TREMONTI - A Dying Machine (2018)

2018. június 06. - Rock n roller

431035.JPG

Mark Tremonti sokoldalú zenész. A Creeddel grunge-t, az Alter Bridge zenekarral hard rockot, a saját nevét viselő bandáival pedig inkább modern metalt játszik. Június elején jelenik meg a Tremonti negyedik albuma, az "A Dying Machine", az első olyan, amit a Napalm Records ad ki.

A Creed 1995-ben alakult, majd egy énekes- és stílusváltás után 2004-től Alter Bridge néven működött tovább. Mivel 2009 környékén úgy tűnt, Myles Kennedy-nek más irányú elfoglaltságai is lesznek, a Creed átmenetileg újra összeállt. De miután Kennedy valóban elkezdett más projekttel is foglalkozni (konkrétan beállt Slash zenekarába énekelni), Tremonti inkább egy saját csapatot szervezett. Azóta nagyjából kétévente jelenik meg új Tremonti album.

Mivel Kennedy idén kiadta saját szólólemezét, majd gyorsan elkezdett dolgozni Slash-sel az új Myles Kennedy And The Conspirators albumon, Mark Tremonti úgy gondolta, itt az ideje csinálni egy új Tremonti-kiadványt. Hogy mennyire gyorsan született meg a korong, azt jól bizonyítja, hogy az album gondolata és a címadó dal első riffjei a You’re A Dying Machine strófával a tavaly októberi, budapesti Alter Bridge koncert előtt pattantak ki a gitáros agyából, júniusban pedig már itt is a teljes lemez.

A dalokat még 2017 végén fel is vették Orlandóban Garrett Whitlock dobos és Eric Friedman gitáros, basszeros segítségével, akik 2012 óta minden Tremonti-albumon játszanak. A producer pedig az Alter Bridge vagy éppen Myles Kennedy és Slash szólólemezein is segédkező Michael "Elvis" Baskette volt, aki - mint jól látható - szintén régi ismerőse a gitárosnak.

Az Alter Bridge és a Tremonti zenéje között egyébként eget rengető nagy különbség nincsen. Nyilván gitárosként érdekes lehet Mark számára, hogy ezt a lehangolt metalt másképp kell játszani, de hallgatóként simán el tudnám képzelni ezeket a számokat egy AB albumon is. Hamarabb lepődnék meg azon, hogy a másik gitáros énekel, mint magán a zenén.

Ha már itt tartunk, sokakat irritál Myles Kennedy hangfekvése. Gitáros társának nincs akkora hangterjedelme, mint Myles-nak, viszont pont azért, mert mélyebb hangon énekel, kevésbé lehet idegesítő. Ehhez a zenéhez pedig bőven elég ez az énektudás. ami neki van, mert nem énekel ő sem rosszul.

Az album színvonala elég hullámzó. Vannak rajta nagyon jó dalok, mint például a címadó tétel vagy a két kedvencem, a nyitó Bringer Of War és a Throw Them To The Lions. De vannak nekem kevésbé tetszők, mint a kicsit nyálasra sikerült Trust és a The First The Last vagy a Traipse. Ez valószínűleg nagy mértékben köszönhető annak, hogy egy-két hónap alatt született meg az összes nóta (ha ez igaz).

De a Tremontira ez a hullámzó színvonal albumszinten is jellemző.  Messze a legjobb lemezük volt az "All I Was" című bemutatkozó anyag. Nem csak azért, mert ennek volt a legmetalosabb hangzása. Stílustól függetlenül is ezen voltak a legjobban megírt dalok. A "Cauterize" nekem sokkal kevésbé tetszett. A "Dust" már jobban sikerült, és ez a javuló tendencia folytatódik az "A Dying Machine-on" is. De azért az "All I Was" színvonalát még mindig nem sikerült megismételni.

 

Ha kiszűröm, hogy csak a jó számokat hallgatom, akkor klasszis album született. De sajnos sok rajta a töltelék. Ez egyébként nagy, klasszikus zenekarokra is jellemző. Sokszor egy-két ikonikus dal miatt emlékszünk egy-egy albumra kultlemezként, pedig az anyag fele csak töltelék. De persze a kultalbumok nagy része valóban (szinte) csak mesterműveket tartalmaz.

Személyi összetételét tekintve az "All I Was" volt hasonló, mint az "A Dying Machine", Eric Friedman azon is basszusgitározott a ritmusgitár mellett. A következő két lemezen az apja zenekarából ismert Wolfgang Van Halen volt a basszeros, de Wolfie erre az albumra már eltűnt. A lemez megjelenése után tíz nappal indul a turné, ott nyilván egy session zenész fog basszusgitározni, de hozzám nem jutott el az infó, hogy ki fogja pengetni a négy- (vagy több)húrost.

Ha már a turnénál tartunk, nekem érdekes volt, hogy (egyelőre legalábbis) csak európai koncerthelyszínek vannak. Nem tudom, tervbe van-e véve a tengerentúl meghódítása, de ebből akár azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a Tremonti inkább csak az öreg kontinensen népszerű. Magyarországra egyébként nem jönnek. De még Bécsbe, Pozsonyba vagy Prágába sem. Hozzánk legközelebb Zágrábban vagy Krakkóban, az Iron Maiden aréna-koncertjeinek előzenekaraként lehet velük találkozni.

Mark Tremonti időnként megvillantja kivételes gitártudását. Az is kiderül, hogy nem énekel rosszul és egy-két hónap alatt képes kirázni a kisujjából négy-öt nagyon jó számot. De sajnos nem sikerült egy kompletten élvezhető, jó lemezt alkotni.

7/10 

268976.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7214016228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.