeneszerző, miután a kilencvenes évek elején áttette székhelyét Németországba, a Mind Odyssey nevű progresszív metal csapat mindenese lett, sokat turnézott velük, több albumukon is szerepelt, majd 1999 közepén csatlakozott a német heavy metal legenda, a Rage tagságához. 

A teuton brigád 1996-tal kezdődően többször is együttműködött a külön erre a célra létrejött Lingua Mortis Orchestra zenekarral különböző komolyzenei projektekben, illetve saját lemezein is. A zenekar gerincét először a prágai, majd a minszki, később a barcelonai szimfonikusok alkották. Ez a munkakapcsolat megmaradt és tovább is erősödött Victor Smolskival, aki a Rage-ből történt 2015-ös távozását követően is számított zenészkollégáira.

Erre alapozva, na meg a színtér néhány arcával megerősödve (Andy B. Franck a Brainstorm és David Readman a Pink Cream 69 soraiból, mindketten énekesek) hamar össze is rántotta saját projektjét, maradva a már bevált és kényelmesen belakott stíluson, a szimfonikus dallamos power metalon belül.

A gitárosról érdemes tudni, hogy édesapja, Dmitrij Smolski ismert kortárs komolyzenei szerző, így Victor hatéves korától kezdődően zenei közegben élt, hangszerekkel kelt és feküdt, diplomáit is zeneszerzésből, valamint jazz és rockgitár szakon szerezte. Minden pórusát átitathatta mindaz, amit a komolyzenei megoldásokból, szimfonikus hangszerelési finomságokból megtanult és sajnos pontosan ebből ered a "Tsar" album egyik legegyértelműbb gyengesége.

A dalokat hallgatva végig olyan érzésem volt, hogy a gitáros és produkciója, valamint a zenekar és a szerzemények többi része egyszerűen nincs egy ligában. Valahányszor Smolski alapriffjei szóltak vagy éppen a szenzációsan, ízesen felépített szólóira került a sor, azonnal felélénkültem, bólogatni kezdtem: tényleg ritkán hallani ennyire élvezetes gitármunkát. De amint bejöttek az énektémák (felhívnám a figyelmet a Styx nevű amerikai hard rock zenekar nyolcvanas évek eleji lemezeire és főleg Dennis DeYoung énekes/szerzőzseni hangjára, manírjaira és dallamaira, mert mintha visszaköszönnének ezek az album énekesi produkcióiban), azonnal lehervadt a hangulat: ezerszer hallott klisés verzék (ezen a téren különösen súlyos a helyzet), néhány kivételtől eltekintve érdektelen refrének és Smolski színvonalához nem illő billentyűs megoldások.

Érdemes meghallgatni a Hands Are Tied című tételt: az egyébként elég jellegtelen dalban a középrészen ahogy Smolski keze megvillan, egyből élet költözik a lejátszóba. De a rögtön ezután következő Children Of The Future is ebbe a jellegzetes hibába esik: unalmas Nightwish-énektémák, a fentiekben már említett álkomolyzenei-megoldások, hangszerelési sémák erőltetése, miközben a riff és a szóló bitang jó.

Ha tehetném, legszívesebben kiszerkeszteném a hangsávokból a vokális és billentyűs részeket és akkor egy rendkívül hangulatos instrumentális metal szólóalbumot hallhatnék Smolski mestertől. Mert ő bizony mindent tud, amit a gitárról tudni érdemes: a keze alatt - ahogy könnyes szemmel szokták volt mondani - valóban sír a gitár.

Az igazság az, hogy a belarusz gitáros produkciója annyira jó és kiemelkedő, hogy önmagában érte érdemes meghallgatni és megvásárolni a korongot, mert lenyűgöző, ahogy a hangszerével bánik. A stílushoz képest erős húzása és súlya is van az egész korongnak, mely az orosz történelem különböző sorsfordító és híres pillanataival foglalkozik: olyan, mint egy történelmi kalendárium. A borító - szinte már trendszerűen - Havancsák Gyula munkája, ennek megfelelően kiváló. A hangzás illeszkedik a szimfonikus metalban megszokotthoz, tehát semmi olyasmit nem tudok felhozni, ami hallgathatatlan vagy kiugróan rossz lenne. Csak olyan az egész, mintha beülnénk egy éjfekete Ferrari GTC4Lusso-ba és egy Skoda motorját és teljesítményét találnánk benne. Elmegy, jól néz ki, kényelmes az ülés benne, de a két összetevő nem passzol össze. Victor Smolskinak sem sikerült igazi társakat (akár szerzőtársakat) találnia projektjéhez: sajnálom, mert vannak nagyon erős pillanatok a "Tsar" korongon, de az üresjárat, a robotpilóta üzemmód mindig átveszi felettük az irányítást. 

7,5/10

almanac_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1510418266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2016.03.19. 12:00:27

Nagyon vártamezt a lemezt.jobban, mint bármi mást. És nem is csalódtam. Számomra a Rust és a Pontograffiti mellett a harmadik metal lwmez,aminek reform értéke van. Fülesben hallgatva valami egészen fenomenális. AZ utóbbi 20 év metal lemeze. Smolski egy Isten