Rozsdagyár

BARBEARS - Új szöveges videóval mutatja be friss tagját a medve-csapat

2018. június 05. - Kovenant

barbears_2018.jpg

Megemelkedett a stoner metalos Barbears létszáma: a hazai underground színtér egy ismert arca ragadott mikrofont a szegedi banda soraiban Az új tag egy szöveges videóval megerősített friss dal keretein mutatja be tudását.

Ötfősre bővült a Napfény Városának egyik metalbrigádja: a Barbears frontemberének szerepét immár Bogár Ákos tölti be, aki a vajdasági Sequence sorait is erősíti (a zentai brigád előző EP-jének lemezkritikáját ITT olvashatjátok). Az eddigi vokalista, Blanár Levente ezután csak a gitározásra koncentrál a bandán belül.

A megújult felállást egy tavaly novemberben már közzétett új dal, a Sword Of Starlight újra felvett változata mutatta be egy szöveges videó kíséretében. A Sword Of Starlight, amely kiválóan ötvözi a Barbears erősségeit, a kalapálós metalriffeket a blues-os szólókat és a pszichedelikus elszállásokat, a banda 2015 nyarán megjelent "Enter The Bear" című lemezének folytatásához megjelentetett első hivatalos beharangozó, azonban a zenekar Facebook-oldalán látható videók a próbákról azt mutatják, hogy nagy lendülettel folyik a munka a medvebarlangban.

A kibővült Barbears a nyár folyamán több fesztiválon is megmutatja magát, fellép majd az Alpárfeszten, a MagasFüvesParton és a Malomfesztiválon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5214025044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása