OCEANS OF SLUMBER - The Banished Heart (2018)

2018. május 05. - Kovenant

oos_cover.jpg

2016 egyik legnagyobb meglepetése számomra a Texas állambeli progresszív metal szörnyeteg, az Oceans Of Slumber második, "Winter" című albuma volt (lemezkritika ITT). Erre a kiadványra csatlakozott a csapathoz a fantasztikus hangú Cammie Gilbert afroamerikai énekesnő, aki egy teljesen új dimenziót vagy mélységet adott az amerikai együttes zenéjének. Március 2-án aztán a Century Media gondozásában kijött a "The Banished Heart" című friss anyag és azóta csak a fejemet vakarom tanácstalanságomban.

Régi zeneipari klisé már, hogy egy banda harmadik korongja az igazi vízválasztó: ott és akkor dől el, hogy a kezdeti sikerek csak a véletlen szerencsének voltak-e köszönhetőek és van-e remény a hosszú távú sikerre vagy éppen ellenkezőleg, a kezdeti bénázások csak az amatőr státusz számlájára írandók és most aztán tényleg megmutatja a csapat, hogy mit is tud. 

A "Winter" komoly underground siker volt: eleve a progresszív metal ebbe a skatulyába tartozik, másodsorban a houstoni együttes még ezen belül is kifejezetten komplex, nehezebben befogadható zenét játszik. A lemez nyomán az Oceans Of Slumber az Enslaved társaságában turnézott Európában (többek között nálunk is felléptek), egy szélesebb közönség előtt is megmutathatták magukat, így komoly várakozások előzték meg a friss kiadványt.

A zenekar előzetes interjúiból egy valódi mestermű elkészítésének szándéka és ambíciója ütközött ki, így már én is nagyon kíváncsi voltam a produkciójukra. Valahogy arra számítottam, hogy a csapat lekerekíti és hallgatóbarátabbá, egyenesebb vonalúvá teszi a dalait, hogy tényleg betörhessen a metalszíntér fősodrába. Hát, ebben tökéletesen tévedtem, mondhatni, kapitálisan mellélőttem.

A "Winter" korong - minden összetettsége ellenére - rendkívül egységes atmoszférájú és szerkezetű anyag volt, azonnal, szinte első hallásra megfogott. A "The Banished Heart" című harmadik albumról mindent elmond, hogy közel két hónapja hallgatom és még most sem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy pontosan mi is a viszonyom hozzá. Azt tudom, hogy elsőre hatalmas csalódás volt, mostanra azonban némileg ritkult a köd és jobban tudom értékelni a nótákat, igaz viszont, hogy a hibái is sokkal jobban előbukkantak.

Az Oceans Of Slumber fő dalszerzője, dobosa, társproducere és vezetője Dobber Beverly, míg a dalszövegeket kizárólag Cammie Gilbert írja. A lemez témája a veszteség, a halál, a szeretet megszűnése, a teljes kilátástalanság, a szenvedés, majd az életösztön újbóli megtalálása, melyet mind a zenekarvezető házasságának felbomlása, a kegyetlen válási folyamat inspirált az elmúlt két évben. Beverly és Gilbert végül egymásra találtak, egy párt alkotnak immár: ezt az érzelmi ívet írja le az album tizenegy tételben és hatvanöt percben.

Rettenetesen személyes lett tehát a korong: a banda mintegy magáról énekel, az elmúlt két évben elszenvedett csapásokról és az azokból történő kilábalásról. Sajnos, úgy érzem, túlságosan is személyes lett az anyag: olyan mértékben melankolikus és depressziós az egész atmoszféra, hogy gyakorlatilag önnön súlyánál fogva szinte agyonnyomja hallgatóját. 

Ehhez társul a zene elképesztő szintű változatossága (ha rosszmájú lennék, akkor katyvaszt is írhattam volna). A legsúlyosabb death/doom gyalulástól, a horzsoló black metal riffektől kezdődően a power metalos dallamokon, no meg a soulos/dzsesszes részeken át egészen a post-rockig és a klasszikus prog-metalig terjed ez a zenei skála. Ráadásul nem dalonként változik a muzsika jellege, hanem mindez szinte minden egyes nótán belül megtörténik, mivel hat-kilenc perces tételekről beszélünk. 

Ráadásul több koncepcionális problémával is szembesülhetünk. Cammie Gilbert éneke tényleg fantasztikus, ahogy korábban is írtuk, mentes mindenféle betanult manírtól és egyensémától, ráadásul végig tisztán, erőlködéstől mentesen énekel. Azonban időről-időre a dalok bedurvulnak és beköszönt a brutális hörgés, mely egész egyszerűen már nem passzol a zenéhez: teljesen visszahúzza egy olyan területre a csapatot, melyről azt gondoltam, hogy már régen maguk mögött hagyták. 

Azt is érdemes megjegyezni, hogy kiváló és tehetséges hangszeresek alkotják a bandát, különösen igaz ez a zenekarvezető dobosra, de sajnos gyakran egész egyszerűen túljátssza a nótákat: hangszerének jelenléte már túlzás, olyan mértékben dominálja többször is akár a vokális részeket is, ami már a dalok színvonalának és befogadhatóságának rovására megy. Újabb klisével élve a kevesebb több lett volna.

És ezt a klisét kiterjeszthetjük az egész korongra: annyi mindent próbáltak belezsúfolni az amerikaiak ebbe a produkcióba és az egyes dalokba is, ami egész egyszerűen már tényleg a hallgathatóságot veszélyezteti. Mintha minden egyes tétel egy önálló stílusgyakorlat lenne, ezerféle váltással és témával, melyek ahelyett, hogy összefognák a zenei mondanivalót, szétspriccelnek és taszítják egymást. Számtalanszor éreztem azt, hogy a szerzemények sehová sem tartanak és mintha maguk a zenészek is inkább instrumentális kihívásként értelmezték volna a nótákat.

Számomra az a bosszantó, hogy húszpercnyi húzással és egy kőkemény, vitázni és küzdeni is hajlandó producerrel ebből a lemezből tényleg áttörés lehetett volna. A nyitó The Decay Of Disregard, a remek Etiolation vagy a kiválóan riffelő és fajsúlyos A Path To Broken Stars tökéletes példái annak, hogy milyen is lett volna ez a korong egy másféle megközelítéssel. 

Természetesen olyan kiváló zenészekből és egy remek énekesnőből áll az Oceans Of Slumber, hogy még a fenti hibákkal együtt is magasan kiemelkedik a kortárs progresszív metal színtérből a "The Banished Heart". De pontosan ezért érzem mégis azt, hogy most félrement a dolog: annyi mindent és annyira szerettek volna elmondani saját magukról, hogy az egész egyszerűen túlcsordult és kvázi-túlsúlyossá vált. Ettől függetlenül rengeteg szeretnivalót találhat minden zenerajongó a korongon: remek dallamok, kiváló témák és két-három tökéletesen kidolgozott nóta sorakozik itt. Én pedig nem tudok nyolc pontnál kevesebbet adni a texasiak produkciójára: igaz, ebben benne van még a "Winter" csodája és a következő (remélhetőleg összeszedettebb) anyagba helyezett bizodalmam is.

8/10

oos_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr113893300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.