THE BEAST WITHIN - Temperance (2016)

2018. január 21. - Vendégszerző RGY

tbw_cover.jpg

A szegedi The Beast Within zenekar modern felfogású death metalba okádta fantáziáit debütalbumán (a csapatról korábban írtunk már a Hazai Reménységek sorozatunkban ITT). A "Temperance" (mértékletesség) egy igen agyas, fegyelmezetten megfogalmazott és csiszolt beköszönés lett. Az ötletesség ünnepe, mely ismétlőn hallgatásra ingerli szerencsés áldozatait. A Necrophagist vagy éppen a magyar Kill With Hate rajongóinak könnyű lesz megkedvelniük

Nem mindig szükséges egy death metal albumnak belezős, vagy egyéb sokkoló címmel rendelkeznie. A zsánerbe jól illik az anatómia, de ha egy csapat szeretne kilógni a sorból, akkor a szokatlan húzásokban érdemes gondolkodnia. A TBW olyan albumcímmel rukkolt elő a 2016-os kiadványra, mely a magabiztos angol tudásúaknak meglepő és azt sugallja, hogy ettől a csapattól intelligens tartalmat kaphat. Temperance, vagyis mértékletesség; ez a nemes fogalom a gerince ennek az üzenetcsomagnak. A mértékletesség, melyre a túlnépesedett-túlszennyezett-túlprofitált civilizációnkban annyira szükség van. A gyomorforgatást viszont a borító megteszi, melyet Bakonyi Örs rajzolt.

A már említett Necrophagist és Kill With Hate mellett a Whitechapel, a Thy Art Is Murder és a Within The Ruins is jó viszonyítási pontokként szolgálnak. A TBW a Facebook-névjegyén inspirációnak jelöli a 40k ganget (????) és a Droplex-et. Utánakerestem, bár ne tettem volna, háháhá!

Lássuk a dalokat! Baghdad: egy instrumentális rövid bevezető, könnyed ujjgyakorlat. A sokszor ismételt főriffre a cím alapján rá tudom fogni, hogy némileg orientális hatású, melyre aztán ráhúzták a darálást. Ha a zenekarnak fontos volt, hogy ezeket a témákat mindenképpen megörökítse az utókor számára, akkor megértem, de talán nem egy szerény 1 perces instru a legszerencsésebb választás.

A Gleaner, azaz “gyűjtő” egy paranoid kirohanás a pusztuló és már elpusztult civilizációk maradványainak mentegetéséért. Zeneileg a lemez egyik legerősebb darabjának tartom. Mint a csapat emailjéből megtudtam, ennek a dalnak a kidolgozása lett a leginkább nyögvenyelős, mivel bő egy évet szöszmötöltek rajta. Az első fele gyorsan meglett, a második felével viszont rendre elakadtak, míg végül egy hosszú szünet után jött meg végre az ihlet a készre faragáshoz. Dalszövegileg az énekes Magyar Marcell személyes kedvence, nálam ebből a szempontból inkább az As Scavengers March a nyerő, a sajátosan burjánzó ötleteivel.

A Triangulum címet viseli az a néhol málházós, máskor rohangáló tétel, mely egy világmanipuláló, titkos társaságról szól, az elnyomottak dühével. “Infecting the minds with trianglic eyes” - ez alighanem az Illuminátusokra utal. Egy másik kelet-magyarországi zenekarról is tudok, amely már írt dalt erre a kényes témára. Az Another Way: 33. fokozat című daláról van szó. Ez pont olyan téma, melyről írni intelligenciát és mérsékletességet igényel, hogy a végeredmény társadalomkritikus legyen, a kényelmetlen küszködés helyett. A TBW pedig remek dalt kanyarított ki belőle.

A Temperance dal az album koronája! Végtelenül idegborzoló riffjei, terrorbombázó ritmusai, változatos és szenvedélyes vokálja, összetett dalszerkezete boldog izgalomba rántják a mocsokzenére gerjedő hallgatóságot. A dal kivitelezése pont az ellentéte a címnek, mert itt lubickolt a zenekar a virtuozitásban. Viszont a cím a fogyasztói társadalomnak szóló intés, mivel az emberiség felzabálja a rendelkezésre álló készleteit, beleértve a megújulókat is. Az ökológiai lábnyomunk méretét csökkenteni kell egy elfogadható szintre. Ebben a törekvésben kell megtalálni az elégedettségünket, nem a javak mohó, egymással versengő felhalmozásában. A csapat üzenete a paradigmaváltás nehézségéről, de szükségességéről zanzásítva: ”We have to dig deep in our minds to make a change in this world.”

The Old Continent - a dalszöveget olvasva ez kizárásos alapon Európára vonatkozik. A földrészünk a leírás szerint fuldoklik a globalizáció kihívásainak nyűgtengerében; népirtások, fásultság, menekültek tömegei, akiknek tranzitját embertelen alapossággal szervezték meg. Az öreg kontinens pedig kitárja karjait és megannyi áldozat árán is gyarapodik. Zelei Krisztián dobos ebben a dalban szörnyeteghez illő munkát végez.

