MOTORJESUS - Race To Resurrection (2018)

2018. június 25. - Sulfur

webp_net-resizeimage_5_4.jpg

Szereted a heavy rockot, de már eleged van abból, hogy ugyanazokat a dalokat hallgatod? Unod, hogy a hard rock és metal műfajokban zömében az amerikaiak és a skandinávok alkotnak maradandót? Ha mindezek igazak, de nem akarsz igazán nagyot váltani, akkor a következő albumot neked készítették el. Ismerős rockriffek, tempós zúzás, énekelni való refrének és temérdek autó: ez az új Motorjesus lemez.

A Motorjesus még a '90-es években alakult német heavy rock banda. Akkoriban még The Shitheadz és később XHeadz néven adták ki első kislemezeiket és demóikat, az első album, a "Dirty Pounding Gasoline" után vették fel véglegesen a Motorjesus nevet 2006-ban. 2014-ben, az "Electric Revelation" című albumukkal jutottak a német heavy rock színterének csúcsára. Idén, 2018 június 15-én jelent meg az immáron ötödik nagylemezük, a "Race To Resurrection", nem kevesebb, mint tizenhárom csapatós dallal, mellyel a csapat megmutatja, hogy nem csak a skandinávok és az amerikaiak képesek kemény, tempós és nyers energiát magában foglaló zenét gyártani.

Az album borítóképe kiválóan visszaadja, milyen hangulatú az új anyag. A menő és egyszerre félelmetes autókkal való száguldásról szól a produkció, melyekre nem csak dühös lángok vannak festve, hanem maguk is tüzet szórnak. A verseny tétje élet vagy halál, nincs megállás, csakis az előre létezik. A pálya sem más, mint maga a Pokol, ahol a kaszás is tanúja a versenynek. A Pokol és a kaszás fontos elemek, mert megmutatják, hogy a Motorjesus új albuma nem a múlt századból ismert sima autós rock, ahol csak a sebesség és a menő járgányok számítanak, hanem belecsempésznek fantasztikus elemeket is, ami a dalcímekben és dalszövegekben is megmutatkozik.

Természetesen a gyorsaság kapja a legnagyobb szerepet, az új korong is 100%-ban Motorjesus, de a zúzós, kemény riffeken túl akusztikus gitárrészek, epikus gitárszólók és melankolikus énekdallamok is színre lépnek. A Drakkar Records ismételten igényes munkával büszkélkedhet, mely az Unisound Studioban készült, Dan Swanö producer közreműködésével. A hangzás telt, kiválóan van keverve.

A kezdő dal a Tales From The Wrecking Ball, melynek első pillanataiban hallhatjuk, ahogy egy autó elszáguld mellettünk, és mintha az utasok minket is berántanának a kocsiba, úgy magával ragad a zene is. Kezdetben csak egy gitár szól, egy már évtizedekkel ezelőtt is ismert hangzással és technikával, de ahogy berobban a többi hangszer is, az ember arca majd leszakad. A dal verzéjében a gitárok többször szünetet tartanak, a tempót mégis ezekkel a szünetekkel tartják és lendítik tovább. A refrénben dallamos és követhető szövegű az ének, könnyen magával ragadja az embert. Az ilyen jellegű kórusok a többi dalban is visszatérnek. Ez kifejezett erőssége a zenekarnak. A szóló után lassít a dal: olyan mint amikor egy autó lassított felvételben, driftelve vesz be egy kanyart, majd két sor után száguld is tovább az őrület.

A számok sorrendje ügyesen van szerkesztve, mert az ütős kezdés után fenntartja a hangulatot, a korábban már megjelent King Collider és Re-Ignite dalokkal. Akik követték a kislemezek megjelenését, azok biztosan zúzni fognak a lemezt továbbhallgatva, de azok is valószínűleg, akiknek nem ismerősek még a dalok, mivel az album legjobb tételeiről beszélünk. A King Collider rajzfilmes szöveges videója zömében az albumborítón vezet minket végig, ahol észrevehetünk még több szörnyeteget és fantasy lényt, erősítve egyben a pokoli és mesebeli érzést.

A fentebb említett refrének ereje itt is visszatér, a figyelmes hallgató már a vokális részekben is el tud mélyülni. Erős probléma viszont, hogy ezek a dalok mind a jól ismert bevezető-verze-refrén-verze-refrén-szóló-refrén szerkezettel dolgoznak, ami unalmassá teszi őket többszöri hallgatás után. A Speedway Sanctuary ügyesen az elő-refrének bevezetésével próbálja színesíteni magát, de igazából ezt a dalt a változatos és ütős riffek mentik meg. Nem csak a zúzás, hanem a kreatív gitárjáték is szerepet kapott. Sajnos úgy érzem, ezt a nótát játszani sokkal szórakoztatóbb lehet, mint hallgatni.

