BULLET FOR MY VALENTINE - Gravity (2018)

2018. július 01. - Kovenant

bfmv_gravity_cover.jpg

A walesi Bullet For My Valentine idén lett húsz éves, frontemberük, a sokáig tinisztárnak számító Matt Tuck énekes-gitáros pedig már betöltötte a harmincnyolcat, túl van egy házasságon, a fia már elmúlt nyolc éves, ennek ellenére a zenekar és teljes munkássága belefagyott a tizenévesek - kora huszonévesek generációs életérzésébe, képtelen - illetve tudatosan nem is akar onnan - kitörni. Ennek legújabb bizonyítékát szállították nekünk a június 29-én a Spinefarm Records gondozásában megjelent hatodik soralbumuk, a "Gravity" képében.

Jól ismert tény, hogy a legvehemensebb zenefogyasztók a tizen-huszonévesek. Fiatalságuk aláfestőzenéjeként funkcionálnak kedvenc bandáik lemezei, slágerei, illetve az egyéb irányú elköteleződések (család, munka) híján idejük és energiájuk is van átadni magukat a rajongásnak: ők járnak döntően koncertekre, fesztiválokra, ők vásárolják a zenekaros pólókat, kiegészítőket, azaz ők tartják el anyagilag a zeneipart. Nem véletlen, hogy minden csapat ennek a rétegnek a meghódítására törekszik, nekik zenél, az ő problémáikra, életstílusukra reflektál. 

Kétféleképpen győzheti le egy zenekar az idő múlását és az abból eredő karriervéget, mely nem más, mint saját, illetve rajongótáborának öregedése: vagy egy szerethető, önálló zenei világot alakít ki, melyhez évtizedeken át ragaszkodik a banda és az is, aki fiatalkorában ismerte meg a brigádot (lásd az AC/DC, Iron Maiden, Judas Priest), így az együttes és rajongótábora együtt öregszik, vagy a zenekar folyamatosan figyeli a zenei trendek változását és megrögzött módon próbálja újra és újra lemásolni a legfrissebb divatot, így venni fel a versenyt és megnyerni három-négyévente mindig az aktuális tinédzser korosztályt (lásd Madonna). 

Egyik megközelítés sem kínál megoldást a biológia vastörvényei ellen, azonban az előbbi mindenképpen méltóságteljesebb, csak tudni kell időben abbahagyni. Az utóbbi verzió viszont egy idő után rendkívül kínossá és kellemetlenné tud válni: sajnos a Bullet For My Valentine ezt az utat választotta, a borítékolható végeredménnyel együtt.

A walesi bandát amolyan thrash-mániás metalcore zenekarként ismertük meg: karriercsúcsuk jó tíz évvel ezelőttre tehető, a "Scream Aim Fire" album környékére. Az a korong tényleg hatalmasat robbant, bő egymillió példány talált gazdára belőle világszerte: el kell ismerni, hogy a zenekar a stílus régisulisabb, ötletesebb és egyértelműen metalosabb verzióját játszotta. A 2013-as "Temper Temper" idejére azonban a metalcore-trend is kezdett alábbhagyni, a dalszerzői lendület is mintha elfogyott volna és bizony a Bullet For My Valentine szépen visszacsúszott egyet a képzeletbeli presztízslistán.

A 2015-ös "Venom" amolyan visszakanyarodásféle volt a kezdeti hangzáshoz (lemezkritika ITT), azonban a brigád - és főleg a frontember - egyszerűen képtelen volt elszakadni a tiniszerelem, örök tinibarátság, szakítás, világfájdalom, engem senki sem ért meg infantilis szövegvilágától. Ahogy már akkor is jeleztük, a fiatal rajongóbázis megragadása iránti nagy igyekezet egyre kínosabbá kezdett válni. A korong - a nagy fogadkozások és a keményebb, thrashes hangzás visszatérése ellenére - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: Matt Tuck és társai pedig a friss, hatodik anyagukra radikális lépésre szánták el magukat.

Egész egyszerűen arról van szó, hogy a Bullet For My Vallentine testületileg maga mögött hagyta a metalcore (de még inkább a thrash vagy a sima metal) gyökereit és teljes egészében ráállt a pop metalra. Ennek a post-hardcore-ból induló, de mára már a kortárs, modern poptól szinte semmiben sem különböző, használt papír zsebkendőként hallgatás után eldobható zenének a receptje roppant egyszerű: hangminták és elektronika uralja, főleg az atmoszferikus, sejtelmes verzékben, majd jön az együtténeklős, whoaaa - whoaaa kórus, az énekes hangja szét van effektezve, hogy minél robotikusabbnak hangozzon, de a legjellemzőbb a vattacukorként ragadó egyendallamok áradása. 

A kétezres években a Linkin Park indította útjára ezt a megközelítést: a standard pop hangszerelési és dallamvezetési megoldásait emelték be az amerikaiak a dalaikba. Nos, a walesiek új korongja közben sokszor volt olyan érzésem, mintha a Linkin Park tavalyi albumát hallgattam volna (lásd a Coma vagy az Under Again című tételeket). 

Nagyon érződik az egész albumon a tudatosság: a Bullet For My Valentine - gondolom - hónapokat, ha nem éveket tölthetett a kortárs amerikai rádiópop szerkezeti felépítésének és sikerreceptjének feltérképezésével, hogy aztán azt minél tökéletesebben adhassa elő. Matt Tuck hangja gyakorlatilag végig felismerhetetlen marad: annyira túleffektezték a hangját, hogy tulajdonképpen bárki odaállhatott volna a mikrofon mögé, hasonló lett volna a végeredmény.

Egy-két daltól eltekintve, melyben van és meg is szólal néhány gitárriff (lásd a Don't Need You és félig-meddig a Piece Of Me nótákat) az egész album középutas, érzelmektől csöpögő, ámde rendkívül sablonos-klisés popdalokból áll, melyekről messziről ordít, hogy körzővel-vonalzóval szerkesztették meg őket a jövőbeni siker reményében. Az őszinteséget nagyítóval se keressük itt: ez bizony a nagyvállalati szórakoztatóipar területe, ahol szigorú szabályok uralkodnak.

Ha egymás mellé tesszük a három évvel ezelőtti és a mostani BFMV-anyagokat, mintha nem is ugyanazt a zenekart hallanánk. Egyvalami maradt változatlan: a tizenéves szövegvilág, az "elhagytál, meghalok, de tudom, a szíved mélyén te is szenveeeedsz" típusú strófák túltengése. Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy meddig lehet ezt csinálni: vajon hány éves koráig fog Matt Tuck ilyenekről énekelni, hasonló színvonalon? Legközelebb mi jön majd, melyik éppen aktuális stílust kell majd értő módon átemelni a walesiek koncepciójába? Nem tudom és attól félek, hogy nem is fogom már megtudni soha: azt hiszem, az érdeklődésem idáig tartott ki és talán még ez is tovább húzódott az indokolhatónál.

6,5/10

bullet_for_my_valentine-ville_juurikkala.jpg

Fotó: Ville Juurikkala

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5814085401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.