SKYBORNE REVERIES - Winter Lights (2018)

2018. május 23. - Kovenant

sr_cover.jpg

Május 25-én a Naturmacht Productions gondozásában jelent meg az ausztrál egyszemélyes projekt, a Skyborne Reveries második soralbuma "Winter Lights" címmel. A német kiadó az atmoszferikus/post-black metal anyagokra specializálódott: mindig érdekes, de mélyen underground előadókkal foglalkozik, akik között - gyakran úgy érzem - sok olyan is található, melyek túlságosan siettetik a közönség elé lépést, gyakran megspórolva a tanulóéveket. 

A Skyborne Reveries mögött Nathan Churches, a 2016-ban alakult progresszív death metal brigád, a Sun Of Gaia basszusgitárosa áll. Igazából ma már főtevékenységét a projektje jelenti, hiszen két év alatt két stúdióalbummal is előrukkolt, míg másik csapata egy EP-vel és egy kislemezzel büszkélkedhet mindösszesen.

Itt mindent hangszert ő kezel, ő felel a programozásért, valamint a tipikusan blackes károgásért is. Ha a zenei területet kellene belőnöm, akkor a bekezdésben megjelölt két jelző (atmoszferikus és post-black metal) tökéletesen le is fedi a Skyborne Reveries stílusát. 

Mintha manapság már kezdene lecsengeni ez a post-black őrület: két-három évvel ezelőtt gyakorlatilag naponta érkezett tucatnyi promóciós anyag hasonszőrű brigádoktól, melyeket mintha egy műanyaggyárban fröccsöntöttek volna. Hitlerjugend-frizura, Kossuth-szakáll, elkeseredett, a kamaszkor minden fájdalmát hűen prezentáló üvöltözés: körülbelül ezt nyújtotta e bandák többsége, melyek iskolapéldája a Deafheaven (lemezkritika ITT). 

Az ausztrál projekt is rendkívül érzelmes húrokat penget, de itt az alapkoncepció más. Míg az amerikai Deafheaven ide-oda ugrál a dallamos, popos részek és a feketefém durvulatok között mindenféle szerkezeti kohézió nélkül, a Skyborne Reveries rendkívül egységes hangulatot és stílust teremt korongján: olyannyira egységeset, hogy tulajdonképpen olyan, mintha a közel egyórás, héttételes lemez egyetlen véget nem érő dalmonstrum lenne.

Rendkívül érdekes, hogy a szerzemények alapja és főszereplője a szintetizátor: a dallamvezetés, az atmoszféra megteremtése, de a hangszerelés is mind-mind a billentyűsökre fókuszál. A többi hangszer igazából pedig csak a tömörséget, a háttérsúlyt adja meg a nótáknak. Churches károgása is inkább hangulati elemként funkcionál, tekintve, hogy sem a szöveget nem lehet érteni, sem pedig melódiát nem közvetít, így tulajdonképpen a szinti-témák rendkívüli érzelmességét hangsúlyozza ki ellenpontozással.

Gyakran éreztem úgy a jó tízperces tételek hallgatása során, mintha gyermekkorom Planetárium-előadásain ülnék: ott voltak ilyen álmodozós szintetizátor-zenék. Néha eszembe jutottak hetvenes-nyolcvanas évekbeli gyermek- vagy mesefilmek aláfestőzenéi is (lásd az Ascending Beyond That August Firmament első két-három percét). Ebből máris kiviláglik, hogy - bár hangulatosnak hangulatosak, de - ezek a témák bizony elég egyszerűek, hogy ne mondjam, kezdetlegesek. Ráadásul Churches szereti ugyanazt a három-négy hangot a végtelenségig ismételni (The Forgotten), melyre aztán rendre érkezik a károgás meg a blastbeat, hogy az emocionális hatás még jobban megülje lelkünket.

A legfőbb gondom azonban a megszólalással van: értem, hogy korlátozott lehetőségek között készült egyszemélyes házi produkcióval van dolgunk, de a korrekt módon megszólaló szintetizátorok mellett a dob, a gitárok és az ének olyan, mintha a pince sarkában, egy láda mögött vették volna azokat. Ráadásul a kizárólag riffeket pengető gitárok hamisak: különösen fülsértő ez a nyitó Winter Lights esetében, de végig ott motoszkál az ember fejében (fülében), hogy itt valami nincs rendben, mert nagyon finoman, ámbár még érzékelhetően (körülbelül egy negyedhanggal) félremegy a dolog.

A bevezetőben említetteket megalapozottnak érzem: egy rendkívül fiatal előadóról van szó, aki nincs híján a kreativitásnak, jó ötletei vannak és ez a billentyű-vezérelte, atmoszferikus, álmodozós post-black metal is érdekes elképzelés, de amíg nem tud megfelelő körítést, rendesen behangolt gitárokat és élvezhető megszólalást rakni a projekt alá, addig bizony felesleges a nagyközönség elé tárni a saját zenei fejlődésének másra nem tartozó stációit. Remélem, hogy a harmadik korongra több időt hagy: érdemes lenne jobban rákészülnie, mert van fantázia a dologban.

6/10

sr_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5813995056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2018.05.23. 18:00:07

Tetszik a borító. (El is mentettem.) Hallgatom a zenét, és mintha csak ott járna az ember.