A dal érdekessége, hogy afféle recycle-felfogással készült: az énekes Marcell és a basszusgitáros Lutrell Duncan rakták össze a számítógépen rögzített, de leszavazott ötletek lomtárából. Ez legyen jó tanács minden zenekarnak: néha a kidobott zenecafatokból is lehet erős nótát összeállítani! A klipválasztásom pedig nem véletlen. A csapat az albumon kívül a YouTube-csatornájára töltött 3 dob- és 2 gitárvideót, így a monitor előtt ülve is láthatjuk a hangszeres jártasságukat. Jó ötlet, hajrá!

Lost. Scared. Haunted - agyunk poklának szabályaiba nyerünk betekintést, az önpusztító gondolatok rengetegébe. Lehangoló dal, dübörgő depresszió és pokolian rossz kedv. Trapped in the forest of hopelessness/ These woods make you sick because they’re nothing that you’d known before/ These woods make you sick because your trapped in the woods of memories.” A reménytelenség erdejében önmagunkat ejtjük csapdába, a rossz emlékek fái vesznek minket körül. Mi magunk ültettük őket. Ha meg akarunk szabadulni tőlük, saját magunknak kell felégetni a dédelgetett búerdőt.

As Scavangers March - vészjósló és mesteri gitárriffre épül a dal első része, mely zseniális és elborzasztó folytatásban teljesedik ki. Apokaliptikus jövőkép tárul elénk a banda tolmácsolásában: egy meteor hatol a Föld légkörébe és az általa behozott baktériumra a bolygó élővilágában nincs megfelelő védelem. Bár ez így egyesek számára vadnak, afféle ZS-kategóriás sci-finek tűnhet, de a NASA gárdája és számos egyéb tudós számon tartja ezt az eshetőséget. A pusztító dal változatos zenével és fantáziadús dalszöveggel (szerintem az album legjobbjával) festi le a felbomló társadalmak és amortizálódó élővilág agóniáját, a vulkánkitörések által megsemmisített városok omlását, mígnem a záró mondat végül a címre hivatkozik: a dögevők menetére.

A Deserter nem egy katonáról szól, hanem az egész emberiségről. A sodró lendületű dal egy hosszan hadart vádirat, melyben az emberi faj minden vádpontban bűnös. Kicsit sajnálom is, hogy túl gyorsan van hadarva a vokál, mert így nem adja hozzá élőben a kellő nyomatékot. Csak néhány hosszú “hadaradaradarada”, pedig ezek az egyszerű sorok jelentőségteljesek: “Unfairly distributed/ Some waste others starve/ Birds with plastic innards/ Wash up on the shores” és vizuálisak. Az utóbbi két sor kapcsán van olyan érzésem, hogy a TBW-re nagy hatással lehetett a Cattle Decapitation: The Anthropocene Extinction albuma. Annak a borítóján egy tengerpartra mosott emberi tetem látható, melynek bomló hasából kis műanyag tárgyak kerülnek elő. Az amerikai Cattle Decap ezzel azokra a kínhalált halt vízimadár-tömegekre utalt, melyek a műanyag hulladékokat tévedésből lenyelve halnak éhen.

A bűnlajstromnak nincsen következménye. A dezertőr, vagyis a környezetszennyező emberiség a Föld tönkretétele után egy másik bolygóra települ át. Az utolsó négy sor egy kevély, lelkiismeretlen epigrammának is beillene: “Contamination is now complete/ Final stage of ultimate greed/ Instead of fixing this one we had/ We move on to feast on the next planet.”

Egy death metal csapattól szokatlanul, pozitív felütéssel zárul az album, ez a Have Hope. A nótát a két gitáros (Szűcs Bendegúz és Bécsi Botond) a saját bevallásuk szerint beborozva írta, a jókedv és a játékosság ki is mutatható az amúgy sötét tónusokkal bíró műfajnak ebben a kivételt képező tételében. Az enyhén kesernyés, másnaposságot ígérő riffek között optimista hangulatú akkordok ugrándoznak, az összkép bizakodó és biztató. Napindítónak is megteszi, kipróbáltam. A dalcímet pedig az énekes itt is a dal végének szavai közül választotta ki. Érdekes módszer, szokatlan szövegkezelés, de ötletes és tetszik.

Nem választott magának könnyű utat a The Beast Within, de kimagasló tehetséghez a kihívásokat nem is a cserjeszinten szokás keresni. A dalírásban és az online jelenlétben egyaránt racionális és lelkes szegedi zenekar megérdemli, hogy sok élő koncerten dörrentse meg virtuóz kvalitásait. Amikor pedig ez megtörténik, a halálfém-rajongók azt fogják megélni, hogy ez nemcsak vajmi szórakoztató zörej, hanem az ötletesség ünnepe.

10/10

Angyal Gyula (www.angyalgyula.gportal.hu) 

tbw_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5613591475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.