THE UNGUIDED - And The Battle Royale (2017)

2017. október 28. - Felicium

k1600_album_final.JPG

A The Unguidedet anno 2010-ben a Sonic Syndicate alapítói hozták életre négyen, miután kiszálltak a bandából. Látszott, hogy ők nem kívántak részt venni a túlzottan populárissá vált gépezetben, így folytatták elképzeléseiket, de itt már sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a sampler/elektronika is. Azóta már három nagylemezt, rengeteg klipet és turnét tudhat maguk mögött a csapat, sőt az idén november 10-én megjelenő negyedik album, az "And The Battle Royale" előtt egy énekescserén is átment a csapat, így az eredeti Sonicos felállásból a Sjunnesson testvérek maradtak, hogy tovább vigyék az örökséget.

Eleinte nagyon féltem az új énekestől, hisz a megszokott scream/tiszta énekes duó volt a kedvencem egészen a Sonic Syndicate 2007-es "Only Inhuman" lemeze óta. Az első klip, a "Brotherhood" EP-n is megjelent Nighttaker is ebben erősített meg, ám a hamarosan megjelenő lemez és előtte már a klipek is megnyugtattak, valamint mosolyt csaltak az arcomra, mert ez így ugyanúgy rendben van és sikerült beépíteni Jonathan Thorpenberget a csapatba. Lássuk tehát, hogy mégis milyen a hamarosan megjelenő 9+2 dalos  "And The Battle Royale".

Az első dal nem más, mint a Death's Sting, mely eddig sehol nem volt még hallgatható. Ékes példája ez a tétel annak, hogy mégis hogyan kell indítani egy albumot. Van húzása, a refrén énekelhető, de mégis kellően zúzós és kemény ahhoz, hogy meghozza az ember kedvét az egész lemezhez. Jó, sőt mi több tökéletes választás. Az ezt követő The Heartbleed Bug a legutóbbi klipes szám, melyhez egy koncert szolgált alapanyagul. A kezdeti lendületet viszi tovább az éneklős, fogós, dallamos refrénnel együtt. Az elektronikus betétek pedig végre összhangban vannak az egész korongon.

A változatosság kedvéért most egy olyan dal jön, amihez pedig szöveges klip készült. A Legendary is egy tempós tétel, ami végig a figyelem középpontjában van. A szöveg témája nekem egy kicsit furcsa, de meg tudok vele békélni és egyébként egy könnyen megjegyezhető refrénnel rendelkezik, sőt a dallamok is igen fogósra sikerültek. Ami pedig külön tetszik, az az akusztikus kiállás a nagy robbanás előtt. Piros pont a srácoknak. Innentől kezdve öt olyan dal következik, mely nem jelent még meg külön. A Dark Metamorphosis rögtön egy metalosabb riffközpontú hörgős témával indít, majd átcsap néha tiszta részekre, de végig ott tartja az agressziót a háttérben.

A Link to the Past: Sampler orientált fogós indítás, majd egy scream/tiszta váltakozásos kavalkád, ami zseniálisan hullámzik egészen a dal végéig. Ami az előzőekben igaz volt, az most az Anchor Stone (of the World)-re is stimmel annyi különbséggel, hogy a sampleres rész után itt először egy tiszta énekes versszak következik, ami átcsap őrületbe, majd egy katartikusnak szánt refrénbe. Itt sajnos nem éreztem a kellő emelkedettséget. A dal többi része viszont zseniális, így talán ha nem refrénként tekintek rá, akkor sokszor pöröghet még ez a tétel is a lejátszómban. A zongorás befejezés például nagyon ez irányba tereli, hogy még párszor meghallgassam.

Egy agresszív, az átlagnál húzósabb/tempósabb dal a Manipulate Fear, melyet egyértelmű, hogy koncertre is szántak, mert egy tipikus bulidal amellett, hogy kellően kemény is. Engem megvett kilóra és ha manipulálni akartak vele, akkor maximálisan sikerült. Az egyik kedvenc a korongról. Az utolsó két szám visszább vesz az agresszióból és inkább az énekelhető dallamos énekben erősít rá.

Tele érzelemmel és energiával hasít végig és zárja le az albumot a Force of Nature és a King's Fall. Utóbbi egy elég bulis, már-már majdnem azt kell mondanom, hogy táncolható szerzemény lett. Mindkettő passzol a lemez koncepciójába és jó lezárást ad neki. Továbbá az énekesváltáskor kiadott tavalyi "Brotherhood" EP két dala is rákerült a korongra, mint bonus track. Azok sem rosszak önmagukban, de ott még nem volt tökéletes az összhang és furcsán hat az új énekes.

Ami a dalok hosszát illeti, szinte alig van négy percet meghaladó, ami szintén azt bizonyítja, hogy az egész lemez pörög elejétől a végéig. Ezt a The Unguided albumot semmiképp sem javasolnám alváshoz, mert nem elálmosodni fogsz, hanem annyira megtölt majd energiával, hogy a következő néhány éjjel biztos nem jön álom a szemedre. Rock és metal kedvelőknek egyaránt remek vétel az "And The Battle Royale".

9,5/10

20799847_1578976395457260_5846439003404948305_n_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8513095576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.