NAGAARUM - Apples (2018)

2018. július 19. - Kovenant

nagaarum_apples_cover.jpg

Tízéves lett idén a veszprémi Tóth Gábor által működtetett egyszemélyes kísérleti zenei projekt, a Nagaarum. Az ezen időszak során kiadott tizennégy (!) stúdióalbum szinte mértani pontossággal osztható ketté: vannak egyrészt az egyértelműen metalosabb anyagok (elsősorban doom, post-black metal hatásokkal tarkítottan), másrészt a főleg a korai érát jellemző ambient/szintetizátoros elszállások.

Bevallom, az elképesztő tempóban és gyakorisággal alkotó Nagaarum ambient dolgai teljesen távol állnak tőlem: ez leginkább magának a stílusnak tudható be, de önálló tevékenységként nehezen tudom elképzelni, hogy leüljek és hatvan percet szánjak egy leginkább a gyermekkorom Planetáriumban megtartott csillagászati műsorainak aláfestőzenéjéhez hasonló muzsika meghallgatására. Nem kertelek: unalmasnak és céltalannak érzem ezt a fajta zenei megközelítést, pedig Mike Oldfield, Isao Tomita, Jean-Michel Jarre vagy éppen jobb pillanataiban Vangelis is kiváló lemezeket készített a hetvenes-nyolcvanas években, melyek mintegy előfutárai is voltak az ilyen jellegű anyagoknak.

A metalalbumok azonban más tészta: magyar, de talán nemzetközi underground szinten is az egyik legfurcsább alkotói koncepcióval dolgozik Nagaarum, melyből aztán hasonlóan furcsa és szokatlan végeredmény szokott rendszeresen kikerekedni. Mert ez természetesen az underground, annak is az experimentális része. Ez a koncepció pedig a tudatosan (sőt, büszkén) vállalt amatőrség és spontaneitás egysége.

Nagaarum nagyon komolyan veszi az egyszemélyes projekt fogalmát: gyakorlatilag mindent maga ír, játszik fel, kever, rögzít, hoz létre, jelentet meg időközben létrehozott saját kiadója révén, korábban a borítókat, a klipeket is maga készítette, sőt, a promóciót és a forgalmazást is egy kézben tartja. Saját bevallása szerint a profizmust, a tökéletesre törekvő művészi hozzáállást unalmasnak és az önkifejezését korlátozónak tartja, ráadásul igen gyakran első blikkre veszi fel dalait, stúdiós korrekció és rásegítés nélkül, továbbá a felvételek közbeni improvizációnak is igen nagy szerep jut a hanganyag rögzítése során. 

Ha ehhez hozzávesszük még, hogy Nagaarum lemezeinek témái javarészt a természettudományok körébe esnek (valamely természeti jelenség, katasztrófa, tudományterület vagy éppen tudománytörténeti korszak vagy személy a korong tárgya), valamint hogy a zenei önkifejezés területe az amúgy is igen verejtékes munkával befogadható black/doom metal, akkor képet is kaphatunk a produkció milyenségéről.

Az előző két metalalbum (a 2016-os "D.I.M.", mely az orosz kémikus, Mengyelejev életének és munkájának állított emléket /lemezkritika ITT/, illetve a tavalyi "Homo Maleficus", mely pedig a bolygót és a természetet tönkretevő embernek mutat görbe tükröt /lemezkritika ITT/) kifejezetten jól sikerült, de mivel Nagaarumot a kiszámíthatatlanság vezérli, ezért a tízéves jubileumi lemezen a fentiekben bemutatottakhoz képest több változás is történt.

Mintha csak a szűk hazai hallgatói/befogadói keretek közül történő kitörés vezérelné, Nagaarum a július végén megjelenő "Apples" című korongját a patinás brit underground kiadó, az Aesthetic Death és saját istállója, az NGC Prod együttműködésében tárja a nagyközönség elé, ráadásul pályafutása során először angol nyelvű dalszövegek formájában. Több segítőtárs is szerepet kapott a felvételek során: Varga Betty énekel egy dalban, illetve a dalszövegek fordításért is felelős Szabó Roland a narráció terén működik közre. A csodaszép lemezborító pedig Somogyi Zoltán fényképészi teljesítményét dicséri. 

Az "Apples" témája három XVII.-XVIII. századi brit természettudós, Isaac Newton, Edmond Halley és Robert Hooke pályája, egymással való kapcsolata, konfliktusaik, illetve a tudománytörténetben betöltött szerepük. Konceptalbum ez tehát, mely a természettudományok azon időszakát veszi górcső alá, amikor a tudósok még igazi polihisztorok voltak, illetve azok lehettek.

Nagaarum a kiadvány promóciós szövegében egyfajta hőskorszakként, aranyéraként tekint erre a periódusra, a mai tudósokat pedig lélektelen számfejtőként jellemzi. Szerintem ez teljes félreértése az elmúlt évszázadok vagy évezredek eszme- és tudománytörténeti fejlődésének: az ismeretanyag exponenciális mértékben történő felhalmozódásával egyenes arányban nő a specializálódás. Még Szilárd Leó is megtehette a XX. század első felében, hogy elméleti fizikusból átlényegüljön elméleti biológussá kutatói pályájának végén. Ma már ez (gyakorlatilag) lehetetlen: maguk a tudományterületek is annyira végletesen szakosodtak, hogy egy-egy részdiszciplina megismerése, befogadása, az abban való elmélyülés egy teljes életet igényel (legalábbis kutatói szinten mindenképpen). Nagyon igazságtalan tehát a holisztikus megközelítést számon kérni a ma genetikusain, asztro- vagy részecskefizikusain, sejtbiológusain vagy éppen klinikai pszichológusain. 

A zenei tartalom egyfajta keresztmetszete a tízéves pályának, azaz gyakorlatilag egyharmad arányban szerepel azon metal, szintetizátoros elszállás és (nem tudom másképp kifejezni) eszement agymenés. Ezzel párhuzamosan szorult vissza az ének, ezen belül is az extrém (blackes) vokál, Nagaarum főleg tiszta hangján szólal meg. Tizenkét tételes, hetvenperces, irtózatosan masszív korongról beszélünk, azaz mindenkinek alaposan fel kell tűrnie az ingujját, ha neki akar veselkedni az "Apples" megemésztésének.

Kezdjük az agymenésekkel: három szerzemény, a nyitó Middle Age, a középtájon érkező Hermit, illetve a lemez vége felé található New Tone tartozik ebbe a kategóriába. Zörejek, narrációk, zajok, csikorgások, zenei kísérletek, "vajon mire gondolhatott a költő" típusú, rendkívül céltalannak és már második hallgatásra is frusztrálónak tűnő instrumentális darabok ezek, mindösszesen tizenhét percben. Úgy vélem, hogy ezeket minden szívfájdalom nélkül ki lehetett volna hagyni, hiányuk elvenni nem, inkább hozzáadni tudott volna a befogadás élményéhez.

A második kategória a szintén instrumentális, szintetizátoros (vegytisztán ambient) cuccok: ezek kellően ellenpontozzák a szigorúbb, riffelős darabokat és kellően atmoszferikusak is, így valóban el tud varázsolódni az ember a hallgatásuk során. Négy dal húsz percben: nyári éjszakákon csillagos égboltbámuláshoz, elmerengő gondolkodáshoz tökéletes aláfestőzene, a záró Royal Society pedig tényleg maga a varázslat, az ide sorolható nóták legerősebbike.

A fennmaradó öt tétel sorolható be a rockzene címke alá, bár talán az eddigiekből is kiderült már, hogy az "Apples" valóban eléggé nehezen adja meg magát mindenféle elemzésnek vagy élveboncolási kísérletnek. A hagyományosabb metaldalok hallgatása során most először éreztem azt, legfőképpen az angol nyelv használata miatt, hogy talán Nagaarum vokális teljesítménye már inkább gátolja, semmint segíti a gyakran disszonáns dallamokba történő belefeledkezést. Ez leginkább a Robert című dalban ütközik ki, melyben az ének szinte már-már parodisztikusan amatőr jelleget ölt (remélem, hogy ez tudatos választás volt). Úgy érzem, hogy jobban áll minden szempontból a produkciónak az anyanyelv használata, nem utolsósorban azért, mert Nagaarum kifejezetten érdekes, meghökkentő és elgondolkodtató szövegeket ír, melyekhez eddig tökéletesen passzolónak is éreztem az előadását. Most ez valahogy nem így volt.

Mindenképpen ki kell emelni az egész korong legnagyobb meglepetését, az Edmond című tételt, melyben Varga Betty női éneke található. Nagaarum egész eddigi diszkográfiájában sem található nyoma az ilyen daloknak: post-metal, post-doom riffeléssel indul a nóta, majd szépen átmegy az egész egy, az ezredfordulós The Gathering dallamait és megoldásait idéző zenei vonalba és mi csak bámulhatunk ki a fejünkből, mert ez bizony váratlan húzás a javából. A kontraszthatás tökéletes: az agyőrlő zajok, illetve a disszonáns metalszerzemények között tökéletes kakukktojásként hatnak a csodaszép melódiák.

Nagaarum most már védjegyszerűen kitekert dallamai, jellegzetes riffjei persze kilométerekről felismerhetőek, azaz akinek tetszett a korábban említett "D.I.M." és "Homo Maleficus", az most is ismerős és szerethető zenei birodalomba fog bebocsátást kapni. 

Tudom, hogy az alapkoncepció eleve lehetetlenné teszi, de bizony egy külső társat (félve mondom ki, producert) nagyon igényelt volna ez a lemez is, mert igen sok üresjáratot, céltalan, illetve kifejezetten zavaró elemet találtam itt, melyek eltávolításával egy sokkal kompaktabb, izmosabb és jobban ütő produkciót kaphattunk volna. De tisztában vagyok vele, hogy maga a projekt önkifejezési formája sérülne ezzel. 

Aki eddig is nyomon követte az elmúlt tíz év Nagaarum-történéseit, az tényleg egy összefoglalást kap, melynek minden másodpercét imádni fogja. Aki viszont a veszprémi zenész rockos oldalát kedveli, annak számtalan fejvakarós, homlokráncolós pillanatot is fog okozni az "Apples".

8/10

nagaarum2_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5214122671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.