PLASTIC\OCEAN - Wave (2018)

2018. június 25. - Kovenant

plasticocean_-wave_cover.jpg

Június 13-án jelent meg szerzői kiadásban a soproni Plastic\Ocean bemutatkozó nagylemeze "Wave" címmel: a zenekar saját bevallása szerint újhullámos metalt játszik, mely értelmezésükben a metalcore, a deathcore, a post-hardcore és a djentes riffek elegyét jelenti. A színtér rajongói nagy valószínűséggel ez alapján pontosan be is tudják lőni a csapat zenéjét: a körülbelül a kétezres évek közepén berobbant -core stílusok elemeiből összerakott angol nyelvű, a nemzetközi trendekkel összhangban levő muzsika ez.

Ha egy rockrajongó, aki szereti és követi a szcéna történéseit és az elmúlt egy évtizedet nem egy észak-koreai művelődési ház programszervezőjeként bekkelte ki, meghallja a djent, deathcore és metalcore kifejezéseket, álmából felkelve is sorolni fogja a fontosabb bandákat és a vonatkozó stílusjegyeket. Már csak azért is, mert gyakorlatilag tízezrével működnek az ilyen zenekarok: a megszűnők helyébe szinte pontosan ugyanannyi frissen alakult lép, de azért bizony mintha már egy kicsit túl is lennénk ezen a divathullámon, mintha már lecsengőben lenne a trend az akár három-négy évvel ezelőtti helyzethez képest is.

A színtér legnagyobb nemzetközi sztárbandái lassan kezdenek eltávolodni a bevett eszközöktől: a deathcore két nagyágyúja, a Whitechapel (lemezkritika ITT) és a Suicide Silence is elmozdult a tipikusnak mondható zenei elemeitől, a Tesseract vagy a Periphery (lemezkritika ITT és ITT) pedig folyamatosan tágítja horizontját a progresszív metal és a poposabb elemek kreatív keresztezésével. 

Hazai vizekre evezve: még a poliritmikus groove-ok és a djentes riffelés nagymestere, az Omega Diatribe is szakított eddigi megközelítésével és idei albumán egy kifejezetten egyenesebb, dalközpontúbb és direktebb dalszerzői vonalat követett, melynek eredménye pályájuk eddigi legbefogadhatóbb és egyben legjobb korongja lett (lemezkritika ITT). 

Nézzük a szcéna zenei stílusjegyeit: a verzékben a mélyrehangolt gitárok hozzák a tipikusan djentes, maximum három, de inkább két hangból álló, töredezett riffeket, melyek mellé menetrendszerűen érkezik a deathcore-os hörgés vagy a metalcore-os középregiszteres üvöltözés. Majd a refrénhez érve - akárcsak mintha egy gombot nyomnánk meg - bejön a tiszta ének és a poposabb, post-hardcore jellegű kórus. A gitárszólók természetesen hiányoznak, még színesítésként sem jönnek be, ellenben gyakrabban találkozhatunk elektronikus effektekkel, hangmintákkal.

A 2017-ben egy másik zenekar, a Blizard romjain létrejöttt Plastic\Ocean nem sokat teketóriázott, hanem igen hamar, gyakorlatilag a hivatalos megalakulástól számított három hónapon belül meg is írta és fel is vette debütalbumát Gyulán a No Silence Stúdióban. A "Wave" a fentiekben vázolt jellemzőket egytől egyig hozza, azaz igazi zsánerlemez készült, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Kezdjük az előnyökkel: az anyag szépen, arányosan, mondhatni hibátlanul szól, nagyon kellemes az összhatás, semmivel sem marad el a nemzetközi színvonaltól. Ugyanez mondható el a dalokra is: az angol szöveg tiszta éneknél előforduló esetleges nehezebb érthetőségétől eltekintve (a deathcore/hardcore részeknél értelemszerűen amúgy sem lehetne kivenni a mondanivalót) pontosan ugyanúgy hangzik fel ez a produkció, mintha mondjuk egy brit vagy amerikai, éppen szárnyát bontogató modern deathcore banda első anyagát hallgatnánk.

A korong egyértelműen legjobb tétele az All About You, ennek pedig egyetlen oka van, mégpedig az, hogy a dallamok nem pusztán a húsz másodpercnyi, azaz nyúlfarknyi refrénekben kaptak szerepet, hanem a verzék többségében is az szól, így jobban ragadnak a melódiák, mondhatni azonnal rögzül a szerzemény. Ez lehetne az az irány, mely felé a csapat továbbléphetne a jövőben, ráadásul itt az üvöltözés sem válik monotonná, mert alatta dallamos gitártémák mennek a többi tételben tapasztalható djentes kíséret helyett. Érdekes és jó még a Buried Alive furcsa, paranoiás hangulata, a középrészén tiszteletét tevő beatdown téma is, illetve a záró Farewell szokatlan ritmizálása is izgalmas.

A zsánerlemez hátránya tulajdonképpen kifordítva pontosan az, mint a fentiekben részletezett előnye: azaz minden pontosan ugyanúgy szól, mint a több száz angolszász deathcore/metalcore/djent metal produkció esetében. A probléma az egyedi hang, a csak a csapatra jellemző stílusjegyek, összetevők hiánya.

Természetesen egy most induló zenekarral szemben nagyon igazságtalan lenne egyből az általában a harmadik korong tájékán kialakuló teljes, önálló arcél meglétét számon kérni, de úgy érzem, hogy - bármennyire méltányolandó is a maximális profizmus és hallhatóan rengeteg munka, melyet beleöltek - a "Wave" egyelőre nem több, mint hibátlan leckefelmondás egy rendkívül szimpatikus, kiváló képességekkel rendelkező diák részéről.   

Sokkal bátrabban kell elszakadni a színtér bevett és kicsontosodott zenei megoldásaitól, legyen mégoly kényelmes és megnyugtató is azok használata: csak így lehet kitűnni a megszámlálhatatlanul sok hasonszőrű csapat által belakott mezőnyből. A Plastic\Ocean tagjaiban hallhatóan megvan a képesség erre. 

7/10

plasticocean_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5914070413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemethattilathval 2018.06.26. 00:31:31

"nem több, mint hibátlan leckefelmondás egy rendkívül szimpatikus, kiváló képességekkel rendelkező diák részéről." - az udvarias kritikát lefordítom: rém unalmas, lejárt, klisékkel teli tehetségtelenség