Az album hatodik dala a The Infernal, melyre a zenekar leparkol az útszéli pihenőbe, hogy letekintsen a tájra, megcsodálja a tűzvészt és pihenjen egyet a száguldás közepette. A szerzemény akusztikus gitárral, azon belül akkordbontásokkal indít, és szinte végig megtartja a tiszta, akusztikus jellegét, egyedül a vége felé erősít be egy igazán epikus szóló erejéig.

Két észrevételem volt e dal kapcsán: az egyik, hogy a kezdésben lévő akkordbontás a Limp Bizkit 2003-as Behind Blue Eyes feldolgozására emlékeztet, nehéz elvonatkoztatnom ettől. A másik, hogy az album tempóhulláma akkor lett volna tökéletes szerintem, ha ez a tétel már ötödiknek jön, mert az ezt megelőző Casket Days, mely szövegében death metalnek tűnik, de zeneiségében egyáltalán nem az, már végleg erejét veszti az album eleje óta tartó csapatásban.

De a The Infernal után a srácok vissza is pattannak az autóba, folytatva a szerintem legütősebb dallal: Burning Black. Ami igazán megfogott ebben a szerzeményben, az a közepe felé hallható látszólagos tempóváltás. Ez olyan csavart tesz a nótába, mint valami rámpáról ugratott autószaltó. Kiemeli a dalt, és megerősíti az amúgy is pörgős riffeket. A száguldás nem tart soká a szuperkocsival, mert zenészeink megállnak egy roncstelepen és darabokra zúzzák az autót, amíg szól a The Damage című szám. Autó- és gitárrajongóknak nem ajánlom, mert mindkettőt rendesen darabokra szedik.

A következő dal a The Storm, melyről első hallásra az ember azt hiszi, hogy megint egy lassúbb tétel, de két sor után rájön, hogy az csak a vihar előtti csend volt. A szöveg alapján és hangulatra is egy power metal nótára emlékeztet abból a szempontból, hogy hősiességről, csatákról, kitartásról és egyéb küzdelmekről szól az amúgy is misztikus közegben, itt épp viharban. A száguldás már nem prioritás, társulnak hozzá a fantasy elemek, csaták.

Mutatja ezt is az Engines Of War című tizedik szám. Itt éreztem úgy, hogy vagy véget kéne érjen az album vagy kellene megint egy felfrissítő akusztikus dal, egy esetleges kerékcsere, de ennek ellenére az őrült zúzás folytatódik tovább. A The Chase címe magáért beszél, de elég semleges szerzemény, mégis az utána következő záró darabokat érdemes kivárni. A Running Out Of Time a végső sprint a futás végén, az utolsó kanyar utáni egyenes, ahol maxra van tekerve a turbó és megy a padlógáz. Szerintem az album dalai közül ez lesz az, amelyikre a legnagyobb csapatás és pogózás lesz koncerteken, esetlegesen a program vége felé, hiszen a csapat már "kifutott az időből". Ennek ellenére is van még egy szerzemény, az Awaken The Tyrants, de hogy ez már csak a verseny összefoglalása vagy a dobogóra való fellépés pillanata, illetve épp az elszáguldás a naplementében, az maradjon meg a győztes díjának, aki végig nyomja ezt a tüzes száguldást.

Ahogy az elején is említettem, a műfaj kedvelői teljes bizonyossággal jól fognak szórakozni, a Motorjesus-rajongók kifejezetten, mert a zenekar hű önmagához, de mégis újít egy keveset, valamennyire változatos lett a lemez. Sokak számára viszont nagyon egybefolyhatnak a dalok. Ez részben köszönhető annak is, hogy a nóták nagyon nagy része D-hangra épül, így mindegyik hasonlít a többire. A másik kritikám, hogy szórakoztató a korong, de nem igazán mutat olyat technikában vagy előadásmódban, amit még nem hallottam volna máshol, az említett szerkezeti sémákat nem is említve.

Az amúgy kiválóan összerakott dalokkal kapcsolatban az a félelmem van, hogy hogyan fogják előadni ezeket a srácok, hiszen a zenekar éppen csak három tagból áll.  Egy énekes, egy gitáros és egy dobos, a felvételen viszont van még egy gitár- és egy basszusszólam. Chris Birx énekes szerint a kilépő tagoknak a család került előtérbe az életükben, ami szerinte normális dolog. Engem egyedül a Re-Ignite "For a last time" sora gondolkodtatott el, hogy lehet a többiek is úgy érzik, hogy ez lesz az utolsó közös projekt.

7,5/10

webp_net-resizeimage_6_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4614070503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.