Rozsdagyár

SEVEN KINGDOMS - Decennium (2017)

2017. május 14. - Kovenant

sk_cover.jpg

A legkevésbé Észak-Amerikából várnánk a kifejezetten európai ízű power metal felvirágoztatását és bár most sem ez a helyzet, mégis a Florida állambeli, idén éppen tízéves Seven Kingdoms tett le az asztalra elénk egy olyan albumot "Decennium" címmel május 5-én a Napalm Records gondozásában, melyről tényleg nehéz rosszat mondani. Jót viszont sokkal egyszerűbb és hálásabb feladat is: korántsem hibátlan anyag ez, de végre valami olyasmit hallottam egy tradicionális heavy metal korongon, amitől nem lettem dühös, csalódott vagy éppen nem hagytam az egészet a csudába tíz perc után.

Talán magazinunk megalakulása óta, azaz háromnegyed év elteltével már egyértelműen kiderült, hogy a power metal nem tartozik a Rozsdagyár leggyakrabban górcső alá vett és leginkább dédelgetett stílusai közé. Pedig a színtér alapítói atyáinak nyolcvanas évekbeli teljesítményét a mai napig hallgatom, sőt, a legnagyobb kedvenceim közé tartoznak, azonban ha ma kiejtjük a power/heavy/fantasy metal jelzőt, akkor mindenkinek automatikusan ugranak be azok a német, svéd, olasz, stb. brigádok, melyek sajnos az elmúlt harminc évben szinte hibernálták az egész szcénát és akik miatt a stílusnak esélye sincs arra már hosszú ideje, hogy kilépjen abból a zenei gettóból, amibe ezek a zenekarok szuszakolják az egész hóbelevancot.

Mintha megállt volna az idő: vajon hányszor lehet még kiadni különböző nevek alatt ugyanazokat a Helloween, Judas Priest vagy éppen Iron Maiden lemezeket és dalokat? Miközben a rockzene számtalan új oldalhajtást és alstílust produkált az évtizedek alatt (melyeket lehet szeretni és nem szeretni, de létezésüket letagadni nem), a műfaj legpatinásabb része, a hagyományos heavy metal lefagyott és tragikusan, mondhatni végzetes módon önismétlővé vált. 

Azonban a Seven Kingdoms - bár távolról sem újítja meg a stílust, sőt, kifejezetten hagyományőrző módon nyúl a tematikához - képes olyan finomságokat beépíteni a zenéjébe, melyektől kifejezetten élvezetes lesz a végeredmény. Természetesen a legfigyelemreméltóbb Sabrina Valentine énekesnő hangja: miközben a mai metalfronton a férfiakat megszégyenítő módon üvöltő vagy hörgő androidnőké, az adott ország operaszínteréről ilyen-olyan okból kiszorult szopránoké vagy éppen az eszement módon maníros, R&B-iskolán nevelkedett Rihanna-klónoké a főszerep, Sabrina Valentine egyszerűen csak énekel. Talán tiszta, szépen szárnyaló és mindenféle megjátszástól mentes előadásmódja talán kicsit ki is lóg a power szcénából, de rendkívül kellemes hallgatni a hölgyet, ráadásul jól megírt témákat is pakoltak a dalszerzők a refrénekbe.

A másik tényező a Camden Cruz - Kevin Byrd gitárpáros: ritka mód ötletes, sodró lendületű szólómunkát rejt a "Decennium" album, ráadásul a riffek szinte thrash metal módjára ütnek és zakatolnak. A korong első fele tényleg úgy száguld el a hallgató mellett, hogy igazából egy másodpercnyi pihenést sem engedélyez. Külön érdemes még megemlíteni Keith Byrd dobos és Aaaron Sluss basszusgitáros teljesítményét, akik olyan ritmusgörgeteget és fifikát tolnak a nóták alá, hogy önkéntelenül bólogatni kezdünk.

Ha nagyon kekeckedni akarunk, akkor természetesen felismerhetünk számtalan Iron Maiden-hatású futamot vagy szólórészt, néha Delain- vagy Nightwish-refréneket idéző megoldásokat, de pár dal után egyértelművé válik, hogy a Seven Kingdoms nagyon is egységes és egyedi világgal rendelkezik. 

Mivel a "Decennium" a banda immár negyedik soralbuma, a sok pozitívum mellett azonban a negatívumokról is illik szót ejteni: a bő ötvenperces, tíztételes lemez a második felére bizony egy kicsit ellaposodik. Mivel mindegyik szerzemény szinte ugyanolyan tempójú és szerkezetű, ezért a dalok hajlamosak egybemosódni és némi önismétlés is felüti a fejét az utolsó négy számban. Érdemes lett volna megbontani ezt a kétségkívül egységes megszólalást egy-két középtempósabb vagy lassabban építkező, másfajta atmoszférájú nótával és akkor egy izgalmasabb, változatosabb anyagot kaptunk volna.

Természetesen így is erős és kifejezetten tempós, húzós, jóféle dallamokkal és szólókkal teli lemez lett a "Decennium": aki pedig elkötelezett rajongója a power metalnak, annak ez talán még az év lemeze is lehet. Teljesen mentes attól a giccses, nyálas megközelítéstől, ami például a Twilight Force sajátja és kellően komolyan veszi is magát ahhoz, hogy sokkal több legyen, mint egy parodisztikus stílusgyakorlat (lásd a Gloryhammer példáját). 

8/10

sk_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2712504683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása