SEAR BLISS - Letters From The Edge (2018)

2018. július 14. - Kovenant

sear_bliss_cover.jpg

Idén huszonöt éves a szombathelyi Sear Bliss: ha belegondolunk, a magyar csapat a norvég black metal hullámmal közel egy időben indult, ráadásul teljesen egyéni hangzással és megközelítéssel. A rézfúvós hangszerek (egész pontosan a trombita és a harsona) használatával és zenéjükbe egyedi módon történő beépítésével a fekete fém számos későbbi fejlődési irányát előlegezték meg. A pályájuk során komoly, európai szintű underground elismertségre tettek szert: a holland Hammerheart Records pedig július végén jelenteti meg nyolcadik korongjukat "Letters From The Edge" címmel. 

A Sear Bliss mindig is Nagy András énekes-basszusgitáros-dalszerző zenekara volt: az alapítók közül ő maradt mára az egyetlen a jelenlegi formációban, melynek az új anyag az első stúdiófelvétele is egyben. Pál Zoltán (harsona) és Kovács Attila (gitár) a 2008-2009-es rövid időszakot követően tértek vissza (20013-ban és 2016-ban), illetve Vígh Zoltán gitáros és Csejtei Gyula dobos is már öt éve tagja a csapatnak. A frontember szerint is egy stabil felállás jött most össze, mely többet is koncertezett az utóbbi időszakban, felelevenítve a zenekar összes korszakát.

Hat évvel ezelőtt jelent meg az utolsó Sear Bliss stúdióalbum és azóta bizony sok minden történt a black metalon belül is. A legjelentősebb fejlemény kétségkívül a post-black metal berobbanása és konkrét trenddé válása: a francia Alcest által elindított vonulat eszközeit és megoldásait egész egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy meg nem történtté tenni és ezzel a szombathelyi brigád is tökéletesen tisztában van.

Olyannyira, hogy Nagy András 2016-ban Arkhē néven egy projektbandát is létrehozott és kiadta a kiválóan sikerült "Λ" című korongot több egykori Sear Bliss tag közreműködésével. Ahogy a csapat esetében többször is, Scheer Viktor korábbi gitáros neve itt is felmerült: egyrészt hangszeresként, másrészt producerként vett részt a munkálatokban és az eredmény egy kifejezetten kísérletezős, de mégis kompakt és izgalmas produkció lett (lemezkritika ITT). A dalok többségéből egyértelműen kiérződött, hogy Nagy András számára már sokszor szűknek és korlátosnak bizonyul a tradicionális black metal kalitkája: tulajdonképpen az anyastílusnak igazából nyomát sem találhattuk a korongon, legfeljebb a melankolikus, depresszív hangulat jelezte a zenei forrásvidéket.

Nos, a "Letters From The Edge" - amellett, hogy magán viseli az igazi, hamisítatlan Sear Bliss jegyeket - bizony nagyon sokat merít az Arkhē bemutatkozásából és talán pontosan ez az, amire szüksége is volt a zenekarnak így 2018-ban. A szombathelyi csapat már a fogantatásától kezdve kicsit kilógott a hagyományosabb fekete fém bandák sorából: egyrészt dallamosabb és dalcentrikusabb volt már a kezdetektől, másrészt mindig is nagy hangsúlyt fektetett a megszólalásra, a tökéletesre csiszolt hangzásra.

A 2012-es "Eternal Recurrence" albumot a kritikák a zenekar legkísérletezősebb anyagaként jellemezték: nos, a "Letters From The Edge" ezt bőven túlszárnyalja mind összetettségében, mind pedig a felvillantott stíluselemek tekintetében. Ha tetszik, az új lemez a banda eddigi huszonöt évének zenei összefoglalása, illetve meghaladása is egyben.

Az ötvenegy perces, tíztételes korong két rövid, egy perc körüli instrumentális átkötést is tartalmaz, így összességében nyolc teljes dalt kapunk, melyek mindegyike önálló kis mini-univerzum, azaz saját karakterrel rendelkező szerzemény. Ami összeköti a friss produkciót a zenekar korábbi anyagaival, az egyértelműen a nagyon szép, kerek, letisztult hangzás (mely Scheer Viktor produceri és Dan Swanö keverési-maszterelési munkáját dicséri), illetve az a fajta epikus atmoszféra, mely több tételben is megfigyelhető. 

Nagy András a jellegzetes black metal vokalizálással él végig a korongon: most nyoma sincs az Arkhē lemezén megfigyelhető kellemes tiszta énekének, de egyedül talán ez maradt meg a karcosabb, hagyományhűbb fekete fém tradíciókból. A régi időket visszahívó Forbidden Doors, illetve a blastbeatekkel induló Seven Springs utalhat még a zenei gyökerekre, de ezek is komplex, összetett, változatos szerzemények, melyekben egyaránt megfigyelhető a progresszivitás, illetve a Bathory örökségét idéző, kicsit a viking metal epikusságát is érintő hangulat.

Ha a különböző stíluselemekről van szó, mindenképpen érdemes megemlíteni a dallamos death metal atmoszférájú The Main Divide című tételt és az egyértelműen post-black metal Shroud, illetve Haven dalokat, melyek a legdirektebben utalnak az Arkhē hatásaira. Csupán ebből a felsorolásból is világosan látszik, hogy hatalmas zenei ívet jár be a Sear Bliss új albumán, de mégis összefogja az egészet egyrészt a kimagasló dalszerzői színvonal, másrészt a dallamok szépsége.

A legtökéletesebb példa a tudatos kompozíciós minőségre az egyik kedvenc dalom, az Abandoned Peaks. Az egészen fantasztikus, sejtelmes-rejtelmes kezdés, illetve az ebből kibomló atmoszféra az, ami teljesen leválasztja a Sea Bliss produkcióját szinte a teljes jelenlegi black metal mezőnytől. Váratlanság, kiszámíthatatlanság: pontosan az ilyen megoldások teszik izgalmassá a lemez befogadásának élményét.  

A korong leghosszabb tétele, a Leaving Forever Land pedig a maga tízperces játékidejével önmagában is egy önálló utazás: a progresszív (post)-metal varázslat közben néha a holland The Gathering kísérletezősebb, atmoszferikusabb dolgai is eszembe jutottak (a "How To Measure A Planet" lemez környékéről). 

Megunhatatlan, csodaszép, az agresszió és az intelligens zeneiség igazán sajátos elegyét kínáló album tehát a "Letters From The Edge": rendkívül elcsépelt fordulat már ez, de a szombathelyi csapat esetében tökéletesen igaz az, hogy minél többször hallgatjuk meg a friss lemezt, az annál több arcát mutatja meg, újabb és újabb felfedeznivaló megoldással és részlettel.  

Pont a napokban beszéltünk arról itt a Rozsdagyárban, hogy a stíluspreferenciáktól függetlenül a mai eléggé bemerevedett és sablonossá váló metalszíntéren belül a black metal az, mely keresi az új utakat, a kipróbálatlan ösvényeket, képes és akar is ismeretlen vizekre evezni. Erre a magyar Sear Bliss a tökéletes és kimagasló színvonalú példa. Nagyon remélem, hogy Nagy Andrásék mögé a holland kiadó rendes promóciót pakol és végre olyan helyekre is eljutnak (nagy európai metalfesztiválok), melyekre már nagyon régen érdemesek.

10/10

sear_bliss_bandpicture_5.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr514106869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.