MICHAEL SCHENKER FEST - Resurrection (2018)

2018. március 06. - Rock n roller

28537531_1754859014534239_822402446_n.jpg

Michael Schenker ezúttal Michael Schenker Fest néven futó csapata, korábbi Michael Schenker Group tagokkal, pár év turnézás és egy koncertkiadvány után stúdióba vonult, és új lemezt készített "Resurrection" címmel.

Van egy német kiadó, a Nuclear Blast, akik főleg germán előadók lemezeit forgalmazzák. Nem szeretném bántani őket, mert amúgy jó a kapcsolatunk velük, de muszáj lesz. Nem tudom megszámolni az utóbbi időben hány kiadványukat hallgattam végig, és írtam róla kritikát. Eleinte nem tudtam hova tenni, hogy az amúgy ígéretesen induló albumok végére mindig eluntam magam. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy a sablonos, németesen precíz, steril hangzás az oka.

A kiadó minden lemeze tök ugyanúgy szól. Olyan mintha egy slágergyár termékeit hallgatná az ember, persze itt jóval igényesebb produkciókról beszélünk, de mégis ugyanúgy sablonosan egyformák. Nyilván meg lehet különböztetni az egyes előadók egyéni stílusát, de a hangzás mégis ugyanaz. Pedig különböző producerek keze munkájáról van szó. Ízlés dolga, biztos van, akinek bejön ez a steril hangzás (a kiadó embereinek biztos), nekem kevésbé. Ha csak egy ilyen lemezt adtak volna ki a kezükből, nekem az is sok lenne, de én sajnos minden Nuclear Blast kiadvány végére bealszom. Hozzájuk tartozik Michael Schenker új formációja is.

Kezdjük egy kis történelmi áttekintéssel a nevet illetően. Michael Schenker ugyebár testvére Rudolf Schenker zenekarában, a Scorpions-ban kezdett, utána játszott az UFO-ban, majd újra a Scorpions-ban, végül a ’70-es, ’80-as évek fordulóján megalapította a Michael Schenker Groupot (MSG). Az évtized végén felvette az akkori énekes Robin McAuley nevét is, így egy ideig McAuley Schenker Group néven működött, de a frontember távozása után visszavette az MSG nevet. 2010 környékén Herr Schenker feloszlatta ezt a formációt, és létrehozta a Michael Schenker's Temple Of Rock nevű csapatot.

2016-ban pedig maga köré gyűjtötte az MSG első két énekesét, Gary Bardent és Graham Bonnetet (aki egyébként csak egy lemezen és néhány koncerten énekelt az MSG-ben), McAuley-t, a Temple Of Rock frontemberét, Doogie White-ot, és néhány korábbi MSG zenészt, Steve Mann gitáros-billentyűst, Chris Glen basszusgitárost, és Ted McKenna dobost, majd együtt kezdtek koncertezni, tisztelegve a teljes korábbi Michael Schenker életmű előtt. A tokiói koncéjüket megörökítve ki is adtak egy élő anyagot, "Live Tokyo International Forum Hall" címmel, most pedig itt egy stúdióalbum, a "Resurrection".

Minden énekesnek két saját dal jutott a lemezen, kivéve White-ot, akinek három, és van két közös szám, melyben mind a négyen énekelnek pár strófát, valamint egy instrumentális tétel is felkerült a korongra. Egy dalban pedig Kirk Hammett is közreműködik.

Bár elismerem a munkásságát, sosem tartoztam a mester legnagyobb rajongói közé, most ezt még tetézi a Nuclear Blast hangzás is. A régi MSG lemezek egyébként még sokkal rockosabban, karcosabban szóltak. Nekem legalábbis jobban tetszett az a hangzás.

 

Számomra a lemez első három dalában ellőttek minden muníciót, onnan jön az alvásfaktor. Talán nem véletlen, hogy pont ebből a három számából készült klip. Külön-külön meghallgatva egyébként vannak még élvezhető darabok a lemezen, csak egyben tűnik unalmasnak az egész.

A nyitó darab, a Heart and Soul gitárhangzása az egyetlen, ami elüt a többitől, valószínűleg Kirk Hammettnek köszönhetően, de az ének és a többi a szokásos. Ezután jön a már említett közösen énekelt Warrior, a lemez utolsó tétele, a The Last Supper a másik közös dal. Az instrumentális Salvation pedig a tizenkét szám közül a tizedik.

McAuley a Heart and Soult és a Time Knows When It's Time-ot énekli. Előbbiről már írtam, hogy a korong egyik legjobb darabja, nem csak Hammett, de lendülete miatt is. Utóbbi is egy pörgős nóta. McAuley kétségtelenül kiváló énekes (ahogy a többiek is), ezek a dalok pedig kifejezetten az ő hangjára lettek írva. A Time Knows When It's Time fő gitárrifje, a két szóló és a refrén egyébként kifejezetten kellemesek. Bardennek a Messing Around és a Living A Life Worth Living jutott. Előbbi egy középtempós, utóbbi lassabb dal. Egyik sem tekinthető az album csúcspontjának, a Living… refrénje talán kicsit ütősebbre sikerült.

Bonnet a Night Moods és az Everest című tételeket és a két közös nóta refrénjét kapta. Mindkét saját dal a lemez első felében található, itt még jobban ébren voltam. A Night Moods lassabb tempói nem sokat segítettek az ébren maradásban, az Everest lendületesebben indul, a refrén és a szóló inkább középtempós. Egyik dalra sem mondanám, hogy rossz, a rajongóknak valószínűleg tetszeni fognak.

White a Take Me to the Church-ben, a The Girl With The Stars In Her Eyes-ban, és az Anchors Away-ben csillogtathatja meg énektudását. A templomos dalról már szóltam, ez az album egyik csúcspontja. A csillagszemű lány refrénje kicsit túl populárisra sikerült. Az Anchors … pedig egészében popos.

A két közösen énekelt szám közül a Warrior sikerült jobban, de a The Last Supper sem lenne rossz, ha nem a lemez végére került volna. Az instrumentális Salvationben Schenker kiélheti magát. Nincsenek benne követhetetlen futamok, nem ez minden idők legnehezebben elgitározható dala, de a Flying V szépen dalol gazdája kezében. Michael Schenker sok nehézségen ment keresztül élete során, de a Michael Schenker Fest keretein belül sikerült feltámasztani (resurrection) a korábbi MSG kapcsolatokat.

7,5/10 

hysteria_michael_schenker_fest.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9213717678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.