NUMENOREAN - Home (2016)

2016. augusztus 07. - Kovenant

numenorean_cover.jpg

Egy olyan dologgal kell kezdenem, ami sajnos alapvetően befolyásolta a kanadai post-black metal zenekar, a Numenorean "Home" című új albumának befogadását, melyet a Season Of Mist kiadó jelentetett meg július 22-én. Ez pedig a borító. A francia istálló egy alternatív borítóképet is mellékelt, előre érezve az eredeti kép által keltett viszolygást vagy felháborodást, így azt szerepeltetjük a recenzióban, a másik kép (és semmilyen hasonló) soha és semmiféle körülmények között nem fog szerepelni magazinunkban. Akit érdekelne a dolog, keressen rá az Interneten és remélem, egyet fog érteni velem.

Aki ilyen képet rak a lemezére (a fénykép egyébként valódi és történetére szintén rá lehet keresni a Google képkereső motorja segítségével), az semmi mást nem csinál, mindösszesen gyomorforgató és képmutató módon egy tragikus, brutális és embertelen illusztrációval próbálja eladni saját produkcióját, melyről minden bizonnyal önmaga is érzi, hogy enélkül a botrány okozta felhajtás nélkül elsikkadna az egész hóbelevanc. Másrészt saját személyének milyenségéről és éretlenségéről is tanúbizonyságot tesz, mert ezt semmilyen fene nagy művészi önmagvalósítás sem indokolhatja.

A kiadó promószövegében van valami igen primitív és átlátszó, önmentegető magyarázat az eredeti borító átvitt értelmű jelentéséről és hogy aki ezt nem érti, az bele akar magyarázni olyat, amit a zenekar egyébként nem is gondolt, stb. Ócska duma, srácok. Ez pontosan a szenny- és bulvármédia lájkhuszárjainak mentalitása és munkamódszere. Erről ennyit.

A banda elmondása szerint az eredeti kép azt az ártatlanságot jelképezi, melyet az ember már igen korán, legzsengébb gyermekkorában elveszít és sosem nyer vissza. Az emberek egész életükben ezután vágyakoznak, de a pénz, a drogok, a politika, a korrupció révén ez csak mind rosszabbá válik és életünk végére teljesen kiüresedünk. Hát srácok, erre mondja Nagy Feró és a Bikini a Balhé és blöff című nótájukban (milyen találó cím!), hogy:

Keresztrejtvény-megfejtésből
szerezted a műveltséged.
Annyit tudok ajánlani:
képezd magad, olvass többet!
Könyvet, könyvet, könyvet, könyvet!

Erről szól tehát ez a poszt-modern mestermű. A zenéről pedig eszembe jutott, amikor pár évvel ezelőtt véletlenül egy rockvideó összeállítást néztem a nyolcvanas évekről. Ismert és kevéssé sikeres, főleg amerikai glam metal bandák klipjei jöttek végeérhetetlen sorban, jó két órán keresztül. Voltam olyan szerencsés (vagy éppen szerencsétlen, ízléstől függően), hogy a stílus felfutását végigkövethettem kamaszfejjel, és akkor totál menő volt az egész, csak hogy néhány bandanevet is említsek: Bon Jovi, Posion, Cinderella, L.A. Guns, és több száz hasonló csapat, akik vastag sugárban folytak a csapból akkoriban.

Ahogy egymás után jöttek a klipek, kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Mintha fénymásolóval vagy 3D-nyomtatóval készült klónegyüttesek szerepeltek volna a válogatásban: minden dal, minden refrén, minden szóló, minden szöveg, minden nyafogó énekes, minden, de minden ugyanolyan volt. Miért nem vettem ezt észre akkor? Miért csak jó huszonöt-harminc évvel később esik ez le és röhögök kínomban?  

Ma a post-black metal lett az a fajta divattrend, mint régen a glam metal, majd a kétezres években a metalcore volt, csak éppen ez underground szinten, jóval kisebb amplitúdóval és sikerességgel pörög. Az összes kellék itt van, ami szükségeltetik ahhoz, hogy a Numenorean zenekart mindenki post-black metalként írja le, de sajnos az egész csak halovány visszfénye mindannak, amit a stílus legjobb pillanataiban nyújtani tud.

Erőltetett érzelmesség, az angyalian érzékenynek szánt dallamok és a legvadabbak blastbeatek minden átmenet nélküli váltakozása, negyedórás daltételek, melyek hosszúságát semmi sem indokolja és végtelenül repetitív tremoló-riffek meg akkordbontogatás: ezek jellemzik a kanadaiak produkcióját. Vannak természetesen jó pillanatok is a lemezen (a záró Laid Down tételben például), de 2016-ban számos sokkal fogósabb és érdekesebb post-black/post-metal anyag érkezett már, melyek köröket vernek a Numenorean teljesítményére. Harakiri For The Sky (lemezkritika ITT), Sylvaine (lemezkritika ITT) , Germ (lemezkritika ITT), vagy éppen az egyik legerősebb, a magyar Svoid (lemezkritika ITT). 

Remélem, a kanadaiak jó pár évet várnak a második albumuk megjelentetésével, mert nagy szükségük van rá. Az adott pontszám természetesen tükrözi az eredeti borító által keltett undoromat is: de mivel a zenekar úgynevezett művészi koncepciójának része az is, az én értékelésemnek is ugyanúgy részét képezi.

5,5/10

numenorean_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3310417230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.