Mindig ódzkodva szoktam közelíteni az egyszemélyes projektek anyagaihoz: és az egyszemélyes alatt azokat a produkciókat értem, ahol valóban minden egy ember keze munkáját dicséri a dalszerzéstől kezdve a feljátszáson, a hangzáson és a koncepción keresztül gyakran még a borítóig is bezárólag. Nos, pontosan ez a helyzet a német Nebelhorn március 11-én szerzői kiadásban megjelent "Urgewalt" című korongjával kapcsolatban is: a Wieland álnév mögött Gordon Schuricht zenész található, aki immár 2004 óta foglalkozik az északi, ógermán, skandináv-viking mitológia megzenésítésével.

Az egyszemélyes projektzenekarok indíttatása mögött általában két dolog szokott meghúzódni. Az első a kényelem, egyszerűség vagy különböző helyzetkorlátok (idő, távolság) okozta problémák, azaz a dalszerző nem tud társaival összejönni vagy nincs kedve, lehetősége próbákra járni és a házi stúdiós programok révén sokkal olcsóbb és valóban könnyebb megvalósítania elképzeléseit. 

A másik tényező már bonyolultabb és itt található az az ok, mely miatt óvatosan állok neki az ilyen albumoknak. Sok esetben ugyanis a projektvezető úgy érzi (és talán magának sem vallaná be, de a külvilágnak semmiképpen sem), hogy egész egyszerűen ő sokkal jobban tud mindent, az ő csodálatos zenei vízióját bárki kívülálló már csak rontani lenne képes, azaz ő egy korszakos kreatív zseni, aki mindent (is) a lehető legjobban egyedül képes megvalósítani.

Ebből szoktak aztán kisülni a legbizarrabb produkciók vagy a legnagyobb melléfogások. Az alapvető gond az, hogy egy dalszerzőnek, de általánosságban egy alkotóművésznek rendkívül nagy szüksége van egy hozzáértő külső személyre, aki még azelőtt ítéli meg, bírálja el és segíti meglátásaival a létrejött alkotást, mielőtt azt a nagyközönség elé tárnák. Regényíróknál ez az irodalmi szerkesztő, zenében, filmeknél a producer. A szerző ugyanis egyszerűen képtelen objektív módon megítélni saját gyermekét: tulajdonképpen beleszerelmesedik az általa megalkotott műbe és gyakran még a legordítóbb hibákat sem képes észrevenni.

Ráadásul a rockzene hatvanéves története során szinte mindig csapatmunka volt: még a szólóelőadók mögött is komplett zenészgárda dolgozott. Az alkotótársak részvétele kölcsönösen megtermékenyítően tud hatni a különböző ötletekre: ez egyértelműen kiviláglik akkor, amikor egy kiváló együttes feloszlik, a tagok szólópályára lépnek és az így létrejövő albumok szinte mindig nélkülözik azt a fajta zsenialitást, mely az anyabanda sajátja volt. Természetesen vannak remek szólóprojektek is: elég, ha a magyar Kátai Tamás Thy Catafalque nevű formációjára gondolunk.

Szerencsére a Nebelhorn harmadik soralbuma nem igazolja a fentiekben leírt félelmeket. Tizenegy év telt el előző lemezük, a 2007-es "Fjordland Sagas" óta, de a zenéjük és tematikájuk nem változott. Viking metalként definiálják önmagukat, de alapvetően ez blastbeatekkel telepakolt, hagyományosnak is mondható black metal, szimfonikus és folkos körítéssel.

Tökéletes példa erre a címadó Urgewalt tétel: a keményen riffelős zene és a károgós ének mellé érkezik a tiszta énekkel kísért, népzenei hatásokat is rejtő refrén, mely egy egészen más atmoszférát varázsol a dal köré. Ugyanezzel a megoldással él a Wilde Jagd című darab is.

Tulajdonképpen a lemez első fele a húzós, gyakran csordavokálokkal is élő, black és death elemekkel operáló szerzemények terepe: könnyen megelevenedhet a szemünk előtt bármely viking témájú sorozat vagy film világa, mert a brutalitás szinte kézzelfogható a dalokban.

A korong második része viszont már komplexebb, több zenei eszközzel dolgozik. A két leghosszabb szám, az Auf Neue Lande és a Funkenflug telitalálat. Az előbbi kiváló dallamaival és balladisztikus hangvételével ragad magával, mely azonban a végére kifejezetten súlyossá válik és rendkívül szép hangulati ívet ír le. Az akusztikus, atmoszferikus középrész egészen varázslatos, melyhez kiválóan illik Wieland szavalata.

A Funkenflug alapriffje pedig széles vigyort csalt az arcomra, mert ez a fajta szikár, brit power metal ritka, mint a fehér holló egy viking/black metal anyagon. De több zenei csavar is található itt: a tétel közepén folkos, fuvolával kísért megnyugvás kap helyet (Mike Oldfield "Ommadawn" albumos korszaka is beugorhat itt), hogy azt kiegészítse az alatta beérkező menetelős riff. A szóló is álmodozós hangulatot varázsol a hétperces dal végére: tökéletes darab, nem lehet semmibe sem belekötni, inkább csak elmerülni érdemes benne. 

A záró Freyhall egy epikus, atmoszferikus levezetés, mely tökéletesen kerekíti le a korongot. A fúvósok hatása lenyűgöző: fenségességet, nem e világi nyugalmat áraszt, mintha valóban az ógermán mitológia istenei tekintenének le ránk időtlen világukból. 

Érdekes, hogy az "Urgewalt" albumon számos olyan zenei eszköz megjelenik, mely automatikusan a giccs felé löki az azokat igénybe vevő produkciókat. A Nebelhorn érdeme, hogy ezt rendkívül ügyesen és ízléssel kerüli el: a lemez első fele néha ugyan egy kissé monoton, de összességében ez egy kifejezetten hangulatos, a maga világába, atmoszférájába beszippantó lemez lett, mely bőven kiérdemelné, hogy egy respektált metalkiadó a hóna alá nyúljon és a szélesebb közönséggel is megismertesse.  

8,5/10