MOBILMÁNIA - Vándorvér (2017)

2018. július 09. - Vendégszerző RGY

mobilmania_vandorver_borito.jpg

Ausztriában dolgozó magyar rockerként mondom, hogy a Mobilmánia zenekar „Vándorvér” című lemeze minden olyan magyarnak - és ismerőseinek – a szívébe dalol, aki külföldre volt kénytelen költözni. A Mobilmánia zenekar olyan pozitív és életigenlő hard rock lemezt csapott elénk, mely debütalbumos, huszonéves, sikerre éhes zenészeknek is becsületére válna.

A Mobilmániáról már elég régóta tudok és az általuk képviselt dallamos hard rock, mondhatni AOR a szememben az elődzenekar P.Mobillal azonos minőséget és méltóságot jelentette. A két zenekar közti vitákat most nem hoznám fel. Viszont világos volt számomra, hogy a Mobilmánia sikerét nem csak az antik slágerek sokadik újra-lejátszása jelentette, hanem hogy a saját dalaik is jók és megfogták a közönséget. Akkor került a Mobilmánia az érdeklődésem homlokterébe, amikor az egyik nagy, külföldi tulajdonú áruházlánc a "Vándorvér" korongot egy ötletes Facebook-mém részéve tette. Ha egy ekkora bolthálózat a marketingje részévé teszi ezt a kitűnő hard rock (a mémmel ellentétben nem metal) bandát, akkor azt nagyon komolyan kell venni.

Mint a bevezetőben sejtetni engedtem, engem ez az album már a címével nagyon érzékenyen szíven talált, mivel Ausztriában dolgozom öt éve. Nem kell a politikára fogni, ha az ember a határon túl keresi hosszabb-rövidebb a kenyerét, engem sokkal jobban zavart a magyar HR-szakma és csatolt részeinek szédítő inkompetenciája és az inkorrekt munkaadói kultúra, melyek megnehezítették a karrierépítést. Most pedig itt Bécsben hallgatom ezt a remekbe szabott albumot és azok közé tartozom, akik nagyon is elképzelhetőnek tartják a visszaköltözést. Nem fogom részletezni az e mögötti bizakodó, részletes gazdasági véleményemet, viszont az érzelmi ragaszkodásom, a hazaszeretetem százszálú hajókötelébe a „Vándorvér” bizony befonta a maga zsinórját.

Elvégre a vándor az nem szökevény, nem menekült, hanem inkább kalandra és kihívásokra kész, szabad ember. A szabadsághoz pedig a nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodott hazatérés, a nagyobb rálátással együtt járó nagyobb cselekvési tér is hozzátartozik. Éppen ezért érzem úgy, hogy a „Vándorvér” dalaira nagy szükségük van a kinti magyaroknak éppúgy, mint az otthon maradt családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek. Mert lelkierőt, támogatást, jóságot, szívből jövő érzelmeket, szép magyar szövegeket kell adni, a „Vándorvér” pedig valósággal pezseg ezektől a pozitív energiáktól.

A korong a Denevér Hangstúdióban készült, Cserfalvi Zoltán „Töfi” hangmérnök szakértelmével, akinek kezei alól már temérdek kitűnő magyar lemez került ki. Bár nem vagyok a régisulis hard rock aktív követője, ezért kíváncsian, szinte újdonságként hallgattam - és ez az anyag rohadtul jól szól! Feszes dobok, lendületes basszus, stadionba rángató billentyűtémák, zakatoló gitárok, férfias ének, szívhez szóló szövegű dalok. Sőt, 14 dalt rögzítettek, szóval a Mobilmánia nemcsak a minőséget, hanem a mennyiséget is bőségesen adagolta.

