Egészen érdekes konstellációk jöhetnek létre ma már a zenei palettán is: erre tökéletes példát nyújt a Funeral Baptism nevű black metal duó. A formációt 2014-ben alakította meg Damian Batista argentin gitáros, majd ugyanebben az évben meg is jelent a "Blasphemous Desires" című EP. 2016-ban aztán a zenész Romániába, Bukarestbe költözött és Liviu Ustinescu énekes személyében a frontemberre is sikerült ráakadnia. Idén márciusban következett a "Gate" című újabb EP, majd végül október 27-én a Loud Rage Music gondozásában megjelent a "The Venom Of God" elnevezésű debütalbum is.
A Funeral Baptism alapvetően tradicionális black metalt játszik, azaz a nyers, koszos, agresszív fajtából, azonban két dologgal színesíti azt: egyrészt Batista jóféle death metalos szólókat is belefűz a dalokba, tovább bővítve a zenei eszköztárat, másrészt előszeretettel alkalmaznak atomoszferikus, elszállós instrumentális részeket (sőt, dalokat) is, így nem fullad unalmas, monoton darálásba a produkció.
A nyitó Aleph pontosan ilyen: kellően misztikus hangulatban indítja be röviden az albumot. A The Seething Spirit című tétel egy kicsit megtévesztő, mert ez egy, szinte kakukktojásként punkosan velős, death metalos témákkal operáló szerzemény, így a lemez legdirektebb és egyben legátütőbb száma.
Aztán beindul a darálás: blastbeatek, tremolós riffek, pszichotikus, acsarkodó vokál, azaz a jól ismert eszközökkel él a brigád, de mindig találunk valami érdekeset, amiben megkapaszkodhatunk. Az A Pale Rider című nóta középrészén például egészen szenzációs a szintén halálfémes gitárriff, a The Gift című nótában pedig a kezdés él meglepetéssel: a szándékoltan hamis, disszonáns akusztikus rész egészen furcsa hangulatot teremt.
A korong hangzása a legszebb kora-kilencvenes éveket idézi: durva, kisimítatlan, nyers, koszos, de korántsem hallgathatatlan módon az. Ez a fajta megszólalás valóban sokkal közelebb áll a black metal eredeti esztétikájához, mint a mai szuperprodukciók, habár néha jobban örültem volna valamivel kevésbé kásás hangképnek, de így sem volt elriasztó a végeredmény. Liviu hangja igazi, tőrőlmetszett black metal károgás és agresszió, ráadásul egy pillanatra sem fordul önparódiába a dolog: legjobb teljesítményét a címadó The Venom Of God tételben nyújtja, mely kifejezetten epikus-dallamos, szépen is építkezik kompozíciós értelemben (néha mintha a gitárhangolással gond lenne, főleg a szám végén a riffekben, erre azért nem ártana figyelni).
A Return To The Void ismét egy kegyetlen death metal aprítás, eszementen kalapáló dobgép blastbeatekkel és itt ismét érkezik egy remek szóló, no meg egy rendkívül furcsa, széttorzított basszushanggal kísért befejezés. A záró My Last Whisper pedig egy teljesen új oldalát mutatja meg a román/argentin csapatnak: csodálatos, atmoszferikus elszállást kapunk az instrumentális dalban. Furcsán nyugtató, szomorkás, lebegős szerzemény ez (megkockáztatom, a korong legjobbja), melyből akár két másik is elférhetett volna az anyagon.
Egyetlen hatalmas hibát találtam csak a lemezen, ez pedig a rendkívüli rövidsége: mindösszesen huszonkilenc perccel kell beérnünk, ami - valljuk be - egy EP játékideje, nem egy teljes soralbumé. Körülbelül még húsz percnyi hiányzott egy nagyon erős, hangulatos bemutatkozásból, mely kellő mértékben tiszteletben tartja a tradicionális black metal örökségét, de mer új színeket is behozni a produkcióba. Sajnos azonban ezt így kevésnek érzem: az intrót nem számítva hat, átlagosan négy perces szerzemény egész egyszerűen nem elég ahhoz, hogy bejárhassuk az együttes által kialakított és bemutatni szándékolt zenei világot. Remélem, hogy legközelebb egy masszívabb stúdióanyagot köszönthetünk majd az ígéretes formációtól.
7/10
