A Nagaarum néven alkotó Tóth Gábor, akit leginkább a rendkívül egyedi, beskatulyázhatatlan GuilThee zenekarból lehet ismerni (mára ő maradt egyedül alapítótagja a 2006-ban létrejött csapatnak), még 2008-ban hozta létre egyszemélyes projektjét és hét-nyolc év alatt összesen tizenkét (!) albummal rukkolt elő. A tizenharmadik, "D.I.M." címre hallgató friss korong, mely fizikai formában mostanában jön ki három orosz kiadó összefogásával, de az Endless Winter szárnyai alatt, egy zeneileg letisztultabb elegye mindannak, amit eddig Nagaarumtól megismerhettünk. Ez természetesen önellentmondás: ezeknek a lemezeknek a spontaneitás, a szembenállás, a teremtő káosz, a zabolátlanság, a vállalt tökéletlenség a lényege és jellemzője, az egyediség érzete pedig pontosan ezek eredőjeként alakul ki a hallgatóban.
Manapság, amikor egy album felvétele egy laptoppal, a megfelelő programokkal, némi baráti segítséggel, no meg tettvággyal megspékelve tulajdonképpen a korábbi költségek töredékéért (ha nem ingyen és bérmentve) megoldható - főleg, ha egy személy felelős minden hangszer feljátszásáért, a feléneklésért, továbbá az anyag megírásáért és a kvázi-hangmérnöki feladatok ellátásáért, no meg a borítóért és az illusztrációkért is - és csak az alkotó időbeosztása szab határt ennek, akár rá is csodálkozhatunk, hogy miért telnek el hosszú-hosszú évek egy-egy lemez kiadása között számos zenekar esetében.
Nagaarum munkamódszere anakronisztikusnak tűnhet: valami megragadja a figyelmét, a fantáziáját (általában tudományközeli dolgok, természeti jelenségek), a pillanatnyi lendülettől hajtva nekiáll és szinte egy ültő helyében be is fejezi az aktuális anyagot. Mindeközben egy kézben tart mindent, a teljes művészi koncepciót. Hogy aztán ebből milyen zenei stílusú és témájú produktum kerekedik ki, az hallgatóként előre szinte megjósolhatatlan és egyedül tőle függ. A "D.I.M." album fenti alkotói folyamata mindösszesen három hetet vett igénybe, és jól illeszkedik abba a tempóba, amely már 2008 óta tart.
Kétféleképpen is kilóg ez a mai posztmodern esztétikából. Egyrészt ma már minden (élelmiszer, művészeti alkotás, iparcikk) elsősorban termék, mégpedig hosszas fogyasztói ízlésfelmérések és közvélemény-kutatások által alátámasztott, patikamérlegen kimért, gondosan megtervezett és kivitelezett, élcsiszolt, fogyasztásra előkészített, a végletekig tökéletesített termék. Nagaarum azonban mintegy hirtelen felindulásból, a pillanat megragadásának szándékából alkot: ami megfogja, azt nem ereszti addig, amíg ki nem írja magából. Ezt párhuzamba lehet állítani azokkal a reneszánsz vagy barokk alkotókkal, akik mai ésszel felfoghatatlan mennyiségű zeneművet, festményt, szobrot, színdarabot, verset vagy regényt (több száz vagy ezer művet) alkottak rövid életük során. Nagaarum felvállalja a tökéletlenséget, a hibákat, az esetleges feleslegességet is, mert fontosabb számára a megvalósítás ténye, mint a hibátlanság (ami egyébként tipikus emberi illúzió).
Másrészt pedig a XXI. század elejére megszűnt a polihisztorok, a reneszánsz emberek, a felfedezők szerepe és figurája: minden terület ezer részterületre bomlott, a tudományágak, az ipari folyamatok, az egyes munkakörök is oly mértékben specializálódtak, hogy mindenki csak az orra hegyén pár centire lát túl, a nagy egész felfogására vagy megértésére esélyünk sincs. Robert M. Pirsig írta A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című esszéregényében: "Most kezdte megérteni, mekkora volt az ember vesztesége, amikor hatalmat szerzett, hogy a világot dialektikus igazságai szerint kormányozza. Tudományos lehetőségek birodalmait építette, hogy a természetet hatalmi álmainak képére alakítsa - ezért azonban a megértés birodalmának éppen akkora hatalmát kellett cserébe adnia. Megértését annak, hogy része ő is a világnak, nem az ellensége." Ezzel az ipari forradalom óta tartó folyamattal, a technológia ördögének hatalmával szembefordulni csak tudatos döntés lehet: pontosan ezt teszi Nagaarum is, amikor mindent ő valósít meg a legkülönbözőbb stílusokban és tematikával megírt albumai készítése során.
A "D.I.M." korong Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, a periódusos rendszer megalkotója tiszteletére készült, a dalok pedig egy-egy kémiai elemről, azok tulajdonságairól, az ember által hozzájuk kötött mítoszokról, képzetekről szólnak olyan magyar nyelvű szövegvilággal, mellyel nem igazán találkozhattunk eddig, engem leginkább Tandori Dezsőnek Hc. G. S. Solenard álnéven írt A Stevenson-biazmagóra című fantasztikus agymenésére emlékeztetett játékosságával és szokatlanságával.
Zenei értelemben egy igen eklektikus elegyről beszélhetünk: a metal felől közelítve találunk itt death, thrash, post-black és hagyományosabb black elemeket, de Nagaarum gyakran hoz be noise/atmoszferikus/dark ambient összetevőket, hangulatokat, így egy rendkívül változatos anyagot kapunk negyven percben, ami pontosan az a játékhossz, amit ebből a nyers, szikár, sokszor igencsak barátságtalan, de mindenekelőtt különösségével mellbebökő zenéből egy ültő helyünkben be lehet fogadni.
Nem minden tételt érzek egységesen erősnek: a Hg című dalban például indokolatlan módon dominál a nyers black metal károgás, szinte egyedüliként a lemezen és egész egyszerűen már nem passzol ahhoz a hangulathoz, ami a korong sajátja. A Po című dalban pedig a hosszas narráció válik egy idő után öncélúvá.
A választott tematikából, zenei megközelítésből és az egész produkcióból azonnal kiderül, hogy Nagaarum szándéka nem a közönség áradó tömegeinek megnyerése, hiszen valljuk be, a post-black metal érdeklődésű, vegyész végzettségű, a XIX. századi orosz tudománytörténetben elmerülő zenehallgatók közös metszete igen szűk. Ez a zene az underground undergroundja, de pontosan létével bizonyítja, hogy ki lehet (sőt, kell) törni az egyenformák, a fröccsöntött késztermékek, a sablongondolkodás keretei közül, és igenis lehet művészi ambíciókkal (ha nem is hibátlanul) alkotni a rock/metal színtéren is.
8/10
