Rozsdagyár

KING - Reclaim The Darkness (2016)

2016. augusztus 26. - Kovenant

king_cover.jpg

Gyakran a legszokatlanabb helyekről érkeznek olyan stílusokban fogant albumok, melyeket korántsem várnánk az adott csapattól. Így van ez a napsütötte, sivatagokkal teli Ausztráliában tevékenykedő, egyszerűen csak King névre hallgató bandával is: zenéjük tulajdonképpen vegytiszta elegye a svéd dallamos death metalnak és a norvég fekete fémnek, néha beleszórva némi folkos/epikus fűszergranulátumot is, amúgy Moonsorrow módra. Ha a követett idolokat nézzük, azonnal beugrik az Immortal és a Dissection neve, nem ok nélkül. Az augusztus 26-án a norvég Indie Recordings gondozásában megjelenő "Reclaim The Darkness" című debütalbum már ismert zenei összetevők korrekt összjátéka, magas színvonalú zenei tudással és egy igen jó torkú énekessel előadva.

Amikor az ötvenes évek végén, a hatvanas évek legelején a japánok megjelentek apró, a nagy amerikai dögök mellett játékmodellnek tűnő autóikkal az USA piacán, mindenki a hasát fogta a röhögéstől. Ugyanis akkoriban a japán tömegcikkek megítélése és renoméja pontosan olyan volt, mint ma a kínai gagyiké. Aztán egy évtized alatt a japán autók - a németek mellett - elnyerték a legmagasabb műszaki innovációs szintet és megbízhatóságot jelképező státuszt. A mennyiség átcsapott minőségbe, ahogy egy bizonyos őszhajú, szakállas német filozófus írta még a XIX. században.

Valahogy így van ez a különböző, általában teljesen egyedi színteret létrehozó, egy adott nemzetre vagy tájegységre jellemző rockzenékkel is. A kétezres években sorra, tömegével törtek be a legeltérőbb stílusokba Fülöp-szigeteki, chilei vagy éppen dél-afrikai bandák, és először csupán egzotikumként tekintett mindenki rájuk. Sokszor csapnivalóak is voltak ezek a produkciók, inkább mosolyra, mint headbangelésre késztette az embert a nagy példaképeket szolgaian, de teljesen hiteltelenül másoló ezernyi klónbrigád.

De aztán megjelentek szépen az első fecskék: az olyan korongok, melyek mellett már nem lehetett legyintve arrébb sétálni. Ma pedig már ott tartunk, hogy a globális tartalom-előállítás és -fogyasztás révén, no meg a technikai fejlődés miatti meredeken, gyakorlatilag a töredékére csökkenő házistúdiós költségek miatt mindenki csinál mindent és gyakran nem is rosszul.

Az ausztrál King persze nem amatőr zenészek alkalmi társulata: David Hill gitáros és Tony Forde énekes a Blood Duster nevű grindcore/death metal zajbrigádban tevékenykedik, míg David Haley dobos a Psycroptic nevű technikás death metal csapatban üti a bőröket. Az előzmények alapján elég váratlan, hogy a skandináv ihletettségű, kifejezetten a svéd és norvég mondavilágra és nemzeti történelemre építő muzsika mellett tették le azt a bizonyos garast, de a végeredményt hallgatva igazat kell nekik adnunk.

A King zenéje az Immortal riffekre kihegyezett black metaljának és a Dissection darálós, de mégis rendkívül dallamos death metaljának a keveréke. Tony Forde hangja eléggé hasonlít Abbath énekstílusára, ami - mondani sem kell nagyon - eléggé sokat dob a dalokon: kellően dinamikus, de sosem megy át paródiába, ahogy ez pedig gyakran megesik még a legnagyobb pályatársakkal is.

Egyetlen dalukba sem lehet belekötni: a My Destination The Stars vagy éppen a klipes címadó tétel egyaránt kiválóak, de a koronaékszer mégiscsak a záró One World One King. Itt az ausztráloknak sikerült megcsípni azt a vikinges, folkos hangulatot, aminek az igazi mestere az Amon Amarth. Természetesen végig lehet elemezgetni az összes számot: mit, kitől, honnan emeltek be a "Reclaim The Darkness" anyagába, de egy idő után teljesen feleslegesnek éreznénk ezt. Akik ennyire magas színvonalon játsszák ezt a zenét, azok megérdemlik, hogy saját teljesítményük jogán bíráljuk és ne másokhoz hasonlítgassuk őket. 

Világmegváltásra azért ne számítsunk: a két összetevőt képviselő stílusok már jó huszonöt éve öntik elénk a kiválóbbnál kiválóbb lemezeket, így egyrészt igen nehéz lenne is teljesen újat hozni, másrészt érzésem szerint nem is ez volt a banda elsődleges szándéka. 

A hangzás viszont elsőrangú: tisztán, kellemesen és kellő súllyal dörren meg minden hangszer, bár a zenekar saját stúdiójában került sor a felvételekre. Igaz, a keverés és a masztering már egy stockholmi műhelyben történt Thomas Eberger irányításával és ez bizony hallatszik is. Rengeteget dob a modern, mégsem digitális megszólalás az anyagon.

A King bevallott célja az volt, hogy zenéjükkel és szövegeikkel utazásra hívják a hallgatót: muzsikájuk tökéletes aláfestése egy csillagbámulós éjszakának, a "kicsi vagyok, az univerzum pedig hatalmas és tágul" típusú csendes rácsodálkozásnak. Azt pedig, hogy kellően hitelesek-e az ausztrálok ebben a skandináv szerepkörben, mindenki döntse el maga a bemutatkozó album meghallgatását követően.  

8/10

king_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9611654180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása