TÓTH IVETT - Felrobbantotta az internetet az AC/DC-re korcsolyázó magyar olimpikon

2018. február 21. - Rock n roller

tothivett.jpg

Tóth Ivett szegecses bőrszerkóban, a hátán Angus Young felvarróval, az AC/DC Back In Black és Thunderstruck számaira adta elő rövid programját a phjongcsangi téli olimpia női műkorcsolya versenyén. Az internet népe imádja a magyar lány produkcióját.

Ivett Facebook-oldalát, és a Twittert is elárasztották a magyar és külföldi dicséretek. Szinte mindenki ódákat zeng a magyar lány produkciójáról. Jól mutatja milyen ereje van még mindig a rockzenének, hogy ilyen tömegeket tudott megmozgatni az, hogy a szokásostól eltérő stílusú zenét választott magának a 19 éves magyar versenyző.

"Ez a lány frissességet hozott a sportágba, a kommentátorok meg egyszerűen seggfejek" - írta Twitter bejegyzésében Thunder Levin író, utalva az NBC szakkommentátoraira, akik kritizálták a dalválasztást. Emiatt többen is elítélik a tévéseket, aki az őrületbe kergette az idősebb zsűritagokat. További Twitter bejegyzések között ITT lehet szemezgetni.

"Bátor szerettem volna lenni, ez sikerült. A kűr örömjáték lesz" - nyilatkozta Ivett a dalválasztás kapcsán. Az AC/DC zenéjét nem véletlenül választotta, jobban segít neki ellazulni a fontos pillanatokban, ezért cserélte le Michael Jacksont. A mostani zene közelebb áll a szívéhez. "Azt gondolom, hogy ha egy ilyen nagy csarnokban AC/DC szól, akkor az nagyon élvezhető lesz."

Az alábbi videó tanulsága szerint az Eurosport riporterei - ellentétben az NBC-sekkel - elégedettek voltak a dalválasztással. Ivett ezzel az előadással a 23. helyen bejutott a szombati döntőbe. Gratulálunk, és szombaton is szurkolunk neki, bár akkor már lágyabb zenére fog korcsolyázni.

 Még a macskának is tetszett.

Heather Nichols (@jrcolney) által megosztott bejegyzés,

tothivett2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4113687778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.