SPECTRAL - Neural Correlates Of Hate (2018)

2018. június 29. - Kovenant

spectral_neural_correlates_of_hate.jpg

Ha nincs manapság egy zenekar stílusmegjelölésekor a metal szó előtt legalább két-három jelző, akkor fabatkát sem ér az egész: a bandákat ugyanis muszáj besorolni, címkével ellátni és berakni abba a fakkba, ahová a lemezkiadó, a rocksajtó vagy a koncertszervező beszuszakolja. A román Spectral is el van látva ilyen szempontból minden jóval: progresszív technikás death metal a hivatalos minősítésük és az esetükben ez pontosan le is fedi a zenei szállásterületüket. 

A román bandáról sok minden elmondható, de hogy elkapkodták volna a bemutatkozást, az nem: a Spectral még 2004-ben alakult meg, 2007-ben jelentkeztek egy EP-vel "Autopsy Of Hope" címmel, majd tíz évig semmi sem történt. Ciprian Martin gitáros projektje ez kétségtelenül: ő írja a dalokat és mára az egyetlen alapító, aki a zenekar soraiban maradt. 2015-ben Andrei Calmuc énekes (Code Red, ex-Indian Fall) csatlakozott a zenekarhoz, így most már csak dobost kellett találniuk. Romain Goulon (Benighted, ex-Necrophagist) közreműködésével végül sikerült rögzíteni a debütalbumot, mely a Loud Rage Music gondozásában jelent meg március 12-én.

Sokadik hallgatás után immár nyugodtan elmondhatom, hogy az egyik legfurcsább élményem kötődik a "Neural Correlates Of Hate" anyaghoz. Elsőre bizony ez egy tipikus technikás death metal darálásnak tűnt, semmi nem maradt meg bennem a dalokból és eléggé bosszankodtam is. Aztán két-három napra félre kellett tennem a kritikaírást, de azért folyamatosan szólt a Spectral lemeze, hogy ne felejtsem el az egyébként lejegyzetelt benyomásaimat. Ekkor történt az a szokatlan dolog, hogy szépen lassan megnyílt előttem a korong: a dallamok önálló életre keltek és bár még most sem tartom hibátlan anyagnak a Spectral bemutatkozását (korántsem), de alapvetően változott meg a véleményem vele kapcsolatban.

Mindenki ismeri a "jóra hallgatás" jelenségét. Ez leginkább a nyolcvanas-kilencvenes években működhetett, amikor a jelenlegi túltermelés alig tizede jelent meg hetente-havonta metal-kiadványként a boltok polcain. Ma már naponta több tucat album lát napvilágot, melyek mindegyike egy kattintással meg is hallgatható legkésőbb a megjelenés napján az Interneten. Régebben egy albumért meg kellett dolgoznia a rajongónak: először is hírt kellett róla kapnia (újság és fanzine leginkább, a rádiókban-tévékben nem esett szó a rockzenéről), majd el kellett zarándokolnia egy lemezboltig, ahol megvehette hőn áhított korongját. Magyarországon az átlag rockhallgató anyagi keretei és a beszerzés lehetőségei is igen korlátosak voltak, így igencsak megbecsülte mindenki a nagy nehezen beszerzett kazettát, CD-t vagy (rosszul rögzült kifejezéssel élve) bakelitet.

A Spectral anyaga azonban nem ilyen: a választott stílus eleve nem rádióbarát, valóban igényli az odafigyelést és mivel a románok ezen belül is rendesen odavágnak, ezért tényleg le kell ülni és többször szükséges végigrágni magunkat a szerzeményeken ahhoz, hogy aztán már ismerősként merülhessünk bele a dallamokba. Mert azok itt bizony garmadával támadnak ránk Ciprian Martin jóvoltából.

A csapat rendkívül érdekesen vegyíti a régisulis death metalt a modern technikás, progresszívabb megközelítéssel: a címadó Neural Correlates Of Hate és a Divided We Fall egy az egyben hozza a Morbid Angel kifacsart, disszonáns riffjeit, de például a Nihilist és a Hatred című tételek leginkább bespeedezett modern dallamos death metalnak is mondhatók, amúgy a Black Dahlia Murder mintájára.

Már a nyitó Artificial Storage is eszementen zúz, ráadásul neoklasszikus szólókkal van szépen teletűzdelve, az abszolút csúcspont számomra azonban a Hallucinatory Authorization című bő nyolcperces őrület: pszichedelia, kitekert gitártémák, komplexitás, azaz minden, ami kilóg a technikás death metal sablonjából. 

A stílus egyik legnagyobb rákfenéje, hogy a több száz banda pontosan ugyanazt játssza Perutól Szváziföldön át Új-Zélandig. Le-fölskálázások, arpeggiók tömkelege, mintha nem lenne holnap: annyira borzalmasan unalmassá válik az egész, hogy tényleg csak minden tizedik-huszadik ilyen lemez tartogat bármiféle meglepetést. A román banda azonban pontosan ilyen: képesek dalokat írni, bár a dallamokat ugyan végig a gitár hozza, mivel az énekes a kegyetlen, pincemély hörgése révén szépen ki is zárja a melódiákat a szerzeményekből.

Jól szól az album: Jocke Skog (a Clawginfer billentyűse/samplerese) végezte a zenekar által felvett anyag keverését és maszterelését Svédországban. Külön kiemelném, hogy az egyébként kiváló és innovatív basszusfutamok is szépen hallatszódnak, kellő mélységet adnak a szerzeményeknek, Romain Goulon dobolása pedig nevéhez méltóan zseniális.   

Fogalmam sincs, hogy mire jut majd a Spectral: a stílus eleve rettenetesen behatárolja a lehetőségeket, ráadásul manapság már a koncertezés a siker kulcsa, ahhoz pedig mindenképpen rendes és stabil felállást kellene szervezni a kreatív duó köré. Egyelőre egy kelet-közép-európai klubturnéban reménykedhetünk legfeljebb: a román banda pedig mindenképpen megérdemli a dicséretet. 

9/10

spectral.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3914077197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.