Dupla lemezzel ünnepli 30. születésnapját a német Pink Cream 69. A "Headstrong" első korongja a zenekar 12. stúdióalbuma, míg a második lemezen egy 2013-as koncertfelvétel hallható. Az album a Frontiers kiadó gondozásában látott napvilágot.
A zenekar 1987-ben alakult Karlsruhéban. Az akkori bandából már csak Alfred Koffler gitáros, és Dennis Ward basszeros szerepel a szülinapi albumon. Mindketten játszanak a Place Vendome-ban is, innen hozták magukkal a másik gitárost, Uwe Reitenauert. Az 1994-ben a Helloweenbe távozó eredeti énekest, Andi Deris-t az angol David Readman pótolja (egy rövid ideig a gyorsan a Rainbow-ba távozó Doogie White volt a frontember). A 2012-ben kiszállt, azóta zenekarok menedzselésével foglalkozó dobos, Kosta Zafiriou helyett pedig az együttes korábbi dobtechnikusa, Chris Schmidt püföli a bőröket. Ebben a felállásban ez a zenekar második lemeze a 2013-ban megjelent "Ceremonial" után.
"Amikor 1989-ben kiadtuk az első albumunkat, nagyon büszkék voltunk arra, hogy egy gitárcentrikus banda vagyunk, mely összehozta az erőteljes riffeket a szárnyaló dallamokkal. Mióta kiadtuk a Ceremonialt, nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy egy lépést hátrább kell lépnünk ahhoz, hogy kettőt előrelépjünk, úgyhogy készítettünk egy mesteri tervet, hogy feltámasszuk a dalszerzésünk legkorábbi formáját, mely magában foglalja az előbb említett riffeket és dallamokat. Visszavettünk a billentyűkből és a hangsávok számát a minimumon tartottuk annak érdekében, hogy amennyire lehetséges, hűek maradjunk a hangzásunkhoz, a vastag megszólaláshoz és a zúzós gitárokhoz. Úgy érzem, hogy a Headstrong egy nagy energiájú album, mely visszaváltoztat minket azzá az energikus rock ’n’ roll bandává, akik voltunk." - nyilatkozta az új anyagról a produceri tevékenységet is ellátó Ward.
Egy sikeres hard rock zenekar két legfontosabb összetevője a jó ének és gitár. A Pink Cream 69 esetében mindkettő rendelkezésre áll. Elsősorban Readman énektudását lehet kiemelni, de például a ritmusszekcióba sem nagyon érdemes belekötni.
A lemez nagyon erősen indul. A We Bowe To None az album egyértelműen legjobb, leghúzósabb nótája. De nagy kedvencem a Path Of Destiny, a Walls Come Down, vagy a No More Fear is. Három lassabb nóta szerepel az albumon, a Man Of Sorrow, a Vagrant Of The Night, és a The Other Man, de a lassút ezúttal nem mint hibát említem. Bár a három ballada közül, mindenképpen az első az legerősebb.
A többi dalra sem lehet panasz. Hozzák a szokásos Pink Cream színvonalat. Talán a lemez első fele kicsit erősebbnek mondható, de a végére sem fogyott el a lendület.
A dupla lemez második korongján hallható koncertfelvétel tulajdonképpen egy best of válogatás az elmúlt 30 év legjobb dalaiból. Nyilvánvalóan nem egy komplett koncert került rá az albumra, hiszen csak 9 dal hallható rajta. Mivel a felvétel a ludwigsburgi koncerten készült, az átkötő szövegek németül és angolul vegyesen szólnak. Úgy látszik, Readman az elmúlt közel negyed században felszedett némi alapszintű német nyelvtudást a germán zenésztársak mellett.
Ludwigsburg egyébként fontos helyszín a zenekar történetében. 1988-ban itt nyerték meg azt a tehetségkutatót, melynek eredményeként megjelent a zenekar nevét viselő első lemezük. Azóta is rendszeresen fellépnek a délnémet településen. Valószínűleg nem véletlen, hogy pont egy itt készült koncertfelvétel került a lemezre.
Bár Ward inkább néz ki középiskolai némettanárnak, mint rocksztárnak, kiváló basszusgitáros, és talán még jobb producer. A szokásos színvonalas rózsaszín krém albumot sikerült összebarkácsolni.
7,5/10
A lemez dallistája:
01. We Bow To None
02. Walls Come Down
03. Unite And Divide
04. No More Fear
05. Man Of Sorrow
06. Path Of Destiny
07. Vagrant Of The Night
08. Bloodsucker
09. Whistleblower
10. The Other Man
Bonus live album (Ludwigsburg, Germany, 2013):
01. Special
02. Talk To The Moon
03. Break The Silence
04. Do You Like It Like That
05. The Spirit
06. Livin’ My Life For You
07. Wasted Years
08. Welcome The Night
09. Shame
