METAL CHURCH - XI (2016)

2016. március 21. - Kovenant

metal_church_cover_1.jpg

Kevés olyan banda van a rock/metaltörténelemben, akiknek olyan hányattatott sors jutott volna, mint az amerikai power/heavy metal alapbanda, a Metal Church. Csak felsorolásszerűen: követhetetlen tagcserék sora, kétszeri feloszlás, majd újjáalakulás, megtorpanás és a grunge érkezése a siker kapujában, az első klasszikus felállás énekesének korai halála és folytatni lehetne a végtelenségig a sort, de egy dolog változatlan maradt, mégpedig az alapító gitáros, dalszerző Kurdt Vanderhoof elszántsága és elkötelezettsége. Az ő érdeme, hogy harmincöt évvel megalakulása után a banda még egyáltalán létezik és lemezeket készít és bár a nyolcvanas évek második felének, a kilencvenes évek elejének népszerűsége és újító jellege már a régmúlté, a május 25-én a Nuclear Blast gondozásában érkező tizenegyedik stúdióalbumuk azonban nagyon is korrektre sikeredett.

Az első öt Metal Church korong (az első kettő az azóta elhunyt David Wayne énekével, az utolsó három pedig Mike Howe szenzációs frontemberi teljesítményével) a rockkánon éppolyan szerves része, mint a Judas Priest, a Metallica vagy éppen a Megadeth klasszikus albumai és ez egyáltalán nem barokkos túlzás. Az Aberdeenből származó brigád pontosan azt a rendkívül feszes, dallamos, de gyors és riffalapú zenét játszotta, mely tökéletes átmenetet képezett a hagyományos brit heavy metal és a nyolcvanas évek amerikai thrash metalja között. 

A Metal Church - nem véletlenül - olyan bandákkal turnézott együtt, mint a fentebb már említett Metallica. A szakadatlan tagcserék és a metal, mint műfaj általános földbeállása miatt 1993-ban aztán ők is beadták a kulcsot. A klasszikus, Wayne vezette felállás 1998-ban újjáalakult, kiadtak egy viszonylag jól fogadott visszatérő albumot, majd jött egy új énekes, Ronny Munroe, akivel további lemezeket készítettek, majd 2009-ben váratlanul ismét feloszlottak. A 2012-es másodszori újjáalakulást és az újabb visszatérő korongot követően Munroe kiszállt és máris itt vagyunk a jelenben, ugyanis Mike Howe, a banda talán legnépszerűbb és ikonikus énekese több mint húsz év után visszatért, hogy a tizenegyedik, szimplán "XI" címet viselő dalcsokorral talán visszahozzák a régi csillogást.

A jó hír, hogy Howe hangja semmit sem kopott a rockszakmától történt távozása óta, ugyanúgy megvan benne az a vibráló idegesség és robbanásközeli őrület, mely még a nem annyira jól sikerült szerzeményeket is izgalmassá teszi. Azonban a kevésbé örömteli fejlemény az, hogy a tizenegy számos korongon sajnos vannak üresjáratok: természetesen ezek a nóták még mindig bőven élvezhetők, csak a zenekar mércéjével mérve nem igazán ütik meg azt a szintet, melyet saját maguk állítottak önmaguk elé még a kilencvenes évek elején.

Általánosan elmondhatjuk, hogy a "XI" szépen illeszkedik bele az első, 1998-os újjáalakulást követő Metal Church lemezek sorába, de nem tud kiemelkedni abból, még Howe szerepeltetésével sem. Rendben vannak a nóták, de a zsenialitás szikrája azért - valljuk be - hiányzik belőlük. Tulajdonképpen végig középtempós döngölések és dallamos énektémák sorjáznak az albumon, egyforma hangulatban és bár rendkívül kellemes hallgatnivaló, egy idő után kissé egybefolynak a szerzemények a közel egy óra során.

Az első három nóta (Reset, Killing Your Time, No Tomorrow) nagyon erősen indít, folyamatosan emelve a tétet, a gond azonban innentől kezdődik, mert a dalok szép lassan kezdenek összefolyni, nincs igazán kiemelkedő darab közöttük. Alig van olyan szerzemény, mely egyből megragadna az ember fejében, kivéve talán az It Waits című tételt, mely fokozatosan építkezve szinte progresszív metal módjára válik az egyik legösszetettebbé a korongon.

Úgy érzem, hogy néhány nótának jót tett volna, ha egyik kicsit meghúzzák, megvágják, mert bizony több is megközelíti vagy meghaladja a hét percet, melyet a témák nem mindig indokolnak. A végére egy kicsit meg is feküdte a gyomrom a sok hasonló jellegű, középtempós riffelés. Egy azonban bizonyos: a Metal Church az általam leginkább (sőt a power színtéren egyedüliként) kedvelt amerikai stílust nyomja - szemben az európai (azaz német) giccs- és kliséparádéval -, ami nálam eleve csak nyerő lehet. Érett, komoly, tökéletesen megszólaló, húzós heavy metal album a "XI", de szemben például a hasonszőrű Armored Saint legénységével, akik tavaly egy eszement albumot tettek le elénk az asztalra, a Metal Church tagjainak most nem sikerült átlépniük a saját árnyékukat.

8/10

 

metal_church_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4610418242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2016.04.04. 09:40:55

Elsőre nagyon nem tetszett a lemez. többszöri hallgatás után viszont beérett. Számomra ez a hang kell, hogy Church-öt érezzek a zenéjükben.