Lássuk a dalokat sorban. A Megvagyunk még azonnal egy rohanó slágerként robban az arcunkba, semmi óvatos intro, visszafogott bevezető. A lemez elején kézen ragadják a közönséget és rohannak az életörömbe. Királyul kitartott ének, stadionrockos „ó-ó-ó”-vokál, tökös energia, biztatás. „Mitől is félsz? Akármi jön / A gödörnél lejjebb már nincs gödör.” Szóval hiába veterán korú a banda fele, itt nincs szó küszködő vegetálásról, öregfiús nosztalgiázásról. Nem lemaradás van, hanem követendő példa.

Elveszett hajók úsznak elő, a naiv reményeket, meghiúsult terveket megtestesítve. Nem kevés blues van beleöntve ebbe a dallamtengerbe, a „tojok rá, csak azért is élem tovább a magam laza életét” érzéssel. Masszív, bólogatásra ingerlő riffek és ritmusok, minimalista szövegből kifaragott, békés életbölcsesség. „Ha nem lehet úgy, ahogyan jó / legyen úgy jó, ahogy lehet. / Ha nem lehet úgy sem, akkor se baj. Akkor így lesz a jó.”

Vikidál Gyula vendégszereplésével jajdul fel a meseszép Segíts, hogy úgy legyen. Na, ez az a dal, melytől szerintem a koncertközönség tagjai átkarolják egymás vállát és ringatózva éneklik végig. Mesterien megkomponált szerzemény! Megadallamok, érzelmi hullámvasutazás, alázat az emberrel és Istennel szemben (a dal részben ima), végtelen barátság, ... A legjobb metalcore zenekarok leglágyabb melódiái vannak rám ehhez közelítő hatással. Vikidál Gyula, Zeffer András és Gamsz Árpád éneklik a strófákat, a hatás pedig katartikus.

Rajtam csak szeretet győz: a negyedik dal címe nagyon szelíd, de az üzenet ennél határozottabb. A középtempós tétel szövegének mondanivalója úgy foglalható össze, hogy hiába gyűlöl minket valaki, akit korábban szerettünk, támogattunk, ez a negatív hozzáállás rólunk lepattan. A helyes önértékelés tényleg kulcsfontosságú, hogy ne érezzük magukat felmosórongynak csak azért, mert valaki úgy tekint ránk. Olyan emberek hitvallása ez a dal, akiket már sokszor próbára tett az élet, de mindig állták a sarat és közben meg tudtak maradni jóindulatú, nyitott embernek. Legfontosabb sora: „veled, de nem a tiéd.” Ezt érdemes megemésztenie azoknak, akik mások életét ki akarják sajátítani maguknak. Klasszul tekerő gitárok, erőteljes énekkiállások, remek refrén, bitang gitárszóló: tök jó dal és kész.

Engedd, hogy én is jöjjek: táncolásra perdítő dal, mely az összetartozásról szól, széles értelmezésben. Nem feltétlenül szerelmi vágyódás vagy valami béna könyörgés. Inkább büszkén vállalt, nyíltszívű küzdelem az elidegenedés ellen. Sokan vannak, akik az emberi kapcsolataikat értéktelen papírcafatként dobják el egymás után, nem törődve a másik fél érzéseivel. Ez a tétel a kölcsönös megértés platformjáról szól, elismerve a másik fél erejét, sebeit, kifelé kacsintgató kíváncsiságát, de rámutat a kapcsolat fenntartásának fontosságára. Nem a „te” és nem az „én” a lényeg, hanem a „mi.”

