Rozsdagyár

BATTLE BEAST - Bringer Of Pain (2017)

2017. február 21. - Kovenant

battle_beast_cover.jpg

Ütemterv szerint időzítve, szinte percre pontosan tartja a kétéves lemezkészítési tempóját a finn heavy/power csapat, a Battle Beast. A Nuclear Blast által február 17-én megjelentetett "Bringer Of Pain" már a negyedik album a sorban és egyben a harmadik, melyet a banda Noora Louhima énekesnővel készített el, aki az eredeti vokalista hölgyet, Nitte Valót váltotta még 2012 őszén. Azonban a 2015-ös "Unholy Savior" óta (lemezkritika ITT) egy igen jelentős esemény történt a zenekar felállásában: az alapító gitáros és kizárólagos dalszerző, Anton Kabanen kénytelen volt távozni az együttesből és bizony nem önszántából.

Az ilyen távozások mindig mérföldkövet jelentenek egy rockbanda esetében, hiszen nagy kérdés, hogy mennyiben változik meg ennek eredményeképpen a jól ismert és a rajongók által megszeretett hangzás, illetve sikerül-e tartani és továbbvinni az addigi színvonalat. Nos, a válasz teljesen egyértelmű: egyrészt a Battle Beast csuklóból hozott most ki egy olyan albumot, mely hézagmentesen illeszkedik az eddigi diszkográfiába és pontosan ott folytatják, ahol két évvel ezelőtt abbahagyták, másrészt pedig mindennél világosabban kiderült, hogy az együttes arca és szellemi vezére immár Noora Louhima.

A Battle Beast furcsa szerzet: a kezdet kezdetén a nyolcvanas évek heroikus heavy metaljának képzeletbeli zászlaját emelték a magasba, de az "Unholy Savior" korong tájékán meglepő változások kezdtek mutatkozni a zenéjükben. Egyre inkább előtérbe került a szintetizátor, de a legszembetűnőbb az volt, hogy bár a nyolcvanas évek hatása maradt, immár a sorvezető az euro-diszkó lett, annak minden eszköztárával együtt. 

Ez a főleg a német nyelvterületen taroló stílus nem szerepel a nemzetközi könnyűzene aranyoldalain: leginkább a Derrick című kultikus NSZK krimisorozat háttér- vagy betétzenéjeként emlékezhetünk rá, műanyag megszólalásával, rettenetes szinti-hangzásával és nyálas, sablonos, kiszámítható dallamvilágával. Irodalmi kivetülése a Bravo és Popcorn magazinok, melyeknek belső oldalas sztárposzterei tiniszobák százezreinek tapétájaként funkcionáltak azokban a legendás években.

A lemezborítón immár az énekesnő rajzfilmfigurásított változata pózol az eddig megszokott szörnyalakok helyett és ez mintegy meg is előlegezi a "Bringer Of Pain" hangulatát. Itt ugyanis az egészen szenzációs vokális képességekkel megáldott Noora Louhima a főszereplő. Nagyon ritkán hallani ilyen őserejű, letaglózó rockhangot és tényleg élményszámba megy a finn hölgy produkciója.

Természetesen a hangszeres szekció is korrektül (habár meglehetősen szürkén) teljesít, de ez a Battle Beast szintjén már alapkövetelmény. A hangzással viszont már voltak gondjaim: a szintetizátor túlságosan előre van keverve (ráadásul borzalmas effektek és hangzások tömkelegével találkozunk, valaki szépen kilistázhatná azokat a C.C. Catch-számokat, melyek az inspirációt szolgáltatták ehhez) és az egész megszólalás steril, dinamikátlan.

Hiába énekli azonban ki a tüdejét Noora Louhima, ha a dalok nem adják meg azt a keretet, amiben igazán kiélhetné magát. Kapunk itt Nightwish-riffre épülő és a finn sztárokra egy az egyben utaló dalt (Lost In Wars), James Bond főcímzenét és Michael Jackson Thriller tételét egyaránt megidéző középtempós rockslágert (King For A Day), illetve konkrét retro-diszkó borzalmat (Dancing With The Beast) és se íze - se bűze popballadát is (Far From Heaven). A többi szerzemény egy kivételével a szokásos Battle Beast: megadallamos nyolcvanas évekbeli refrénekre épülő, de a kortárs rockszíntérről teljesen kilógó, dinamikus slágerek.

Az egyetlen kivétel a címadó Bringer Of Pain: ez a leginkább a Painkiller-korszakos Judas Priestre emlékeztető, iszonyatosan eltalált nóta fájó módon hívja fel a figyelmünket arra, hogy mennyire másképp is játszhatná ezt a műfajt a finn banda. Úgy tűnik azonban, hogy az euro-diszkós vonal zenekari-dalszerzői koncepció, melyet most már a második lemezükön erőltetnek és ezzel párhuzamos az énekesnő szerepének felértékelődése is. 

Nagy kár ez: ez a hang sokkal többet, sokkal jobbat érdemelne, habár az is biztos, hogy a jelenlegi irány sikert aratott, hiszen teltházas koncertek, japán és európai turnék, valamint toplistás helyezések és díjak fémjelzik a banda pályáját. Ahogy azonban az előző korongjuk kapcsán is írtuk, a nosztalgia a rock halála: legfeljebb poénzenekari státuszt célozhat meg a Battle Beast, de komolyan venni nem lehet őket.

7,5/10

battle_beast_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3012273435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása