HARAKIRI FOR THE SKY - III: Trauma (2016)

2016. július 13. - Kovenant

hftscover.JPG

Július 22-én érkezik az Art Of Propaganda gondozásában az év post-black metal berkekben egyik legjobban várt albuma: az osztrák Harakiri For The Sky harmadik korongja "III: Trauma" címmel lát napvilágot és minden bizonnyal számos olyan év végi listán fel fog tűnni, melyet a sajtó állít össze. A közönség általi fogadtatást már sokkal kétségesebbnek látom és ennek számos oka van: igaz, ebből talán csak egy írható igazán a csapat számlájára.

Sajnos bekövetkezett az, amitől tartottam: a post-black metal is trenddé vált, a legújabb divatos zenei hullámmá, melyre szépen rátelepedtek a mindig a legfrissebbre vágyó és másokat utánzó, eredeti gondolatokkal nemigen rendelkező kisiparosok. Iszonyatos mennyiségben alakulnak az ehhez a színtérhez sorolható bandák, hetente érkezik vagy ötven ilyen kiadvány, de természetesen ezek jó nyolcvan százaléka csak leckefelmondás, a lemásolt és betanult sablonok eljátszása, szerény eredményekkel. Az osztrák Harakiri For The Sky más tészta: ők hallhatóan szívből és elkötelezetten álltak neki a stílushoz és a színvonal, melyen alkotnak, a trendmajmolók számára minden bizonnyal örökre elérhetetlen marad.

A 2011-ben alakult kétfős bécsi zenekar gyorsan és könnyedén dolgozik: a lemezeik minősége állandó, bár ezt esetleg stagnálásként is fel lehet fogni, de szerencsére nem erről van szó. Nagyon komótosan, ráérősen és figyelmesen járják be azt a zenei területet, melyet maguknak választottak, ez pedig nem más, mint a melankolikus post-black metal, melyben keveredik az időnként felbukkanó tremolos, blastbeates fekete fém a nyugisabb post-rock témákkal és megközelítéssel. 

Ahogy a korongot sokadjára hallgattam, a dán Pretty Maids 1999-es (amúgy zseniális) lemezének címe jutott az eszembe: "Anything Worth Doing Is Worth Overdoing", azaz hevenyészett fordításban "amit érdemes csinálni, azt érdemes túltolni is". Pontosan ezt tették az osztrákok, de én nem hiszem, hogy ez a frappáns szólás igaz lenne: pontosan a fordítottját tartom találónak.

Az anyag hetvenöt perces és mindösszesen nyolc tételt tartalmaz, azaz átlagban a dalok majd' tízpercesek. És itt érzem az album gyengeségét: egyszerűen befogadhatatlanná válnak mind az egyes nóták, mind pedig a teljes produkció, melyet furcsa kettősség jellemez. Egyrészt vannak olyan dalaik, melyek egy-két akkordnál vagy témánál többet nem tartalmaznak: indokolatlanul húzzák el a játékidőt, a csúcspontot pedig az intenzitás fokozásával érik el. A többi tételben viszont annyi riffet és hangulatot zsúfolnak össze (pld. a nyitó tizenhárom perces Calling The Rain vagy a Funeral Dreams), hogy abból más bandák komplett lemezeket tudnának megírni.

Mindkét eset megoldása az lenne, ha meghúznák a szerzeményeiket és egy sokkal emészthetőbb, fogyaszthatóbb, kompaktabb anyaggal állnának elő. Egész egyszerűen befogadhatatlanul soknak éreztem a korongot, ráadásul a teljes hangulati egység, a melankolikus, végtelenül szomorú atmoszféra is rátesz erre egy lapáttal. 

A post-black metal anyagok gyenge pontja mindig a darálós, morcos északi fekete fém és az érzelmekkel teli post-rock dallamok összesimításában rejlik. Számos banda egyszerűen csak egymás mellé pakolja ezeket, rotációban váltogatva a témákat, az összetevőket és ebből sok jó nem szokott kisülni. A Harakiri For The Sky viszont egy tökéletes elegyet kotyvasztott ki, melyben hézagmentesen illeszkednek ezek a különböző elemek, mégsem érezzük egy pillanatra sem erőszakoltnak a megoldásokat. Amikor a Thanatos című dal középrészében beérkezik az első tiszta énekdallam, amúgy Anathema módra, az szerves egységet képez a lemezen egyébként domináns durva üvöltéssel.

Az osztrákok dallamai pedig túlzás nélkül csodálatosak: törékenyek, érzékenyek és nagyon könnyen beszippantják a hallgatót ebbe a lassú, az elmúlást idéző fájdalmasan szép világba. Természetesen egy svéd zenekar, mégpedig a Katatonia, automatikusan beugrik a "III: Trauma" hallatán: bár a melankólia skandináv mesterei legújabb korongjukkal egy rockosabb, progresszívabb irányba mozdultak el (lemezkritika ITT), mégis valahogy minden hangban visszhangoznak a megoldásaik, a témáik.

Ha képesek vagyunk elegendő időt rászánni az anyagra és csak arra figyelni, valamint kizárni magunkból a külső hatásokat, akkor a Harakiri For The Sky harmadik albuma meg fogja hálálni a törődést. De csak ebben az egy esetben: háttérzenének vagy hangulatoldónak semmiképpen nem ajánlom. Nálam bérelt helye van azon a bizonyos év végi listán. 

9/10

harakiri_for_the_sky_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4810417394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.