Rozsdagyár

ØRDØG - Sötétanyag (2017)

2017. március 13. - Kovenant

ordog_sotetanyag_cover.jpg

Jó bő két évvel a bemutatkozó "Tíz fekete dal" után (lemezkritika ITT), február elején Vörös Andrásék zenekara, az Ørdøg megjelentette második soralbumát "Sötétanyag" címmel. A kiadvány ismét a HammerWorld Magazin CD-mellékleteként látott napvilágot, azaz az együttműködés láthatóan bevált. Digipack és bakelit verzió is készült az anyagból, a szemet gyönyörködtető (és formátumonként eltérő) borító ezt szinte megköveteli. Sokan rendkívül sokat vártak a Superbutt második eljöveteleként berobbant csapattól és nekik igazuk is lett: a "Sötétanyag" érezhetőbben egységesebb színvonalú és kihegyezettebb nótákat tartalmaz, mint elődje.

Ha valaki megkérne arra, hogy ajánljak neki egy olyan magyar nyelven éneklő, kortárs kemény rock zenekart, mely szövegeit irodalmi igényességgel írja és dalai a magyar jelennel foglalkoznak, valamint folyamatosan, tudatosan és vállaltan reflektálnak a mai magyar valóságra, akkor csakis Vörös Andrásék jutnának eszembe. 

Ez a legbonyolultabb műfaj: mindig arról a korról, arról a helyzetről a legnehezebb írni, melyben benne ülünk, mely körbefon bennünket, családunkat, barátainkat, munkatársainkat, azaz mindenkit, akivel mindennapi életünk során találkozunk. Mennyivel könnyebb olyan dolgokkal foglalkozni, melyek az égadta egy világon semmilyen, de semmilyen kapcsolatban nincsenek a mi problémáinkkal, mások problémáival vagy a híradóban nap mint nap látható történésekkel.

Az  eszképizmus mézédes nektárja azonban egy idő után kaparni kezdi a torkunkat, fulladozunk tőle és hirtelen a szabad levegőre vágyunk vagy éppen olthatatlan szomjúsággal kívánunk meg egy méregerős pálinkát, hogy végre valami igazi marja végig a nyelőcsövünket. Szerencsére az Ørdøg nem egy az egyben politizál, attól fényévekre van, hanem áttételesen, de rendkívül érthetően mutatja be ennek az országnak a lelkiállapotát. Azonban oly módon, hogy kényelmetlenül feszengeni kezdünk tőle. 

Az együttes zenéje a klasszikus hard rock és a kilencvenes évek alternatív/grunge hatásait vegyíti, de egyfajta kortalan jelleggel. A 2014-es bemutatkozáshoz képest most kifejezetten dallamosabbak lettek a nóták, a refrének gyakran többszólamú vokálok formájában érkeznek és finoman, de észrevehetően tágult a dalok zenei horizontja is. A Nagy-Miklós Péter érkezésével immár ötösfogattá bővült brigád a dalszerzés terén tényleg hatalmasat lépett előre: míg a debütalbumon legalább a nóták felét zeneileg eléggé üresjáratnak éreztem, itt egyetlen másodpercre sem kalandozott el a figyelmem.

Viszont érdekes módon ez azt is eredményezte, hogy most valahogy nem találtam olyan kiugró, mindent vivő szerzeményt, mint például a Vaskorona, a Melankólia, a Mese vagy éppen a Késképkéz. Két tétel, az elmúlt tizenöt-húsz év legjobb magyar rockdalainak képzeletbeli versenyében a többiekre köröket verő Keringő és a zseniális dallamokat rejtő 100 x 100000 egyértelműen kiemelkedik a korongról, míg a többi hét egységesen magas színvonalú. Tehát zenei szempontból sokkal kicentizettebb, élesebb, homogénebb lett a "Sötétanyag": nincsenek mélypontok, igaz, kevesebb a kiugró pillanat is.

Az Ørdøg igazi egyedisége és talán vállalt koncepciója a szövegvilága (ezzel természetesen korántsem lehet zárójelbe tenni a zenei tartalmat). Vörös András szerelmes a magyar nyelvbe, a magyar kultúrába, mint a Gyűrűk Urában Frodó a Megyébe: minden sora erről árulkodik, minden félig-meddig vagy éppen szemérmesen elrejtett utalás, idézet, szójáték erről mesél. Számba venni is szinte lehetetlen ezeket a csak a magyar anyanyelvűek számára érthető és sokatmondó szólás-mondás-kifacsarásokat. 

