Rozsdagyár

DARK TRANQUILLITY - Atoma (2016)

2016. november 11. - Kovenant

dark_tranquillity_2016_atoma_cover.jpg

A göteborgi dallamos death metal alapbandái szinte párhuzamosan hozzák ki friss albumaikat: az In Flames egy feszesebb, keményebb, stílusában kicsit visszakanyarodó anyaggal jelentkezett (lemezkritika ITT), míg pálya- és honfitársuk, a Dark Tranquillity a Century Media gondozásában november 4-én jelentette meg "Atoma" címmel tizenegyedik korongját. Teljesen egymás mellett futó történet a két bandáé, de a sikereik, illetve választott zenei megközelítésük nem is különbözhetne egymástól jobban.

Pár évvel ezelőtt olvastam egy cikket, talán 2010 táján, hogy az egykor a kilencvenes évek környékén elstartolt, death metal gyökerű és azt követően az európai metal színtér zászlóshajóivá váló négy zenekar (nevezetesen a svéd In Flames, Dark Tranquillity, Soilwork és a finn Amorphis) hogyan vált egyre jelentéktelenebbé, égtek ki lassan egymás után, a 2003 körüli zenitjüket elérve mint készítettek egyre sablonosabb és unalmasabb albumokat.

Kétségtelen tény, hogy van igazság ebben a véleményben, nem is kevés: az In Flames a 2002-es "Reroute To Remain" albumával váltott egy metalcore-osabb, modernebb megközelítés irányába, az Amorphis Pasi Koskinen énekes kiválásával tért vissza a hagyományosabb vonalhoz, feladva az egyre komplexebb, progresszívabb dalszerzést, a Soilwork pedig a 2003-as "Figure Number Five" korongjával kezdett eltávolodni a death metaltól az alternatívabb metal felé. 

A Dark Tranquillity már pályája elején, 1995-ben előállt a stílus egyik alapvetésével a "The Gallery" című lemez révén. 1999-ben aztán elég rendesen meglepték rajongóikat és a kritikusokat is a "Projector" koronggal, mely nem kevés Depeche Mode-hatást tartalmazott (elsősorban Mikael Stanne tiszta énekének és a rengeteg billentyűs-zongorásnak résznek köszönhetően). A kedvező fogadtatásra azonban hiába várt a banda, így igen gyorsan hátraarcot csináltak és tulajdonképpen azóta megbízható minőségben, de egyre kiszámíthatóbban adják ki soralbumaikat.

A friss kiadvány, az "Atoma" is rendben van: igazi Dark Tranquillity kvintesszencia, mely azonos mértékben szemezget a csapat minden korszakából. Mikael Stanne most gyakrabban veszi elő igen kellemes, bár némileg modorosnak ható tiszta énekét is, például a címadó szerzeményben. A tizenkét tételes, ötvenperces anyag mellé a limitált verzió még két dalt is hozzácsap az anyaghoz, mely így egyben végül igen töménynek hat.  

Négyperces, igen hasonló, szomorkás, komor nóták sorakoznak végig a lemezen és itt azonnal bele is futunk a legfőbb problémába: míg a dalok külön-külön hallgatva kiválóak, ilyen mennyiségben egyszerűen egybeolvadnak, nem kapnak egyedi karaktert. Akármennyire is szerettem volna, a sokadik meghallgatás után sem sikerült visszaidéznem refréneket, érdekes hangulati váltásokat vagy instrumentális részeket. Pedig minden itt van, amire a rajongók várnak: gyönyörű megszólalás, dús, ötletes hangszerelés, egyenként élvezetes és kellemes dallamok, de valahogy mégsem áll össze az egész egy kompakt anyaggá.

A svédekre mindig jellemző volt a melankólia, az az északi szomorúság és (szinte) reményvesztettség, mely minden nótájukba beférkőzik és az atmoszféra alapját képezi. Nincs ez másként az "Atoma" esetében sem: talán az egyetlen Clearing Skies című tétel kivételével, mely (ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről) optimistább hangvételével ki is lóg a lemezről, csupa komor, szinte reményvesztett nóta sorakozik itt. Érdekes észrevenni, hogy a dalszerzők mennyire szűk mezsgyén alkotnak: számos dalban visszaköszönnek ugyanazon melódiák, megoldások és bár ez kétségtelenül nagyban hozzájárul az egész korong egységességéhez, a többszöri újrahallgatásnak nem tesz jót: mintha egy végtelen Möbius-szalagon utazva hallgatnánk ugyanazt a Dark Tranquillity szerzeményt, melynek valahogy sosem érünk a végére.

A svédek körülbelül tíz éve játsszák ezt a zenét: a végletekig finomították már saját stílusukat, dalszerzői, hangulati megoldásaikat és gonoszkodva akár azt is megjegyezhetnénk, hogy a 2013-as "Construct" album második részét vagy újraértelmezett verzióját adták most ki. Hibázni nem hibáztak, de igazából semmi újjal nem álltak elő: elkötelezett rajongóik kitörő örömmel fogják fogadni a minőségi albumot, de félek, hogy még bennük sem fog maradandó nyomot hagyni az "Atoma". A klippel megtámogatott kislemeznóták kivételével, melyek valóban telitalálatok, sajnálatos módon folyik egybe a lemez: remélem, hogy a Dark Tranquillity képes lesz megráznia magát a következő kiadványára, mert enélkül bizony a lassú eljelentéktelenedés vár rájuk, amit mindenképpen érdemes lenne elkerülniük.

7,5/10

press_photos_02.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr111947311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása