NEVERGREEN - Monarchia (2017)

2017. december 15. - Vendégszerző RGY

ng_cover.jpg

A szabadkai Nevergreen a 11. stúdióalbumával jelentkezett, melyen ezúttal a power elemek dominálnak a doomhoz és a gótikához képest. A "Monarchia" mintha egy rejtélyes európai szellembirodalom lenne, melyet a Sötét Király ural és véd egy globális háborúban. Kétlábdob, heroizmus, kastélysúlyú dallamok.

Elfogódottan, de nem elfogultan írom ezt a lemezismertetőt. A Nevergreen volt az egyik első abból a maroknyi zenekarból, melyek megkedveltették velem a sötét tónusú metalzenéket. Emlékszem, még 2000 végén vettem meg azt a Metal Hammert, melynek kazettamellékletén a Nevergreen zenekar Új sötét kor című, akkor vadonatúj dala is szerepelt és úgy ment át rajtam, mint egy gőzmozdony. Akkor megvettem már a teljes albumot is, majd az összeset, visszamenőleg a legelsőig. A marcona délvidékiek eddig nem adtak ki olyan korongot, melyre azt kellett volna mondanom: “ez nem tetszik.” Hol a doom volt túlsúlyban, hol a gótika, hol a power, olykor volt némi hörgés, de az eddigi munkásság egy átlag metalrajongónak a tetszését könnyen elnyeri. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy folyamatos biztonsági játék folyik minden albumon, a kísérletezések a fogyaszthatóság keretein belül maradnak, a dalszövegek pedig a Nevergreen-szótár lapjairól nem lépnek ki túl gyakran.

Ugyanakkor viszont mindez azt is eredményezte, hogy a Bob Macura és Matláry Miklós vezette, váltakozó összetételű banda egy stabil közönséget tudott kiépíteni és megtartani, melyet folyamatosan minőségi szórakozással látott el. Az albumok egységesen erősek voltak (mint a halál, hogy stílszerűen fogalmazzak), a koncertek atmoszférája fennkölt és bensőséges, a tömegeket vonzó Gothica-feszteken főzenekar voltak és megjárták a Hammer közönségszavazásainak élmezőnyét.

Kicsit belegondoltam, hogy a "Monarchia" milyen könnyen összemosható az "Új Birodalom" vagy az "Imperium" címekkel, elvégre hasonló jelentést hordoznak: egyeduralkodó által vezetett, archaikus jellegeket hordozó nagy ország. A "Monarchia" és az "Új Birodalom" borítói ebben a vonatkozásban is közel állnak egymáshoz, mivel címerjellegűek; mindkettőn megjelenő motívumok a pajzs, a korona és az ezeket védő szárnyas fenevadak. A Nevergreenhez ez jól illik, de amikor a Hatebreednél láttam ilyesmit ("Perseverance", "Supremacy"), húztam a számat. Az amerikai hardcore-metal keménygyerekeihez nem passzolnak a középkori jellegű motívumok.

Lássuk a dalokat. A Szelek hátán egy lendületes, romantikus vallomás, mondhatni udvarlás. “Jöjj velem, az ismeretlen vár” - szól az ének. A nóta férfiasan erőteljes és határozott, egyszerre szól kalandvágyról és egy kapcsolat megtartásáról. Aki megtalálja az Igazit, annak nem muszáj betokosodnia az unalomba. Inkább el kell indulni, együtt felfedezni a világot! Sok megfáradt kapcsolatba lehet így új életet lehelni, egy kis kirándulással, spontán programmal.

A Szárnyak az éjben egy újabb mesteri példa a Nevergreen által megalkotott hadsereg-meneteltető opuszokra. Szinte látom magam előtt, hogy egy magyar katonaszázad a bal-jobb-bal-jobb-ritmusra pontosan passzoló dalt üvölti, miközben a bakancsok csattognak az aszfalton. Végtelenül lelkesítő és harcias tétel, sok Nevergreen-dallal ellentétben nem a veszteségre céloz, hanem erőt ad, a magasba emel és a széles értelemben vett további küzdelemre sarkall. Aki volt már sorkatona, az tudja, hogy a Magyar Honvédség a nóták terén két véglet között pingpongozik. Egyik az antik katonadalok, mint például a Diákkislány, a másik a “Rambo-dalok” becenevet viselő, amerikai katonadalritmusra felhúzkodott magyar sorok, lásd “Legjobb sör az Ászok,/ p.nára vadászok/ legjobb krém a Nivea, lesz.pott a Tímea.” A Szárnyak az éjben egy tökéletes alternatíva lehet magyar menetelős nótaként.

A dal gyenge pontja mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni, ez pedig a “tizenkettő egy tucat” megfogalmazású dalcím. Az együttes már annyiszor lőtte el a “szárnyak” és az “éj/éjben” szavakat, hogy ez a dalcím egyszerűen nem eléggé karakteres a gyors beazonosításához. Csodálkozom, hogy nem a tökéletes “ÉSZAK NÉPE ÉL”-sort választották, amit Bob Macura a refrénben üvölt. Ez a sor optimálisan behatárol, aktuális helyzeteket idéz Észak-Európa problémáiról, ugyanakkor mégis pozitív a kicsengése. Az olyan Nevergreen-dalcímválasztásokat tartom a legjobbaknak, mint Új sötét kor, Minden tegnap, Arany hajnal, Dermedt angyal szárnyán, Fehér orosz, Sír a csönd, Tested rejtsen el, Ködtenger mélyén. Minden dalcím megfog egy hangulatot, vagy egy helyzetet, egy időt. Egyszerre slágeresek és költőiek. Ezekkel a dalcímekkel a Nevergreen egyedi dalokat alkotott.

A Harcunk éjjelén egy kirobbanó erejű, sodró darab, mely a zenekar Hammer-interjúja szerint az ember mindennapi, átvitt értelemben vívott harcáról szól. Nos, a dalszöveg ennél militánsabb, de ez nem von le az értékéből. Kovács Tamás nagyszerűen kiéli magát a dobfelszerelésén, Nenad Nedeljkovic brillírozik a gitárján. A címben viszont minek kell megint az “éj”? Nem lehetne legalább a címekben némi változatosság, kedves Nevergreen? Elvégre az eggyel ezelőtti dal is éjes című volt.

Világpolitikai és kesernyés, társadalomkritikus beállítottságú nóta az Imperium. Véres éden, epés Föld. Vajon mire utal ez a rész “egy jel, egy szó, egy sereg: Imperium! Egy hit, egy vér, egy erő: Imperium!” ? A zenekar a fantáziánkra bízza. Lehet, hogy ez egy veszélyre figyelmeztetés, vagy akár cinikus kifigurázása bizonyos eszméknek, vagy propaganda, vagy a bukás útvonala.

A félelem, mint alapvető érzelem, az a bizonyos Árnyék a mélyből, az egyik legősibb áldás-átok-kombináció. Attól függően, hogy mennyire tudunk együtt élni vele, lehet a veszélyektől, sérülésektől megóvó védelmi reakció, vagy ellentétes végletként a sikeres és boldog élet akadályozója, ha mindentől félünk. Ugyanakkor a temérdek félelem között is találhatunk reménysugarat: “Magtalan ágak között lobban a fény.” Ezután egy ízes power metalos gitárszóló teszi gazdagabbá a tételt.

A Hősök nemzedéke nem a Youtube-vloggerekről és valóságshow-szereplőkről szól, hanem a hősiességről, az áldozatvállalásról általában. Arról a teherviselésről, ami együtt jár a háttérben maradással, mivel nem a hírnév a célja, hanem a fenyegető problémáknak a leküzdése. “Én, a Halál színe, fakó hadvezér, ősi rendek híve, én, az örök tél.” Olyan korban élünk, amikor egy Angliába szakadt magyar hülyegyerek az agyhalott hazai csőcselék által imádott sztár lehet, ha a videóiban szomszédot vagy járókelőt fenyeget és közben szökik az ostobaság a szájából, mint az orrból a málna. De a helyzet az, hogy egy primitív suttyó az Hollister-ruhákban is primitív suttyó. A hősiesség pedig nagyobb feladatok önként vállalását jelenti.

Az albumról az egyik kedvencemmé vált a Még vár ránk a dal. Igazán lecsaphatna rá egy filmproducer, mert romantikus filmhez, drámához ideális. A címe alapján először arra számítottam, hogy magáról az éneklésről, vagy a zenészlétről szól, de itt a Dal inkább a romantikus kapcsolat, az összetartozás metaforájaként értelmezhető, akárcsak a Láng. Csupa vágyakozás, szapora szívverésű édes félelem, csalódáshegyeken átmászó kölcsönös kívánkozás ez a nóta. ”Lelkem csendben eladom/ Könnyeim halkan itatom/ Meztelen testünk az éjbe száll/ A sebhelyes lelkünk a mélybe vár.” Ez a tétel azon Nevergreen-szerzemények közé tartozik, melyeket megmutathatunk egy ismerősünknek, ha meg akarjuk vele kedveltetni ezt a fajta muzsikát. Az időtartam alatt külön-külön részekben brillíroznak az egyes hangszerek; a dob, majd a szinti, a basszusgitár és a gitár. Szentimentális alkotás, de pozitív értelemben. Azzal a szeretettel lát el minket, amelyre szükségünk van.

Számtalanszor meghallgattam ismétlőn A holtak imáját és ha egyetlen személyes kedvencet kell választanom, akkor erre szavazok. Tonnás súlyú, buzogánycsapású riffek és dobok, kardhegyeken piruettező billentyűtémák, a szövegben a középkor és a modern kor van párhuzamba állítva. A történelem ismétli önmagát, az agymosott tömegek élén hataloméhes rétorok uszítják a kialakított ellenségképre a befolyásolt homo sapienseket. A civilizációk újra és újra egymásnak feszülnek, a mézesmázos diplomácia a háta mögött élesített fegyvereket készít elő. A világszerte elterjedt okostelefonok, sugárhajtású vadászbombázók és automata lőfegyverek korában még mindig olyan kultúrák nézik le a 7+ milliárd ember többségét, akik szerint a Föld alig 6-7 ezer éves.