Ennek legszebb és szinte megható példája a már említett Keringő: itt zene és szöveg egysége egészen varázslatos hatást ér el, a mondókák, karácsonyi énekek, a gyermekkor csodavilágából emlékeinkben, véráramunkban megragadt versikék, illetve a hozzá tökéletesen illő gyermekkórus valami olyasféle álomvilágot, tündérkertet hoz létre, ami örökre velünk marad, ami miatt

"Nem vagyok, nem vagyok egyedül
Az árnyék velem vetül
Ködön, füstön, tűzön át
Elkísér amerre lát."

Vörös András szívesen emel át, illetve idéz meg más magyar rockzenekarokat is, például a Fényhozó (senki) című tételben a Kispál és a Borz, illetve a Black-Out kifacsart, parafrázisként használt sorai tűnnek fel, külön ízt adva az igen komor, súlyos dalnak. De a magyar költők sem maradnak ki a játékból: az Óriás leszel már címében is József Attilát idézi. Ebben a nótában kikacsintásképpen azok is megkapják a magukét, akiknek elsőre nem üt be annyira a "Sötétanyag": "... majd jóra hallgatod."

A legkeményebb és talán legegyértelműbb dal a 100x100000: a matematikai művelet eredménye tízmillió, éppen annyi, amennyien ebben a hazában lakunk. A dal vezérmotívuma a Száz év magány kezdő és befejező mondatai, melyek külön felolvasásra is kerülnek a nyomaték kedvéért, kicsit olyan hatást keltve, mintha egy művelődési házban tartott író-olvasó találkozón ülnénk, miközben a Költő kedvenc versét szavalná feltartott mutatóujjal. Megakasztja a nóta sodrását és eléggé mesterkélten hat.

Nem nehéz kihallani a dalszövegből magunkat, az ország vélt vagy valós társadalmi állapotát, de szinte nemzeti pszichoanalízisként a kés mélyebbre hatol, egészen vissza a száz év magány kezdetéig. “…mert az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik még egy esély ezen a világon.” mondja Gabriel García Márquez, de van nekünk egy Surányi Miklósunk, aki Széchenyi szájába adva sorait már jóval korábban megírta, hogy "Egyedül vagyunk", mégpedig ezeregyszáz éve. A "Sötétanyag" súlyosabb mondanivalója itt ér csúcspontjára és mindenkinek saját magának kell eldönteni, hogy hogyan, miképp tud és akar viszonyulni a dalszöveghez.

Nem minden nóta szövegvilága telitalálat: néha az az érzésem, hogy Vörös András akkor sem hagyna ki egy kitekert szójátékot, nyelvi leleményt, ha a nyertes, öttalálatos lottószelvényt ajánlanák fel neki kárpótlásul. Néha mintha csak a játék kedvéért, a frappánsnak ható rímért akár a fél karját is odaadná és bár elsőre lefegyverzően hat ez a hihetetlenül ötletes, sziporkázó trükkparádé, versként visszaolvasva sajnos igen zavarosnak, értelmetlennek hat. Ezt kizárólag csak azért merem felhozni, mert az Ørdøg szövegvilága Himalájaként magasodik a kortárs magyar rock/metal színtér fölé és hallhatóan a zenekar igen nagy hangsúlyt is fektet erre. Ilyen kifogást elég nevetséges és értelmetlen is lenne megemlíteni más rockzenekarok vagy éppen az átlag magyar könnyűzenei szcéna kapcsán.

Zeneileg tehát hatalmasat lépett előre a csapat, a dalszövegek közül a jól sikerültek szenzációsak, de azért némi üresjárat (ha tetszik, céltalanság) még mindig tapasztalható. Ám ha ez a trend folytatódik, a harmadik korong hibátlan lesz. Így azonban a "Sötétkorong" várhatóan csak 2017 egyik, ha nem a legjobb magyar albuma.

9/10

ordog_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9912334887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása