A thrash metal és a hardcore punk közötti átmenetből, illetve a két stílus házasításából született crossover thrash olyasfajta szörnyszülött, melyre létezik az angolban egy különösen találó kifejezés: one trick pony. Magyarul nehéz visszaadni az igazi jelentését: talán egylövetű, egyszer elsüthető poénként lehetne fordítani ebben az összefüggésben, bár természetesen ennél bővebb az alkalmazási köre. A crossover thrash alapvetése az 1985-ös S.O.D. album, a "Speak English Or Die": ez a korong azonnal lefektette a stílus jellemző jegyeit, összetevőit, mégpedig annyira tökéletes módon, hogy tulajdonképpen azóta sem sikerült senkinek felülmúlnia (az S.O.D. tagjainak sem).

Nem pusztán arról van szó, hogy Billy Milano és bandája zeneileg határozta meg a crossover thrash-t, hanem kijelölte azokat a határkarókat is, melyeket aztán szentként tisztel azóta is minden hasonszőrű csapat. A teljesen idiotisztikus, direkten polgárpukkasztó és pengeéles, debil szövegek, a pár másodperces ökörködések, a dalszerkezetek, a riffek: szóval mindent megírtak, ráadásul elsőre olyan színvonalon, hogy azzal a stílus el is sütötte minden puskaporát.

A crossover thrash brigádokat nem lehet komolyan venni, sőt: célzottan és tudatosan mennek szembe mindennel, ami politikailag korrekt vagy általánosan elfogadott, akár éppen a metalszíntéren belül is. A stílus egyik újgenerációs alapbandája, az amerikai Municipal Waste pedig annyira érzi és éli ezt a dolgot, hogy maga a zenekar kevés is a tagoknak, ezért gyakran követhetetlen gyakorisággal alapítanak alprojekteket, melyek szintén szaporán dobják a piacra kiadványaikat. 

Ryan Waste gitáros tavaly adta ki BAT nevű speed/thrash/hardcore hordájával az egyik legkirályabb ilyen jellegű korongot "Wings Of Chains" címmel (lemezkritika ITT), Tony Foresta énekes pedig a 2012-ben alapított Iron Reagan soraiban aprítja az aprítanivalót. A zenekar neve önmagában paródia: a brit Iron Maiden és a negyvenedik amerikai elnök, Ronald Reagan összebuherált neveiből jött létre, de ez a fajta, a metal berkein belüli kikarikírozás szinte hagyomány már a stíluson belül.

A Relapse Records február 3-án jelentette meg "Crossover Ministry" címmel a Municipal Waste harmadik soralbumát, amely tökéletesen mondja fel a leckét, van benne lendület, bólogatunk szaporán a dalok hallgatása közben, de egy másodpercre sem lép ki a keretek közül. Másfél-kétperces crossover gránátok és pár másodperces, teljesen S.O.D.-jellegű hülyülések teszik ki a tizennyolc tételes, harmincperces játékidőt. Tony Foresta a lelkét kiüvölti, a hangszeresek megbízhatóan hozzák, amit kell, csak valahogy mégsem mozgat meg már annyira ez a dolog, mint ahogy vártam. 

Ehhez minden bizonnyal hozzájárul az is, hogy míg az S.O.D. egészen zseniális szövegvilággal rendelkezik, melynek hallatán még ma, harminc évvel megírásukat követően is teli szájjal lehet röhögni és a dalok még aktuálisabbak is, mint hajdanán (Fuck The Middle East, Speak English Or Die, stb.), addig az Iron Reagan ennek egyfajta leegyszerűsített, bulizásra-piálásra kihegyezett verzióját hozza. Ez pedig tényleg csak a bulizás aláfestőzenéjeként tud funkcionálni és korlátozott mértékben készteti az embert az újrahallgatására.

De természetesen nincs ezzel semmi gond: én is imádom ezt a fajta zenét, csak valahogy olyan érzésem van, hogy ebben a stílusban tulajdonképpen egy-két lemeznél nincs több, de összesen. Az Iron Reagan most készített egy újat, amely pontosan ugyanolyan, mint az eddigi kettő: ha a crossover iránti merev elkötelezettségben rendeznének olimpiai számot, az amerikaiaknak el sem kellene indulniuk, mert előre ki lehetne nekik adni az aranyérmet.

7,5/10