OPETH - Szeptemberben érkezik az új album!

2016. július 18. - Kovenant

opeth_1.jpg

A Nuclear Blast gondozásában szeptember 30-án megjelenő "Sorceress" névre hallgató tizenkettedik albumával tér vissza a svéd Opeth, mely a korai death metal gyökerektől alaposan eltávolodva manapság már inkább a '70-es évek zenéje által inspirált progresszív rockot játszik. További infók a hajtás után!

Mikael Åkerfeldt, a csapat vezetője és fő dalszerzője az alábbiakat nyilatkozta a friss korong kapcsán:

"A "Sorceress" című új lemezünk már a tizenkettedik a sorban, mióta 1990-ben megalakultunk. Elég nehéz számomra felfogni, hogy már 26 éve együtt vagyunk, illetve hogy tizenkét albumot készítettünk el a pályánk során, melyekre egytől egyig nagyon büszke vagyok. A "Sorceress" sem kivétel, imádom ez a lemezt, ahogy az egész banda is. 5-6 hónapon keresztül írtam a zenét és csak 12 napot töltöttünk a felvételekkel a walesi Rockfield stúdióban. Úgy érzem, hogy egy újabb lépést tettünk a jó irányba, azaz előre. Vagy oldalra, vagy éppen vissza. Mindegy, valahová. A lényeg, hogy a dalok mások és az egész anyag rettenetesen változatos. És talán ha mondhatom ezt, akkor iszonyatosan király lett az egész! Talán tőlem elfogadható, ha kimondom, mivel szeretem azt gondolni, hogy mindenki másnál jobban ismerem ezt a bandát széles e világon. No meg sikerült eltávolodnom is a daloktól és inkább rajongóként hallgattam. Jó kis anyag lett ez. Egyelőre a kedvencem az összes közül. Természetesen ... Így is kell ennek lennie, nem? Egyszerre friss és időtlen, progresszív és múltidéző. Súlyos és nyugodt is. Pont olyan, amilyennek szeretjük a zenénket. Remélhetőleg mások is osztani fogják ezt a véleményünket. Jó érzés volt megcsinálni az anyagot, állati nagy móka és öröm hallgatni is. Na, ennyi!" 

opeth_cover.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8010417360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.