Kevés zenekar robbant be olyan hévvel a modern hardcore/metal színtérre, mint az amerikai Pittsburgh városából származó Code Orange. A csapat még 2008-ban alakult meg Code Orange Kids néven: amikor pedig 2012-ben megjelent bemutatkozó albumuk "Love Is Love/Return To Dust" címmel, a zenekar tagjainak átlagéletkora nem nagyon haladta meg a tizennyolcat (a turnézással pontosan emiatt akadtak gondjaik, mivel a koncertszervezők egyszerűen nem is engedték őket fellépni a kiskorúságuk miatt). Idén január 13-án jelent meg harmadik soralbumuk "Forever" címmel a Roadrunner Records gondozásában és így év végén visszatekintve nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2017 egyik legizgalmasabb anyagát tették le az asztalra.
A Code Orange pontosan az a zenekar, melynek esetében a stílusbeli címkézések teljesen értelmét vesztik. Ha tetszik, hardcore punk, metalcore, sludge metal, amit játszanak, de éppúgy lehet deathcore vagy éppen simán modern metal is az a zenei közeg, melyben mozognak. A legmegdöbbentőbb azonban az a dinamizmus és céltudatosság, melyet aktuális anyagukon megvalósítanak: a "Forever" pontosan az a korong, mely csak 2017-ben jelenhetett meg, a szó legszorosabb értelmében kortárs produkció, ráadásul olyan művészi igénnyel lép fel, melyet tényleg csak nagyítóval kereshetünk az egész színtéren.
Természetesen nem előzmény nélküli a csapat zenéje: a metalcore-os zúzásoknál a Converge, a nyersebb, dallamosabb számoknál a Gorija, az indusztriálisabb elszállásoknál a Nine Inch Nails, míg a post-metal részeknél a Neurosis juthat az eszünkbe. Valamiféle olyan brutális, súlyos, mégis zavarba ejtően vonzó elegyét alkotta meg az amerikai brigád mindannak, ahová a gitáralapú rockzene most, az ezredfordulót követően közel húsz évvel eljutott, hogy tényleg a fejünket vakarhatjuk, hogy innen hogyan és hová tovább.
Az egész album rettenetesen sötét, vészjósló hangulatú: már a nyitó Forever című tételben nyakig merülünk ebbe az agressziótól túltengő, ennek ellenére mégis valahogy rejtélyes atmoszférába. Eric Balderose és Reba Meyers gitárosok mellett Jami Morgan dobos is kiveszi a részét az éneklésből, így rendkívül változatos vokálokkal találkozunk a dalokban. Számomra Reba Meyers énekesnő hangja a legizgalmasabb: tiszta, némileg Grace Slick (Jefferson Airplane, Jefferson Starship) előadásmódjára és orgánumára emlékeztet és a vele készült tételek a legdallamosabbak is egyben.
Érdemes kiemelni a Bleeding In The Blur című szerzeményt, mely számomra 2017 egyik legjobb rockdala lett: megfoghatatlan, sötét, nyomasztó, rejtélyes és mégis magához vonz, mint a legjobb David Lynch filmek, ráadásul az egyik lehúzósabb refrénnel bír, melyet mostanában írtak. Hasonlóan a dallamosabbak közé tartozik az Ugly című dal is: itt szinte nu metalos témákat is találunk.
De annyiféle hatás és stílus lett a "Forever" szövetébe belevarrva, hogy tényleg ember legyen a talpán, aki számba tudja venni mindezeket. Ráadásul ez teljesen felesleges is: az átlagban háromperces durvulatokból álló, tizenegy tételes és mindösszesen harmincnégy perces korong egységességét a hangulatában lehet leginkább megfogni.
Külön említést érdemel az anyag megszólalása: Kurt Ballou, a Converge gitárosa saját stúdiójában dolgozott a dalokon, melyekben igen gyakran elektronikus, indusztriális effektek, samplerek is előfordulnak (lásd például a Hurt Goes On című nótát). Egyébként pontosan ebben rejlik a Code Orange egyik fő erőssége: kiismerhetetlen, váratlan és mindig mer olyat húzni, amire a legkevésbé számítanánk. A gitárhangzás is zseniális: ennyire töményen, reszelősen utoljára a Gojira tavalyi "Magma" albumán szóltak a hangszerek.
A lemez szó szerint álomszerűen ér véget a dream2 című dallal: Reba Meyers távoli, szinte fátyol mögül előbújó hangját varázslatosan kísérik a pszichedelikus hatású szintetizátorok, majd mintha késsel vágnák el, abbamarad a nóta és így az album is. Sokan pontosan ezekért a kiszámíthatatlan dolgokért fogják megkérdőjelezni az amerikaiak koncepcióját vagy éppen művészi egységességét: számomra viszont pontosan ez adja meg azt a változatosságot, mely miatt érdekessé, elgondolkoztatóvá és művészi érelemben relevánssá tud válni egy mai hardcore/metalcore kiadvány.
Mivel a Code Orange tagsága rendkívül fiatal, így nem tudni még, hogy milyen irányt vesznek az elkövetkező tizenvalahány évben, de ha ilyen minőségben alkotnak, akkor a határ szó szerint a csillagos ég. Ők az egyike azon kevés alternatív/art-metal csapatnak, melyeket őrületes felhajtás övez az angolszász rocksajtóban (mely mindig hajlamos túltolni az ajnározást és a papagájkórusuk is rendkívül fárasztó), de teljes mértékben megérdemelten. Súlyos, kíméletlen, nehezen befogadható anyag: pontosan olyan, amilyennek egy kortárs metal lemeznek lennie kell.
9,5/10
