Rozsdagyár

EKTOMORF - Fury (2018)

2018. február 02. - Kovenant

ektomorf_cover_1.jpg

Elég nagyot robbant tavaly novemberben, hogy Farkas Zotya mellől lelépett az Ektomorf teljes tagsága (Schrottner Tamás gitáros, Murvai Szabolcs basszusgitáros és Jaksa Róbert dobos), de aki azt hitte, hogy ez akár egy másodpercre is megállítja a mezőkovácsházi bandát, az alaposan tévedett. Alig egy hónap alatt meglett az új felállás (Simon Szebasztián gitáros, Asztalos Attila basszer és Szabó Dániel dobos), ráadásul a tizenharmadik stúdióalbum, mely szimplán a "Fury" nevet viseli és melyet az AFM Records február 16-án jelentet meg, már korábban felvételre került.

A zenekart övező ambivalens megítélésről már elég alaposan írtunk előző lemezük kapcsán ITT, most csak néhány, állandóan felmerülő ellenérvet említenénk meg. A hazai gyűlölködők visszatérő kritikája az alábbi pontokba sűríthető: (i) Farkas Zotya és bandája szimpla Sepultura/Soulfly/Max Cavalera kópiazenekar; (ii) kőegyszerű zenét játszanak, ráadásul állandóan ugyanolyanok a dalaik/korongjaik; (iii) Farkas Zoli senki másra nincs tekintettel, ezért marad időről időre szinte egyedül az Ektomorfban; (iv) a zenekarvezető igaztalanul hivatkozik részbeni roma származása miatt az állandó hazai üldöztetésére. 

Az utolsó előtti kitételre lehet a legegyszerűbben válaszolni: az Ektomorf Farkas Zoli bandája és pont. Ha valaki ezt és az általa kínált feltételeket nem képes vagy hajlandó elfogadni, akkor veszi a kalapját és elmegy, pontosan úgy, ahogy bármelyikünk feláll egy munkahelyről, ha ott már nem érezzük jól magunkat. Elég vicces is lenne bármely alkalmazottól, ha ő maga akarná megmondani a cégtulajdonosnak vagy -vezetőnek, hogy mit és hogyan kell csinálni, pénzügyileg mi is vagy mi lenne a teendő az ő vagy a vezetője fizetésével, stb. 

A kirekesztés és a diszkrimináció kapcsán sok minden változott az elmúlt tizenöt évben Magyarországon (remélhetőleg a jó irányba), de az ezzel kapcsolatos élményeket csak az érintett ismeri, nem is beszélve az így benne keltett érzésekről. Kívülről ezt megítélni lehetetlen: mindazonáltal most már elég idő eltelt ahhoz, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarországi gyűlölködésekre fátylat borítson mindenki.

Amiről viszont érdemes beszélni, az a zenei vonal: kár is lenne tagadni, hogy az Ektomorf dalait, lemezeit alapvetően áthatja és befolyásolja a thrashes, majd később nu metalos Sepultura, illetve a groove metalos utódzenekar, a Soulfly munkássága. Ha azonban ez az Ektomorffal szemben felmerül, akkor ne legyünk kíméletesek, menjünk neki szépen sorban az összes olyan magyar bandának, melynek zenéje - hogy finoman fogalmazzunk - egy-egy világhírű külföldi brigád szigorúan követett nyomvonalán született meg. Találhatunk ilyeneket szép számmal, velük szemben azonban érdekes módon a gyakran nyomdafestéket sem tűrő pocskondiázás fel sem merül.

Huszonöt év - és főleg a "Fury" album - után nem hiszem, hogy ez egyrészt még újdonság lenne bárki számára a mezőkovácsházi csapattal kapcsolatban, másrészt ma, amikor minden nap százszámra jelennek meg rock- és metalalbumok szó szerint a világ minden táján és ötmillió zenekar játszik pontosan beazonosítható módon ilyen vagy olyan ihletettségű muzsikát, mégsem sikerül a századát sem elérniük, mint amit az Ektomorf megvalósított. Tetszik vagy sem: az Ektomorf végtelenül profi az előadásmódjában és párját ritkítja az a dinamizmus és vitalitás, mely még a hi-fi mellett is majd szétrobbantja a dalokat.