A Holtak imája az egyik legepikusabb nóta, melyet a Nevergreentől volt szerencsém hallani. Szívem szerint inkább adnám ennek az ”Áll a torony” címet, mivel a zene és a szöveg egységesen egy visszavert várostrom sikerét, eufóriáját sugallja. “Áll a torony/ Délen, északon/ Kőfalakon/ Megtört az árnyuk.” A vaskos gitárriff-alapon viháncoló zongoraszólót Matláry Miklós valószínűleg nagyon jó kedvében szerezte, mert ritkán hallani tőle ilyen pezsgő hangvonulatot.

Szemekben a remény csalóka módon csillan, miközben a kényszer-sorozottak megpróbálnak túlélni olyan háborúkat, melyeket nem ők indítottak és részt se akarnak venni benne, de fenyegetések vagy túszként tartott családtagjaik miatt nincs más választásuk. A groove-okkal megpakolt dal a '90-es évek délszláv háborúinak egyik furcsaságáról szól, a kényszersorozott vajdasági magyar katonákról, akiket a Jugoszláv Néphadsereg/milícia (mikor ki) elhurcolt otthonaikból és kényszerítette őket, hogy nekik segítsenek. Ezek persze nem olyan helyzetek voltak, amikor fogva tartóikban kárt tudtak volna tenni. A bizarr toborzási módszerről sok történetet olvashattok Földi József vagy Eduardo Rózsa Flores könyveiben, melyeket a délszláv háborús élményeikről írtak, mint ott fegyveres szolgálatot teljesítő zsoldoskatonák. Érdemes lett volna ezeket a konkrétumokat a dalszövegben is jelölni, nem csak interjúban megemlíteni. A délszláv háborúk eseményei nem annyira kedvelt szövegtémái a metalzenekaroknak, mint mondjuk a 2. világháború, pedig kuriózum lehetne. A magyar közönség is jól járna ilyen témájú dalokkal, elvégre a déli határunknál zajlottak az események, sőt, Magyarország sok menekültet befogadott akkoriban.

A Gyilokjáró cím dal metaforikus, a pusztító, haragvó Istent jelenti, ha jól értelmezem a dalszöveget. A gyilokjáró jelentése a www.epitoanyag.eu szerint: “A várak védőfalainak tetején húzódó, lőrésekkel tagolt folyosó, amelynek védelmében lehetett támadni a várat ostromlókat.” A középtempós nóta egy harcot ír le, mondhatni ostromállapotot, melyben a sötét középkori haragvó keresztény Európa egy személyben a vár, a gyilokjáró és a várvédelmet irányító, elpusztíthatatlan király. “Gyilokjáró az égen/ Szemeiben a magány/ Keresztény dühe ébred/ Szárnyain a halál/ Én, a Seregek Őre/ Én, a Sötét Király.” Feszes és intenzív gitárszóló ad temérdek pengeélt a dalnak.

Everything’s Coming Up Roses - minden rózsákba borul! A Nevergreen, jó szokásához híven, egy régi popslágert öltöztet fel a gótikus köntösbe. Black, azaz Colin Vearncombe könnyed, érzékeny, romantikus szösszenete lett a kiválasztott nóta. Ahogy korábban szintén tőle a Wonderful Life, vagy Madonnától a Frozen, stb. ez a dal is komolyabb mélységet, értékesebb muzikalitást kapott a Nevergreen sötét tónusokkal felvázolt párhuzamos világában. Úgy érzem, a Roses-ra szükség is volt, mert Nevergreen-viszonylatban ez egy lelkes, kedves, évődő dal. Olyan feloldozás, megkönnyebbülés, amire szükség van az előző két dal - Szemekben a remény és a Gyilokjáró - szigora, kilátástalansága után. A szabadkai banda az albumán buldózerekkel letarolta a csatamezőt, aztán a pusztát teleszórta rózsákkal. Stílusos, tetszik!

A Nevergreen: Monarchia egy alternatív Európa sötét lázálmát bocsátja elménkre, tele harccal, értékes kulturális örökséggel, vívódással és nemes érzelmekkel. “Sok-sok gyűlölség s tenger szerelem” hogy William Shakespeare-től idézzek. Zeneileg izgalmas, megújulása mérsékelt, az irány továbbra is előremutat, függetlenül a borongós nosztalgiától. Ha a dalszövegek, sőt a dalcímek terén nagyobb változatosságra, frissességre törekednének, az nagyot dobna a dalok élvezhetőségén. Matláry Miklós és Bob Macura egyaránt nagy műveltséggel rendelkeznek, ezt a passzív kincset lenne érdemes változatos szóhasználattal és újító ötletességgel feltárni. A srebrenicai tömegmészárlás vagy Szentlászló lakosainak 1991-es hősies ellenállása olyan témák, melyek megzenésítést érdemelnének és erre a Nevergreennél alkalmasabb metalzenekart nem tudok mondani. A Szárnyak az éjben pedig remélem, előbb-utóbb felbukkan majd a Magyar Honvédség menetelődalai között.

9/10

Angyal Gyula (www.angyalgyula.gportal.hu) 

ng_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7313501641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.