A lemez legnagyszerűbb dala a Szárnyad voltam, melyre két klip is készült. Meg is érdemli. Ez a tétel napokig pörgött nálam ismétlőn. Egy csoda. Egy olyan zseniális alkotás, amivel a „magyar hard rock”-szócikket méltóan illusztrálni lehet bármilyen netes cikkben. Égverdeső dallamok, férfiasan tiszta kinyilatkoztatások, tökéletesre csiszolt zenei megoldások, csúcspontok egymás után. Tartalom és forma egysége a tetőponton. Egy romantikus kapcsolat lezárásának és átmentésének nagyon emberi, tisztességes megéneklése. Nem mocskolja, nem vádolja a másik felet, hanem a címével és refrénjével is felemeli, megtiszteli, ugyanakkor tisztában van saját értékeivel. „Szárnyad voltam, sorsod, szerencséd. / Te minden voltál. Élet. Ajándék.” Azt hiszem, sokan jól tennék, ha ezt a szívet tépően szép „maradjunk barátok” dalt elküldenék azoknak az exeiknek, akikkel csúnyán mentek szét. Ilyen dalokra, mint a Szárnyad voltam, nagy szüksége van egy sokszorosan sebzett lelkű társadalomnak, hogy gyógyuljon. A beismerés és megbocsátás katarzisa ujjong ebben a világszép dalban. Nemzetközi színvonal és stadionsláger, kész.

Ha éppen ez a dal volna az, amivel a tettvágyat, az alkotni/hatni akarást akarnánk megénekelni, akkor jó választás lenne. Pörgős gitárriffek, csupa energia, megragadó ének, semmi belassulás, csak ugrándozás, magával ragadó hangulat.

Ez a nap másképp legyen: őszintén szólva, ezt a nótát kicsit gyengének érzem a többihez képest. Nem zeneileg, hanem énekileg és dalszövegileg. Svungos, feelinges blues-ként indul, jó kis Hammondozással, de az ének gyengébb, mint a többi dalban. Ezúttal Kékesi László énekel és feltételezem, hogy kieshetett a gyakorlatból, hiszen hallgattam korábbi énekléseit Youtube-on és azokon erőteljesebb volt a hangja. A dalszövegeket – a többihez képest – is öszecsapottabbnak érzem. Kevés a rím, a megfogalmazások is erőltetettnek hatnak. „Gyere el! Valami lesz valahol majd. / Gyere el! Ne ülj otthon egyedül mindig.” Ezt miért kellett? A csapat dalszövegírója, Horváth Attila kifejezően szokott fogalmazni, de ezt a dalt nem érzem annak. Maga a zenei háttér nagyon tetszik, igazi wurlitzertölteték lenne minden jó kocsmában, az ének és a szöveg viszont inkább csak az „elmegy” kategória számomra.

Ez még nem a pokol: na, ez is egy mesteri alkotás. Melankolikus kezdés, magabiztos léptekkel vezérel minket a dal egykori sorscsapásaink emlékeinek mocsarában. Őserejű énekek, főnixként feltámadó életösztönnel, fülolvasztó gitárokkal.

Egy új szerelmes dal: olyan zongorafutammal indul a nóta, hogy az ember lába a földbe gyökerezik. A lemez talán leglassabb, legmelodikusabb tételét kapjuk és kicsit sajnálom, hogy nem annyira szerelmes a szövege, mint a címe. Az álságos barátokról, a képmutatókról, a gátlás nélküli törtetőkről kesereg a nóta. Még meg is jegyzi, hogy „Kértél egy új szerelmes dalt / és most látod, merre tart.” Én magam is jobban örülnék neki, ha valami boldog szerelmi líra sikeredett volna ebből, de így is lesz belőle összebújás a koncerteken.

Egy sose hallott dalban: alighanem a lemez legjátékosabbnak mondható tétele. Az ember néha viháncolósan bemutat egy középső ujjat a világnak és befordul, nem érdeklik a problémák, csak saját kis gondolatai. Ez egy sose hallott dal, kis szerep egy sose látott filmben. Mindenki hagyjon békén, nem haragszom, csak nem akarok semmivel sem foglalkozni. Kell ilyen is.

Angyal vagy démon: jól kieresztett hangú gitárokkal induló nóta, sok zenekar által elővett angyal/démon-kontraszttal. Slágerértékűnek mondhatom ezt is, nagyívű énekekkel, jól elhelyezett vokálokkal és billentyűfutamokkal. A jó és rossz belső tulajdonságok örök harcának megéneklése ez, frenetikus gitárszólóval felövezve. „Rossz volt, de szeretni jó” - ez a mondat merch-pólóra kívánkozik.

A 13. helyen érkezik... na nem a pech, hanem a Mindig lesz még egy rock 'n' roll: ropogós R'N'R dal, táncba rángató régisulis ritmusokkal, őrjítő Hammond-játékkal. Az ilyen, jól odacsípős bugizások miatt is meg szoktam mosolyogni azokat a jellemzően tizen-huszonéves sznob húdekeményvagyok fanyalgóktól érkező netes butaságokat, miszerint „a régi zenekarok, mint a Mobilmánia/Ossian/Tankcsapda/Pokolgép, stb. nem tudnak jó dalokat írni.” Én eddig tizenhárom különböző arculatú dalt hallottam ezen az albumon, csupa fogós szerzeményt. Pedig a hard rock nem tartozik az engem leginkább érdeklő rockzenei ösvények közé. Nos, köpködni lehet, de inkább tanulni kellene a Mobilmániától és a hasonszőrű veteránoktól. Például tisztelni az elődöket, slágeres, de erőteljes dalokat írni, a magyar nyelvet jóra használni, pozitív dalszövegeket írni és nem pazarolni a kommunikációt gyűlölködésre.

A zárótétel a fájdalmasan gyönyörű Nincs szivárvány. A vándorlással együtt járó szép reményekről, délibábokról és a kiábrándító vagy éppen tanulságos felismerésekről hallhatjuk a „Vándorvér” ars poeticáját. Hatalmas felkiáltásokkal, tűzben táncoló gitárszólóval, leheletfinom billentyűjátékkal tombol ez a csavargóeposz, egyszerre fáj és simogat. Gamsz Árpád torka olyan dimenziókba visz minket, melyektől összeroppanunk. Tökéletes lezárása egy XXI. századi értékeket is felmutató, briliánssá csiszolt hard rock albumnak. Talán véletlen, talán tudatos döntés volt, hogy a „Vándorvér” korongnak nincsen azonos című dala, hanem az utolsó nóta szövegébe van beleszőve a magyarázat. Azért, hogy végighallgassuk és odafigyeljünk a szövegre, elgondolkodva. Sajátos, hogy a zene sem ér élesen véget, hanem csak halkul. Mintha egy szeretett családtagunkat néznénk könnyes szemmel, amint távolodik a horizonton.

„Nincs szivárvány. Fénycseppek vannak”, szól a dal. Nincs béna, elavult Mobilmánia sem, de van egy örökzöldeket alkotó, virtuóz Mobilmánia. Már tudjuk, hogy nincs gondtalanul gazdag Nyugat sem, hanem olyan nyugati és északi országok, melyek tőlünk eltérő előnyökkel és problémákkal küzdenek. Nincs „gonosz hazaáruló magyar migráns” sem szerintem, inkább a magamfajta vándorok, akik az anyagi biztonság reményében hosszabb-rövidebb időre kimentek a gazdagabb országokba dolgozni, vagy éppen ott maradtak és ápolják magyar gyökereiket.

Nincs olyan valós prófécia sem, hogy „otthon csak a selejt marad”, elvégre a többség továbbra is színvonalas munkát teljesít, inkább a pesszimisták öntik saját lelki nyomorukat az életképes, boldogulni akaró többségre. Számos okom van, melyek miatt bizakodva tudom azt mondani: esélyes, hogy visszaköltözök majd Magyarországra. Ha/amikor pedig majd ismét odahaza folytatom a munkát egy korrekt cégnél (egyre többen vannak), talán kapok majd bumfordi kérdéseket a döntésemről. Ha pedig valaki ezt böffenti majd nekem: „hülye vagy, miért nem maradtál kint?”, én többek között ezt válaszolom mosolyogva: „ismered a Vándorvért?”

10/10

Angyal Gyula (www.angyalgyula.gportal.hu)

mobilmania_vikidal_gyulaval.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3014101749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.