Tény és való: a banda nem a progresszivitásáról híres, azaz húsz éve ragaszkodik a hardcore, a thrash és a groove metal összetevőiből kikutyult stílusához, melynek receptje a két-három hangból álló riffek, pincébe hangolt gitárok, ugráltatós groove-ok és a frontember karakteres, ultra-agresszív éneke. De az Ektomorf zenéje az erőről, az energiáról, a zúzásról szól, nem az intellektuális műélvezetről: minden dalukban a ritmus a lényeg, ha azt átveszi az ember (főleg a koncertjeiken jön ez ki jól), akkor már viszi a lábat, nyakat, fejet előre a lendület. Ebből a szempontból nézve az AC/DC vagy a Motörhead kapcsán sem merült fel a progresszivitás hiánya: a világ nagyon is jól elvolt a két banda három-négy akkordjával évtizedekig.

Farkas Zoli előre jelezte, hogy a "Fury" album másabb lesz: keményebb, gyorsabb, színtiszta metal. Nos, tökéletesen igaza lett, bár az alapvető Ektomorf jellegzetességek természetesen megmaradtak. Itt nincs semmi cicoma: harminchárom percnyi, tíztételnyi eszement zúzás ez, kicsontozva, szeletelve, készre darálva. Most bizony nincsenek akusztikus, instrumentális átvezetések vagy szerzemények, a roma népzenei elemek teljes mértékben eltűntek, van helyettük viszont thrash, helyenként death, azaz egy igazi extrém metal gránátot kapunk az arcunk közepébe.

Jó pár ultragyors darálás érkezik: rögtön a nyitó The Prophet Of Doom (mely a korong leginkább eltalált tétele) beindítja a tempót. Nagyon régen hallhattunk ilyen szélsebes pusztítást Ektomorf albumon, de jönnek szépen sorban a többiek is: az AK 47, az Infernal Warfare vagy éppen a death metalos Skin Them Alive mind-mind a kilencvenes évek eleji érát idézik. Persze itt vannak a jól ismert ugráltatós, groove-os szerzemények is, mint például a címadó nóta vagy éppen a másik kiugró tétel, a Blood For Blood, melynek riffje szinte már djentesen hangzik.

Két dolgot mindenképpen érdemes kiemelni: egyrészt rég hallottam ennyire motiváltan énekelni a frontembert, magasan az elmúlt évek legjobb teljesítményét hozza (a már említett Blood For Blood agressziója néha már tényleg libabőröztető, bár a jól ismert négybetűs szó állandó ismételgetésével mintha némileg túllőtt volna a célon). A másik dolog, hogy rendkívül érdekes hatást kelt a mélyre hangolt gitárok által megszólaltatott thrash-darálás. Most hirtelen még a közelmúltból visszaidézni sem tudok ilyen megszólalást.

Amit az előző albumról hiányoltam, az a "Fury" korongon szépen megérkezett: szinte minden egyes dalban kapunk gitárszólókat, melyek - a fanyalgók érveit előre elsöpörve - nem a technikai hangszerkezelés csúcsai, hanem az adott nótákhoz hangulatában és stílusában tökéletesen illeszkedő rövid, thrash-ihlette tekerések. 

Az már az első pár hallgatásra elmondható, hogy az ismét Tue Madsen dán sztárproducer irányításával elkészített anyag sokkal szikárabb, gyorsabb, kegyetlenebb és címéhez illően dühösebb, mint elődei. Ha tetszik, az Ektomorf tényleg visszakanyarodott jó pár évtizednyit a metaltörténelemben, de a hangzás, a megvalósítás, az egyéni íz teljesen mai. Már hallom is, hogy ez az újfajta megközelítés nem más, mint az "Arise" és "Chaos A.D." időszakos Sepultura nyúlása: ehhez ismét javaslom a bevezetőben foglaltak elolvasását.

Egy negyedszázados csapat esetében nagyon ritka, hogy pályájának ebben a fázisában adjon ki egy ennyire energikus, gyors, agresszív anyagot. A The Prophet Of Doom, a Blood For Blood, a Skin Them Alive, illetve a Fury című nóták a koncertprogram biztos befutói, magával a koronggal pedig az extrém metal főként európai rajongói nem tévedhetnek. Az ellenérdekelt gyűlölködők pedig úgyis teszik majd a dolgukat, nem mintha ez bármit is számítana.

8,5/10

ektomorf_band_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6813626322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása