A black metalnak van egy olyan szerethető tulajdonsága, hogy akár egy ember is elég a feljátszásához. Tény, más műfajban is van ilyen, de nem olyan eszméletlen mennyiségben mint, az ördög-pozitív gyülekezet muzsikájában. Maga a színtér kitermelt már jó pár érdekes figurát, elég csak a Mayhem első énekesére, Deadre gondolni (R.I.P) vagy mindenki kedvenc Abbath-jára.

Én legalább ennyire érdekes, hovatovább lényeges karakternek tartom Hans Daniel Rostént is, közismertebb nevén Mortuus-t. Közel tizenöt éve áll a Marduk élén és már egy ideje szólóban is űzi a karakteres svéd fekete fém hagyományait. Viszonylag sok kiadvány után (pár demó, két stúdióalbum, válogatáslemez, EP) itt a harmadik teljes értékű korong és nem kis fejtörést okoz. Előre bocsájtom, hogy gyakran fogom a "Hekatomb"-ot a Mortuus-korszakos Marduk-anyagokhoz hasonlítani, mert nem egy vonásában emlékeztet az elmúlt két-három lemezre. És akkor most szedjük darabokra a produkciót.

A nyitó In Nomine Domini tételnél kicsit meglepődtem, már csak az erősen thrashes felütés miatt is. Ez majdnem az egész dal alatt megmarad, viszont még így is megkérdőjelezhetetlenül black metal, amit hallunk. Igazából ezen az egy dalon kívül kísérletezés nem nagyon kapott helyet a lemez szűk háromnegyed órájában. Viszont érdekes megnézni, hogy remekül kettéválasztható a mű. 

Az anyag első fele hagyományosabb, hogy úgy mondjam pőrébb black aprítás. Bár némi minimális death metal utóíz is beköszön a Shedding Skin alatt és ez akár még a Marduk "Frontschwein" albumára is felfért volna. De ugyanezen a sorson osztozik a záró Pallor Mortis is. Az azt megelőző Hosanna meg akár a "Wormwood" lemezről is jöhetne. Az viszont tény, hogy a korong második fele inkább a komplexebb dalokra összpontosít, és a leghosszabb tételek is itt kaptak helyet. 

És akkor térjünk ki a dalok hosszára, amellyel Mortuus - itt amúgy Arioch - barátunk nagyon ügyesen játszott, a sűrűbb, akár hét percet meghaladó tételek sem tűnnek annyira hosszúnak, bár ezt be lehet tudni a black metalos húzásuknak. Talán egyedül az anyag legrövidebb szerzeménye, a Within The Without a maga három percével is kicsit soknak tűnik. Ezek után gondolom, hamar lesett, hogy ez a legkevésbé sikerült dala az egész korongnak. 

Azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy tökéletes lett a "Hekatomb". Egyrészt ott van már az említett nóta, a Within The Without, de ha csak ennyi gond lenne az egésszel, akkor simán legalább egy ponttal több szerepelne a cikk végén. 

A legnagyobb baj az, hogy nem szimplán Mardukos lett az album, hanem konkrétan olyan, mintha egy "ezek nem fértek fel az eddigi lemezekre, de tessék, megkapjátok válogatásnak" anyagot hallanék, ami ettől persze még tök jó, csak éppen olyannyira semmi újat nem mutat, hogy ezek alapján Marduknak is fel lehetett volna címkézni. 

De hogy ne fessek ennyire elborzasztó képet, azt mindenképpen kiemelném, hogy nagyon megéri végighallgatni az egészet. Minden rokonvonása ellenére van annyi karaktere a produkciónak, hogy ne csak egy újabb fekete fém szösszenet legyen.

És hogy kinek ajánlom? Nos, ha vérbeli true arc vagy, akinek a pizsamagatyája is Mayhem-mintás, akkor ez nem a te anyagod lesz, viszont ha életed a svéd fém zene, akkor egy percet se várj tovább. És mielőtt elfelejtem, Marduk-rajongóknak kötelező, de nagyon! 

8/10