GODSMACK - When Legends Rise (2018)

2018. július 02. - Rock n roller

cover_1520448262509572.jpg

A Godsmack legújabb albuma, a "When Legends Rise" már több mint két hónapja megjelent ugyan, de bokros teendőink miatt csak most jutott rá időnk, hogy írjunk róla. Előre lelövöm a poént, nem véletlenül volt mindig valami, amivel fontosabb volt foglalkozni.

A Godsmack már több mint húsz éves. Egészen pontosan az első, az együttes nevét viselő albumuk jelent meg húsz évvel ezelőtt. Ennyi idő után a zenekarok el szoktak gondolkozni egy nagygenerálon, kicsit fésülnek a stíluson (kivéve, aki egész életében ugyanazt játssza). Sully Ernáék is így tettek. Na nem történt 180 fokos fordulat, nem kezdtek el black metalt játszani. Kisebb mértékben változtattak, és pont az ellenkező irányba, elmentek egy poposabb vonal felé.

Megmondom őszintén, korábban sem voltam oszlopos tagja a magyar Godsmack rajongói klubnak, de a régi stílus még mindig inkább bejött nekem, mint ez az új. Nem azt mondom, hogy valami hallgathatatlan, Hoooligans jellegű pop/rockot játszanak a srácok, de ennél azért keményebb dolgokhoz szoktunk tőlük.

Erna már nem sokkal az előző lemez megjelenése után arról beszélt, hogy a következő albumon szeretne új dolgokat kipróbálni. Producernek megnyerték azt az Erik Ront, aki korábban inkább pop/rock, alternatív, alternatív metal vonalon mozgott. A kísérletezgetés eredmény pedig egy hard rockosabb, mainstreamesebb Gosmack lett.

Nem rosszak amúgy az új dalok, sokszor kaptam magam azon a hallgatásuk közben, hogy mozog lábam, de valahogy egy idő után mégis unni kezdtem, és szívesebben hallgattam volna valami mást. Később persze már megszoktam, simán végighallgattam az egész albumot, többször is. De ahhoz, hogy eljussak erre a pontra, párszor végig kellett unatkoznom magam rajta. De nekem eleve nehéz volt ráhangolódnom Erna hangjára és a nu metalos gitárhangolásra.

Néhány szám elég egyformára sikerült.  Ha egyesével lejátszaná nekem valaki, nem biztos, hogy meg tudnám mondani, melyik nótát hallom éppen. Főleg a hatásvadász refrének tűnnek nagyon hasonlónak.

Van néhány húzósabb motívum, ami felidézi bennünk a régebbi Godsmack albumokat. Persze a húzósság relatívan értendő, hiszen a Godsmack sosem volt mondjuk egy Pantera. Ahogy a stílusváltást sem kell véresen komolyan venni. Ahogy írtam, csak 10-20 fokkal fordultak el korábbi önmaguktól Shannon Larkinék. De azért érzékelhető a különbség, még az előző, "1000hp" című albumhoz képest is. Ez a változás talán nem csak az eltelt időnek, de az új kiadónak is köszönhető. Míg az eddigi Godsmack lemezek a Universalnál jelentek meg, a "When Legends Rise" már a BMG gondozásában jött ki.

Az, hogy kinek mennyire tetszik az új korong, elég szubjektív. Különböző fórumokon rengetek pozitív véleményt olvastam régi rajongóktól és olyanoktól is, akik korábban nem kedvelték a Godsmacket. Nekem kevésbé jött be, de nem vagyunk egyformák. 

A lemez anyaga, vagy legalábbis arról jó pár szám novemberben élőben is hallható lesz, ugyanis idén először Magyarországot is útba ejtik a srácok a turnéjuk során. Nem tudni, mi lehet az oka, hogy 2018-ban ennyi komolyabb nevű bandát sikerült hazánkba csábítani, de nagy pacsi érte a koncertszervezőknek. Az idei termésnek megfelelő mennyiségű zenekart, korábban körülbelül két-három év alatt tudtunk megcsodálni a Kárpát-medencében.

Visszatérve az albumhoz, aki eleve kedveli ezt a hangzást, és nem kell ronggyá hallgatnia ahhoz, hogy ráálljon a füle, annak jó eséllyel be fog jönni az anyag. Aki viszont hozzám hasonlóan nem ilyesmin szocializálódott, annak nem hiszem, hogy ez lesz az idei évben a kedvenc lemeze.

7/10 

36177182_1875282789158527_2021520499250561024_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3514084361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.